Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

Szükség van a romákra az európai munkaerőpiacon! – Járóka Lívia sajtóközleménye

Szükség van a romákra az európai munkaerőpiacon!

Járóka Lívia sajtóközleménye

 

     Idén ismét az Európai Parlament ad otthont a már hagyományosan minden évben megrendezendő Roma Hétnek. A nagyszabású rendezvény megszervezését az Európai Néppárt is támogatta. A heti eseménysorozat alkalmat nyújt a szakemberek, politikusok és roma aktivisták számára, hogy stratégiai módszereket alakítsanak ki az anti-ciganizmus elleni harc érdekében, de emellett a hálózat és kapacitásépítés elősegítése is fontos célja az rendezvénysorozatnak.

 

A mai konferencia az európai uniós romastratégia 2020 utáni jövőjéről szólt, ahol Járóka Lívia, az EP alelnöke záróbeszédében kiemelte, hogy a munkahelyteremtés fontos tényező Európa legszegényebb rétegeinek integrációjának előrelendítése érdekében, melyet gyárak nyitásával, kis- és középvállalkozások fejlesztésével lehet elérni.

A fideszes politikus hangsúlyozta: a személyek közötti faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélkül meg kell erősíteni az egyenlő bánásmód irányelvét, annak érdekében, hogy az a cigányellenesség elleni küzdelem hatékony eszköze legyen. Mindezek mellett a digitalizáció elterjesztése is fontos eszköz a roma felzárkóztatásban, amely egy új, de annál fontosabb prioritási elem.

Magyarországról a különböző civilszervezetek képviselői mellett roma szakkollégisták kisebb csoportja is részt vett az eseményen, akik az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) tisztviselőivel egyetértésben javasolták az európai roma egyetemi ösztöndíjprogramok elterjesztését és a roma gyakornoki program újraindítását az EU-s intézményekben. Jakus László, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület nevében a nemzeti stratégiák hatékonyságának ellenőrzését szorgalmazta és javasolta, hogy az Európai Statisztikai Hivatal dolgozzon ki egy olyan mérési-értékelési rendszert, amely konkrét jelzőszámokat tartalmaz és alkalmas a nemzeti stratégiák eredményességének pontosabb megállapítására.

A néppárti képviselő végezetül elmondta: a 2020 tervezési időszak egyik fő prioritása, hogy az EU olyan jogi szabályozást vezessen be, amely szankcionálja azokat a tagállamokat, amelyek nem haladnak a célszámok irányába. Ezzel veszélyeztetik Európa versenyképességét, mivel a demográfiai trendek azt mutatják, hogy 2040-re minél több szegénysorból jövő munkaerőre lesz szükség. Az ő képzésük felgyorsítása érdekében vállalkozásfejlesztő programok elindítása is szükségessé válik.

 

Brüsszel, 2018. április 11. 

További információ:
Járóka Lívia irodája: +32-228-37544
http://jaroka.fidesz-eu.hu/en/
http://fidesz-eu.hu/

...megosztás