Barátság – kulturális és közéleti folyóirat:
Magyarország népei kölcsönös
megismerkedését szolgáló folyóirat

Ülésezik az MNOÖ közgyűlése

A nyári szünet után Budapesten ülésezik a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának közgyűlése.
A hazai német közösség legmagasabb döntéshozó testületének tagjai az MNOÖ Júlia utcai központjában 21 napirendi pontot vitatnak meg, amelyek elsősorban a költségvetést, az oktatást, a kultúrát és a beruházásokat érintik, de az ez év október-novemberében esedékes népszámlálás előkészületeiről is szó lesz.

A gazdasági kérdéseket érintő napirendi pontok élén az országos német önkormányzat ágazati szakemberei beszámoltak a szervezet idei első félévi költségvetéséről. A tájékoztatóból kiderült, a gazdálkodás kiegyensúlyozott volt, a működés minden fenntartott intézménynél nagyjából visszaállt a koronavírus-járvány előtti időszakhoz, a bevételek és kiadások teljesülése időarányosan alakult.

A következő hónapok legnagyobb kihívása a fenntartott intézmények közüzemi költségeinek fedezése lesz. Ennek érdekében az intézmények már több megtakarítási intézkedést is bevezették, az MNOÖ pedig bízik benne, hogy sikerül állami kompenzációt kapni a megnövekedett költségek fedezésére.

A szakemberek kiemelték, a jövő év egyik jelentős beruházása a pécsi Lenau Ház, a Dél-Dunántúlon élő németek kulturális központjának komplex felújítása lesz. Arra a Miniszterelnökség nemzetiségpolitikai szakterülete már korábban 500 millió forintos támogatást ítélt meg, amelyet az időközben jelentősen megnövekedett költségek okán további 250 millióval terveznek kiegészíteni.
Ahogy az az őszi közgyűlési üléseken szokás, a testület ezúttal is elfogadta az országos német önkormányzat által fenntartott köznevelési és kulturális intézmények beszámolóit. A tájékoztatókból kiderült, a 2021/2022-es tanévben az óvodákban-iskolákba visszatérhetett a koronavírus-járvány előtti élet. Az oktatási központok szép számmal valósítottak meg identitásmegőrző és -közvetítő kezdeményezéseket, innovatív projekteket a német nyelv népszerűsítésére. Kiderült, az említett iskolában megszerzett értékes érettségivel a zsebükben a gimnáziumok diákjai remek esélyekkel vághatnak neki felsőfokú tanulmányaiknak.

A szekszárdi Magyarországi Német Színház (DBU) működését azonban még nagyban befolyásolta a járvány, de a csapat rugalmasságának, kreativitásának, valamint a gondos gazdálkodásnak köszönhetően a mégoly rendhagyó, mégis négy új bemutatót magában foglaló 2021-es év is sikeresnek bizonyult.

A Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár (Zentrum) tevékenysége nagyrészt visszarendeződött a világjárvány rendezvények nélküli időszakát megelőző állapotba. A népszerű Blickpunkt (képek versenye), valamint a TrachtTag (a népviselet napja) teljes egészében az interneten zajlott, azonban az év utolsó harmadában már rendezvényekre is sor kerülhetett. És ahogy azt a hazai német közönség már megszokhatta, a Zentrum online platformjain folyamatosan naprakész információk várták az érdeklődőket.

A jelenlévők tájékoztatást kaptak a DBU 2022/23-as évadra vonatkozó programjának módosulásáról is. A tervek szerint öt új színpadi produkció készül: egy zenés irodalmi est, egy mesejáték, egy háborús témájú osztálytermi színdarab, egy klasszikus és egy szórakoztató darab. Nyolc korábbi előadás továbbra is szerepel majd a kínálatban.

Az ülésen részletesen is szóba került a közelgő, ez év októberében és novemberében esedékes népszámlálás: Az országos német önkormányzat már szeptember elején széleskörű tájékoztató kampányt indított, és ez idáig többféle anyagot bocsátott a nyilvánosság rendelkezésére, hogy időben tájékoztassa a magyarországi német közösséget a népszámlálás menetéről és az önkormányzat ezzel kapcsolatos céljairól. “A népszámlálás eredménye hosszú távon meghatározza majd oktatási rendszerünk fejlődését, óvodáink és iskoláink jövőjét, valamint a településeink fejlődését.

Közvetlen hatással lesz a helyi német önkormányzatok létrehozására, a nekik és a civil szervezeteinknek nyújtott állami támogatásra, valamint az anyanyelvünk és kulturális hagyományaink megőrzéséért végzett munkájuk elismerésére” – hangsúlyozta Englenderné Hock Ibolya elnök. Bár a nemzetiségi és nyelvi hovatartozásra vonatkozó kérdések megválaszolása nem lesz kötelező, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata arra ösztönöz és kér mindenkit, akinek fontos a német identitása, hogy a népszámlálás során vallja meg német nemzetiségét, anyanyelvét.
Englenderné Hock Ibolya elnök és Schubert Olívia elnökhelyettes a szokásokhoz híven ezúttal is beszámoltak a közgyűlésnek a legutóbbi ülés óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről, eredményeiről.

A tájékoztatóból kiderült, munkatársaik közreműködésével újabb lényeges egyeztetések zajlottak a Németországi Szövetségi Belügyminisztériummal közös idei programokról, és megtörtént a németországi támogatással tavaly lezajlott projektek elszámolása. Elhangzott, hogy javában zajlik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíj program, melynek célja a pedagógus-utánpótlás biztosítása. Kiderült, hogy még tart az Állami Számvevőszék vizsgálata az országgyűlési választási kampány finanszírozása kapcsán. Nemrégiben új gyakornok és új titkárságvezető kezdte meg a munkáját az önkormányzatnál, egy gazdasági pozícióra pedig továbbra is keresik a megfelelő munkavállalót. A nyár folyamán több jelentős rendezvényen képviseltette magát az MNOÖ, azok közül kettőre Németországban került sor. Folytatódtak az egyeztetések az állandó partnerekkel, valamint a nagy volumenű infrastrukturális beruházások, illetve azok előkészületei is az országos német önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokon.

MNOÖ Hírlevél

 

MNOÖ MNOÖ2

...megosztás