Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

23. Országos Gála

web1

SAJTÓKÖZLEMÉNY

2019. január 13.

Schubert Olívia: „Gyorsan változó, polarizálódó világunkban a magyarországi német közösségen belüli szoros összetartás ad reményt”

Huszonharmadik alkalommal rendeztek országos gálát a Magyarországi Német Önkormányzatok Napján

Kitüntetések átadásával egybekötött gálaműsort tartott január 12-én a Budapest Kongresszusi Központban a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Kiváló együttesek és díjnyertes kultúrcsoportok töltötték be a színpadot és arattak nagy elismerést, főként népzenei, néptánc- és népdal-produkcióikkal.

Az országos német önkormányzat az idei gálát az augusztusban elhunyt Heinek Ottó emlékének szentelte. Az MNOÖ egykori elnöke két évtizeden át, számos fontos kezdeményezés révén járult hozzá ahhoz, hogy a hazai németség öntudatra ébredt, erős közösséggé formálódott és jövőt kapott – fogalmazott köszöntőbeszédében Schubert Olívia. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának új elnöke kiemelte, elődje nyomdokain kíván továbbhaladni. – A magyarországi németség jövőjét tervezve tekintettel kell lennünk a gyorsan fejlődő, változó, egyre jobban kettészakadó világra. Ugyanakkor reményteli tény, hogy a német nemzetiségi önkormányzataink, egyesületeink és intézményeink közti együttműködés szoros.

Schubert Olívia beszédében visszatekintett a harminc évvel ezelőtti magyarországi rendszerváltásra, a berlini fal leomlására, és mindennek a magyarországi német közösségre gyakorolt fontos hatásaira: – Számos család merített ekkor reményt: a határok megnyílásával rokonok találkozhattak, megkezdődhetett a demokratizálódás, a párbeszéd és az újjáépülés. Az országos német önkormányzat a hazai németség nevében mindig is kiállt a demokratikus értékek és az egységes Európa mellett, visszautasítva mindenfajta nacionalista törekvést. Az említett értékek mellé idén kétszer is odaállhatunk: egyrészt tavasszal, az európai parlamenti választásokkor, másrészt ősszel, a helyhatósági és nemzetiségi választásokon. A kulturális autonómia kapcsán is fontos feladatok elé nézünk: támogatnunk kell a saját fenntartású intézményeinket, biztonságot adva nekik. Nagy kihívás elé állít bennünket azonban az óvodai nevelésre, az oktatásra, a civil szférára, a nemzetiségi önkormányzatokra és médiumokra egyaránt kiterjedő utánpótlás biztosítása. E próbatételnek csak akkor tudunk megfelelni, ha a közösségünk érdekeit egységben és elkötelezetten képviseljük, valamint, ha a testületeinkben, szervezeteinkben, intézményeinkben folyó munkát erősen támogatjuk.

Az országos gála védnöke ezúttal Prof. Dr. Bernd Fabritius volt. A Német Szövetségi Kormány kivándorlási kérdésekért és nemzeti kisebbségekért felelős megbízottja ünnepi beszédét szintén Heinek Ottó munkájának méltatásával kezdte, majd a német kormány nevében is megköszönte az országos és a települési német önkormányzatoknak a saját nemzetiségükért, valamint a népek közti megértés érdekében végzett áldozatos munkáját. A magyarországi németek – mondta – nemcsak a két ország közti összekötő kapocsként, de az Európai Unióban, valamint Magyarország gazdasági, kulturális és társadalmi életében is fontos szerepet töltenek be. – Létfontosságú, hogy önöknek, magyarországi németeknek megmaradjon a német nyelvhez való kötődésük, és azáltal az identitásuk. Ezt támogatja az önök által működtetett oktatási intézmények széles kínálattal rendelkező hálózata. A német nyelv oktatását a magyar állam is támogatja, mégpedig példaértékűen, a környező országok német kisebbségeit tekintve kiemelkedően, és ezt a magyar kormánynak különösen köszönjük.

Bernd Fabritius emellett a német nemzetiségi egyesületek, egyéb szervezetek munkáját és kezdeményezéseit is méltatta, majd hangsúlyozta az utánpótlás nevelésének fontosságát, végül a német kormány jövőbeni támogatásáról biztosította a magyarországi német közösséget.

A gálán hárman vehették át a „Magyarországi Németségért Arany Dísztűt”, a német nemzetiség legrangosabb kitüntetését:

EMMERT JÓZSEF, aki 1963-ban született a Baranya megyei Véménden, jelenleg Baján él és dolgozik. A magyarországi németség érdekében kifejtett tevékenysége mindenekelőtt a zenei és tánchagyományok továbbéltetéséhez kapcsolódik.

Fiatal éveiben több szálon is kötődött Pécshez, ahol közép- és főiskolai tanulmányai mellett nagy hangsúlyt fektetett a hagyományápolásra: 17 esztendőn át kísérte harmonikán a Leőwey Táncegyüttest, 15 éven működött közre hagyományőrző néptánctáborokban és táncházakban, évtizedeken át volt tagja a Schütz Zenekarnak. A Magyarországi Német Fiatalok Közösségének alapítói közt volt, ő vezette az említett ifjúsági szervezet egységeként létrejött véméndi baráti kört, részt vett szülőfaluja német nemzetiségi önkormányzatának munkájában, továbbá a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa Kórus Szekciójának alelnöke is volt. 33 esztendeje irányítja a véméndi német nemzetiségi énekkar tevékenységét.

Jelenleg a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Közművelődési Intézményegységét vezeti, és harmonikán kíséri az iskola tánccsoportját, kórusát, valamint a bajai Rosenkranz Kórust.

FUCHS JÁNOS, aki 1952-ben született a Fejér megyei Mányon, ma is szülőfalujában él és dolgozik. Legfőbb küldetése a magyarországi német hagyományok ápolása, megtartása és továbbadása.

A helyi óvodában, illetve általános iskolában az ő kezdeményezésére és irányításával kerülhetett sor a német nemzetiségi nevelés és oktatás bevezetésére. A település neki köszönheti a német nemzetiségi néptánccsoport és a fúvószenekar létrejöttét, valamint a helyi közösségi ház meglétét. Éveken át odaadóan tartotta a kapcsolatot a Mányról Németországba elűzött családokkal, ebből alakult ki egy máig aktív partnerkapcsolat Leimen településsel.

Fuchs János tagja volt a Magyarországi Németek Szövetségének és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata közgyűlésének; jelenleg a Mányi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, a Fejér Megyei Német Területi Nemzetiségi Önkormányzat tagja, a Fejér Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége elnöke.

DR. GERNER ÉVA, aki a Tolna megyei Bátaszékről származik, Pécsett él és dolgozik. Egész pályáját a német nemzetiségi újságírásnak szentelte.

A pécsi Leőwey Klára Gimnázium Német Nemzetiségi Tagozatán érettségizett, majd germanisztikát és történelmet tanult a greifswaldi Ernst Moritz Arndt Egyetemen.

Már gimnazistaként lelkesen követte a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának 1978-ban indult német nemzetiségi műsorát, amellyel először riportalanyként került kapcsolatba. Akkoriban még maga sem tudta, hogy hosszú időn át a német szerkesztőség lesz a munkahelye. 1984 óta dolgozik az Unser Bildschirm című német nemzetiségi magazin szerkesztő-műsorvezetőjeként. Újságíró-iskolát, számos szakirányú továbbképzést végzett el. Filmjeiben szívesen foglalkozik a magyarországi németek történelmével, néprajzával, nagy örömmel veszi, ha nyelvjárást használva készíthet interjút.

Az országos gálán fiatalokat is kitüntettek: immár 16. alkalommal vehették át a Koch Valéria Díjat kiemelkedő tanulmányi eredményt és a német kultúra ápolása terén különleges aktivitást felmutatni tudó középiskolások, valamint két friss diplomás, akik nemzetiségi témában végeztek eredményes kutatásokat. Az idei gála kitüntetettjei:

a pécsi KLÁSZ BETTINA (a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont tanulója), a babarci STEFÁN PETRA (a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Gyakorló Szakgimnáziumának tanulója), az újhartyáni SZOLNOKI VIVIEN (a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium tanulója), valamint a sombereki BEREK BERNADETT (a bajai Eötvös József Főiskola végzett hallgatója) és a mecseknádasdi SÓS GABRIELLA (a Pécsi Tudományegyetem és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem végzett hallgatója).

A műsor közreműködői voltak: a Vecsési Fúvószenekar, a Sax Buam nevű családi zenekar, a Magyarországi Német Színház társulata, a Dorogi Német Önkormányzat Gyermekkórusa, a Biatorbágyi Füzes Táncegyüttes gyermektáncosai, a Városlődi Heimatklang Énekkar, a Villányi Ifjúsági Fúvószenekar, nyelvjárási történeteket előadó tanulók (Bényi Dávid, Klein Léna, Gerner Hannes, Forray Kata), a veszprémi Lovassy László Gimnázium Német Nemzetiségi Kórusa, a Katona Családi Zenekar, a Véméndi Német Nemzetiségi Táncegyüttes, valamint a Bergländer Buam Zenekar.

IMG_0783Schubert  Olívia elnök

IMG_0789 (1)Bernd Fabritius

IMG_0823Aranytű díjasok

IMG_0806Koch Valéria díjasok

Bajtai László felvételei

...megosztás