Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

Kovalcsik Katalin emlékére

2013. március 4-én családja, barátai, tisztelői, kollégái vettek búcsút a váratlanul elhunyt zenetudóstól.

Munkássága kitörölhetetlen a romák hazai és európai zene- és folklórkutatásának történetéből.

Kovalcsik Katalin emlékére

A beás emberek népi kultúrájának és szokásainak széles körű megismerésének nagyon fontos és meghatározó magyarországi állomása volt a Kovalcsik Katalin és gyűjtőtársai munkája nyomán megjelent Florilyé dă primăváră (Tavaszi virágok) című dalgyűjtemény, amelyet 1992-ben a Fii cu noi Bejás Közművelődési Egyesület adott ki. A dalgyűjtemény bővített változatát 1994-ben a Gandhi Középiskola gondozta. Ugyancsak 1994-ben jelent meg a Gandhi kiadásában Kovalcsik Katalin és Orsós Anna Fátá ku păru dă ar (Az aranyhajú lány) című beás népmesegyűjteménye. Magam gyűjtő- és szerzőtársként működtem közre az Aminy ku putyere (Bátor emberek) címmel 2001-ben megjelent – szokáselbeszéléseket, történeteket és meséket tartalmazó – kötetben, amelynek kiadója a Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium volt. A kiadvány.

Kovalcsik Katalinnal, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézet cigánynépzene kutatójával 1986-ban ismerkedtem meg. Az általa a jugoszláviai Vajdaságban gyűjtött folklóranyag leírására és magyar nyelvű fordítására adott megbízást. Katalin ekkor ismerkedett meg a beás nyelv világával s nyelvtani alapjaival. A kutató kíváncsiságával és páratlan szorgalmával, segítségemmel elég hamar megtanult beásul beszélni, s ezt későbbi kutató-gyűjtő munkája során sikerrel hasznosította. Ugyanebben az évben ismerkedtem meg Tálos Endre nyelvésszel is, aki kiváló ismerője volt számos romani nyelvjárásnak, és aki jó pár nem roma fiatal egyetemistának adott órákat cigány nyelvből az egyetemen. Megjegyzem Tálos Endre és Kovalcsik Katalin korábban már dolgoztak együtt cigány nyelvi anyagokon. Tálos a latin, szláv és finnugor nyelvek szakértőjeként, elég jól ismerte a román nyelvet is. Miután Katalin megismerkedett velem és többek között Derdák Tiborral, majd későbbiek során Orsós Annával, Tálos segítségével a beás után a lovári nyelvvel is elkezdett foglalkozni, hogy munkája során kamatoztatni tudja. Végül a lovárit talán nagyobb sikerrel tanulta meg, de a beással is elég jól elboldogult. Kutatói elhivatottsága, hitvallása, kíváncsisága és egyetemes emberi tisztánlátása, óriási energiát s lendületet adott e törékenynek látszó nőnek. A maga által kitűzött célok és feladatok sokszor fárasztó és kimerítő mindennapi munkát jelentettek számára. Egyszerre foglalkozott a romák/cigányok nyelvi, népzenei és folklór-világának gyűjtésével, ugyanakkor a cigányság történeti, szociológiai és kulturális hagyományainak megismerésével is elég körültekintően s behatóan foglalkozott. Romániai kutatásai során Olténiában és Multéniában a beások nyomaira, hollétére igyekezett rátalálni azokon a területeken, ahol foglalkozásuk és nyelvi sajátságuk alapján az ott élő cigányok önmagukat elsősorban románnak vallották. Az erről szóló leírások – tudomásom szerint – eddig nem lettek közzétéve.

Sokoldalú és szerteágazó kutatói munkássága mellet serényen és határozottan foglalt állást a romák sorsát érintő társadalmi s kulturális kérdésekről úgy a hazai, mint a külföldi publicisztikáiban, könyveiben. Számos esetben hívta fel a hazai társadalom és a világ figyelmét a romák társadalmi integrációját akadályozó tényezőkre és problémakörére.

Kutatási módszereit, eljárását lehetett vitatni, egyet nem érteni azokkal, de Katalin eme munkásságának tudományos értékét, eredményességét szakmai körökben nagy elismeréssel fogadták. Azt gondolom, hogy az utókor majd vissza is fogja igazolni az ő nagyon igényes és hiánypótló kutatói munkásságát. Eltávozásával hatalmas nagy űrt hagyott utókorára. Katalin mindenki ismerőseként és rokonaként járt-kelt a világban. A romák/cigányok lakta falvakban éppúgy, mint magyar, vagy más nemzetiségű közösségekben hamar kapcsolatba tudott kerülni emberekkel. Közvetlen egyéniségének szomorkás mosolyával, hol az anyanyelvükön, hol magyarul szólította meg a roma embereket és így azonnal a bizalmukba tudott férkőzni.

Katalin nem kapta meg a kellő figyelmet, támogatást és ösztönzést a szakterületét érintő tudomány képviselőitől s társintézményeitől. A roma kultúra ápolóitól, médiáitól sem kapott kellő megbecsülést és odafigyelést. Annak ellenére sem, hogy ő maga a fejlődésnek indult romák érdekképviseleteinek, hagyományápolóinak és kultúraterjesztőinek munkáját folyamatosan nagy érdeklődéssel kísérte, s lehetőségéhez mérten támogatta, méltatta. Ő az az ember volt, aki hivalkodás nélkül, a kutatók szerénységével, állhatatosságával és következetességével tette, amit tennie kellett. Nagy lelkesedéssel tudott örülni mások sikereinek, eredményeinek és örömeinek. Biztatva ösztönözte ismerőseit a további sikerekre. Temérdek hangfelvételt, feljegyzést és kéziratot készített, amelyek feldolgozása az utókorra vár. Galambokban és más községben gyűjtött meséinek gyűjteménye pénzügyi forrás hiánya miatt sok éve vár a kiadásra.

Kati halála pótolhatatlan veszteség a romák kulturális értékeit kutató és értékelő tudomány számára. Példaszerű volt, ahogy a nemzetközi kapcsolatait is latba véve bebizonyította a világ számára, hogy a romák gazdag folklórvilága és kulturális értékei semmivel sem értéktelenebbek más népekéinél, s szerves része az egyetemes kultúrának. Munkássága kitörölhetetlen a romák hazai és európai zene- és folklórkutatásának történetéből.

Emléke örökké élni fog szívünkben. Nyugodjék békében!

Áldăjestyé-l Szuflyitu-j Dimizoumnyo! (Áldd meg a lelkét, Istenem!)

Konrád Imre

...megosztás
nemzetiség: