Barátság – kulturális és közéleti folyóirat:
Magyarország népei kölcsönös
megismerkedését szolgáló folyóirat

Nézsán tartották a szlovák nemzetiségi iskolák országos tanévnyitóját

A szlovák nemzetiségi iskolák közös tanévnyitóját idén Nézsán a Mikszáth Kálmán Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola működésének 60. évfordulójával együtt tartották az 1740-ben épült történelmi épület, a jelenleg még felújítás alatt álló Reviczky-kastély udvarán. A rendezvényre az összes helyi nemzetiségi önkormányzat által fenntartott szlovák nemzetiségi általános iskolából érkeztek vendégek, így ott voltak a mátraszentimrei, bánhidai és a Magyarországi Országos Szlovák Önkormányzat kezelésében álló Budapesti Szlovák Iskola képviselői is.

A fenntartók nevében előbb Kucsera Andrásné, a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat elnöke tekintett vissza az iskola hatvanéves múltjára. Történelmi visszaemlékezőjében hozzátette, sok viszontagságon esett át az intézmény, de olyan képzett oktatók és nevelők dolgoztak itt, akik biztosították a munka folyamatosan magas színvonalát, mígnem eljutottak a mai szintre, hogy az egy évtizeddel ezelőtti, száz körüli diáklétszám mára száznyolcvanra emelkedett.

Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke hozzászólásában határozottan kifejtette, remek ötletnek bizonyult annak idején, hogy hazánkban több ponton átvették az egyes iskolák fenntartását, hiszen így biztosították a szlovák kultúra továbbélését, és újabb generációkkal ismertették meg északi szomszédaink múltját és nyelvét, amire ékes példát ad maga Nézsa is, igazodva az elődök szellemiségéhez. “Minőségi változást jelent, amikor egy nemzetiségi önkormányzat felelősséget vállal a nyelvoktatás megőrzéséért, a kultúra továbbadásáért. Örülök, hogy az idei tanévtől még egy ilyen iskolánk van: Mátraszentimre és Nézsa után a Tatabányai-Bánhidai Szlovák Önkormányzat vette át az ezen a városrészen működő iskola működtetését. Kívánom, hogy nőjön a gyerekek száma, ahogy Nézsán is” – hangsúlyozta az OSZÖ elnöke hozzátéve, hogy a nézsai oktatási intézmény az egyik legszebb magyarországi szlovák nemzetiségi iskola.

Balla Mihály, a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője erre a gondolatkörre ráerősítve hangsúlyozta, Magyarország kormányzata komolyan szívén viseli a nemzetiségi alapú oktatást-nevelést, amelyhez a megfelelő mértékben gondoskodik a tárgyi és szakmai feltételekről.

Ezután Tircsi Richárd, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárságának főosztályvezetője felolvasta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára levelét. “A nemzetiségi iskoláknak sajátos funkciójuk van a magyar oktatásban. Ők a nemzeti nyelv és kultúra őrzői… A szlovák nyelv oktatása vonzó a magyarországi szlovákok számára. Sok családban már nem beszélik ezt a nyelvet, de a szülők nagy örömmel íratják gyermekeiket nemzetiségi iskolába” – fogalmazott a levélben az államtitkár. Soltész Miklós biztosította, hogy a magyar kormány mindent megtesz a tanév sikeres lefolyásáért.

A központi tanévnyitó ünnepségen verses-zenés műsorral közreműködtek a házigazda iskola tanulói.

Forrás: L’udové noviny, nool.hu

 

nézsa1 nézsa2 nézsa4 nézsa3