Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

Idén a Konrad Adenauer Alapítvány kapta a Polgári Magyarországért Díjat

… amelyet Mádl Dalma és Balog Zoltán adtak át. A tizedik alkalommal odaítélt elismerést Frank Spengler, a szervezet magyarországi képviseletének vezetője vette át Mádl Dalmától, az első díjazottól és Balog Zoltántól, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) kuratóriumának elnökétől, az emberi erőforrások miniszterétől kedd este a Gellért Szállóban.

Balog Zoltán szerint a kuratórium a díjat a német-magyar kapcsolatok előmozdításért, a polgári közéleti kultúra erősítéséért, a jobbközép német és magyar pártok közötti együttműködés elmélyítéséért, az alapítvány német és nemzetközi kapcsolatai fejlesztésének elősegítéséért, a valóságnak megfelelő magyar országkép kialakításáért tett erőfeszítései elismeréseképpen ítélte oda a Konrad Adenauer Alapítványnak.

Balog a PMA szövetségesének nevezte a Magyarországon több mint két évtizede jelen lévő német alapítványt.

Kövér László méltatásában arról beszélt, hogy az alapítvány misszióként egyfajta kapocs szerepet tölt be Magyarország és Németország között. Az Országgyűlés elnöke szerint az alapítványra mindig lehetett számítani, még akkor is kiállt Magyarország, a magyar emberek érdekei mellett, amikor az nem divat Európában.

Kövér kitért arra is, hogy az általa Magyarország jó barátjának nevezett alapítvány a kommunista diktatúra után meghatározó szereplője lett a magyar közéletnek, és már a kezdetektől a kereszténydemokrata értékrend mentén támogatta a demokrácia, a jogállamiság és a piacgazdaság hazai megszilárdítását és Magyarország európai integrációját.

...megosztás
nemzetiség: