Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

A szegénység elleni küzdelem a román elnökség legfontosabb feladata – Járóka Lívia sajtóközleménye

A szegénység elleni küzdelem a román elnökség legfontosabb feladata

Járóka Lívia sajtóközleménye

Járóka Lívia az Európai Parlament fideszes alelnöke felszólalásában üdvözölte a román elnökség programját. Beszédében kiemelte, hogy a gazdasági különbségeken túl az alapvető jogokhoz való hozzáférést is biztosítani kell európai szinten. Hozzátette, hogy a tagállamok számítanak Románia tapasztalatára a szociális és regionális kohézió területén. „Bízom abban, hogy előkerül a szegénységgel kapcsolatos dosszié az új elnökség alatt, mivel fel kell karolni a 120 millió szegénységben élő európai állampolgárt” – hangsúlyozta a néppárti képviselő.

Záróbeszédében a romániai miniszerelnök, Viorica Dăncilă külön válaszolt Járóka Líviának, megjegyezve, hogy a kohézióval és felzárkóztatással kapcsolatban Románia évek óta pozitív eredményeket ér el, illetve hogy a szegénység problémáját az európai szintet túl is kezelni kell.

Háttér: 2019 első félévben Románia tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségi pozícióját, az ország 2007-es uniós csatlakozása óta először. Románia 4 pillérre helyezte prioritásait a 6 hónapos elnökség alatt: (1) A konvergencia Európája, (2) Biztonságosabb Európa, (3) Európa, mint egy erősebb globális szereplő, (4) Közös értékek Európája. Az első pillér kapcsán többek között a kohézió erősítését, a régiók közötti egyenlőtlenségek leküzdését, a fenntartható és egyenlő növekedést, illetve a digitalizáció és az innováció fontosságát emelték ki a plenáris vita során.

Strasbourg, 2019. január 15.

...megosztás