Barátság – kulturális és közéleti folyóirat:
Magyarország népei kölcsönös
megismerkedését szolgáló folyóirat

Gyászhír

Január 21-én elhunyt Fódi János, a magyarországi német zenei élet kiemelkedő alakja.

Fódi János 1933-ban született a Veszprém megyei Tósokberéden. Zenei tanulmányait klarinéton kezdte, karvezetést tanult és zenetanárképzőt is végzett. 1963-tól tanított a csolnoki zeneiskolában, később átvette az intézmény vezetését is. Több mint 50 évig vezényelte a Csolnoki Fúvószenekart. 2015-ben vonult nyugdíjba.

A közismert és közkedvelt karmester a magyarországi német zenei élet meghatározó alakja volt. Egyik alapítója volt a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Szövetségének (Landesrat). A szervezeten belül a nevéhez fűződik többek között a Magyarországi Német Ifjúsági Válogatott Fúvószenekar megalakítása és a „Régi hangszeres zenészek” találkozójának ötlete is.

Életművét több díjjal is elismerték, 2002-ben a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata „Magyarországi Németségért Arany Dísztű” kitüntetését vehette át, a Landesrat pedig 2006-ban a Josef Gungl Emlékérmet adományozta neki.

Fódi János kiváló zenész, pedagógus és mindenekfelett önzetlen és kedves ember volt, aki a magyarországi német közösségért és a zenei hagyományok továbbadásáért dolgozott egész életében.

(Fotó: Csolnoki Fúvószenekar Facebook oldala)
http://www.zentrum.hu/…/elhunyt-fodi-janos-a…/

 

fódi

...megosztás