Kozár, Szalánta és Kátoly története után a több mint egy évtizede tartó munkának újabb állomása, a monográfia-sorozat újabb kötete, Kökény története jelent meg a Kökényi Horvát Önkormányzat és a Magyarországi Horvátok Tudományos Intézete kiadásában, Kökény Község Önkormányzata, a Bethlen Gábor Alap és a Baranya Megyei Horvát Önkormányzat támogatásával.

Szerzője és szerkesztője, Blazsetin Branka a kökényi horvátok történetéről, az iskola és a helyi kulturális élet bemutatásán és tíz személyes életútinterjún keresztül ír. Barics Ernő külön tanulmányban foglalkozik a kökényi bosnyák horvát identitással, Milica Klaić Taradija pedig a vallási élet múltját és jelenét dolgozza fel.

A horvát nyelvű könyvbemutatón megelevenedett a könyv tartalma: honnan jöttünk, kik éltek itt előttünk, hogyan nevezték magukat, milyen nyelven beszéltek, milyen történeteket őriztek, és mindebből mi marad azoknak, akik utánunk jönnek. A rendszerváltás utáni Kökényig eljutva megtudtuk: hogyan változott a nemzetiségi önkormányzat, az oktatás, a kulturális élet és maga a közösség, miközben a korábban erősen zárt település fokozatosan nyitottabbá vált.

A kökényi identitás kérdését illetően, a könyvbemutatón felszólalók világosan különbséget tettek a kökényi bosnyák horvátok és a sokácok között. A magyar szakirodalom korábban gyakran leegyszerűsítve, egységesen sokácnak nevezte a Pécs környéki katolikus délszláv közösségeket, akik az iszlamizálódás elől menekültek el, miközben a helyiek önazonossága ennél jóval árnyaltabb volt. A kökényiek bosnyákként tartották számon magukat. Bosnyák viseletről, bosnyák iskoláról és bosnyák beszédről szóltak, miközben katolikus vallásuk és kulturális kötődésük a magyarországi horvátsághoz kapcsolta őket.