Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

IX. nemzetközi döntő – Vitázik a világ ifjúsága Rigában: magyar győztessel

A magyarországi Ryan Anna érvelt a legmeggyőzőbben, és megnyerte a német nyelvű vitavetélkedő nemzetközi döntőjében Rigában. Közép- és Kelet-Európa négy legjobb ifjú vitázója ütköztette ma nézeteit egy izgalmas döntőben arról, hogy „Kötelezően érvényes legyen-e az Európa Tanács tagállamai számára, hogy évente minimum létszámban menekülteket fogadjanak be?“ 

A Vitázik a világ ifjúsága nemzetközi döntőjében a magyarországi Ryan Anna (18) került ki győztesen, őt szorosan követte a cseh František Posolda a második helyen és Dörner Csenge a harmadik helyen.

elso es masodik helyezett

A négy döntősnek a nemzetközi döntő hetében kellett bizonyítania és a válogatók, majd az elődöntő után bekerültek a döntőbe. 24 percük volt a zsűrit érveikkel meggyőzni. A lett Nemzeti Könyvtár termében közel 400 vendég hallgatta a gyakorlott vitázókat. Ryan Anna és Dörner Csenge a vitában a menekültek meghatározott létszáma mellett érvelt, František Posolda pedig ellene.  „A többiek nélkül nem sikerült volna ilyen jól a vita. Igazi csapatmunka volt. Nem egymás ellen, hanem egymással vitáztunk, és ez nagyon tetszett nekem”, mondta Ryan Anna a döntő után. Eddig a pillanatig azonban nagyon hosszú út vezetett, mert neki és a döntőhét többi 15 résztvevőjének nem csak az egymásra odafigyelést és a pontos, tárgyilagos érvelést kellett megtanulnia, hanem jól kellett érvényesülniük az iskolai és a nemzeti szintű vetélkedő fordulóiban is.

ryan anna

 Tudjuk, hogy nem a győzelem, hanem a részvétel fontos, mert a Vitázik a világ ifjúsága mindenek előtt arra akarja ösztönözni a fiatalokat, hogy aktuális társadalompolitikai témákban kritikusan foglaljanak állást. A német nyelven zajló vitákban ezenkívül az idegennyelv-tudásukat is próbára tehetik és fejleszthetik. „A résztvevők nagymértékben hozzájárulnak az egységes Európa megteremtéséhez, hiszen ők jelentik a jövőt”, méltatta a projektet a köszöntőbeszédében Edelgard Bulmahn, a Német Parlament alelnöke.  A „Vitázik a világ ifjúsága nemzetközi vitavetélkedő – közép- és kelet-európai országos vetélkedő” – a Goethe Intézet, az Emlékezet, Felelősség és Jövő Alapítvány, a Közhasznú Hertie Alapítvány és a Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatóságának közös projektje. A projekt 2005-ben indult útjára, és eddig 8 ország több, mint 10.000 tanulója vett részt benne.

A média partner a Latvijas Avīze lett napilap volt. Lettországban a IX. nemzetközi döntőt a Konrad-Adenauer-Stiftung is

 

...megosztás
nemzetiség: