Vegyes házasságból származom, de édesanyám magyarként ötven évig élt Bándon. Amit a családomtól és a közösségünktől kaptam, azt a következő kifejezésekkel jellemezhetném: az összetartozás érzése, család és közösség, helytállás, munkamorál, szorgalom, felelősségtudat, segítőkészség, a rend magam körül, valamint az értékek és hagyományok megőrzése.

Bándon nagyon aktív a magyarországi német közösség – ez az Ön érdeme is. Melyek a legfontosabb céljai a helyi német önkormányzati munkájában?

Az értékeink megőrzése és új értékek létrehozása a legfontosabb. Fontos, hogy ismerjük a múltunkat, ezért több helytörténeti könyvet is kiadtunk: 2008-ban egy monográfiát, 2014-től pedig kis füzetek jelentek meg a bándi oktatás történetéről, a Christkindlspielről, a helyi német nyelvjárásról és a helyi dalkör énekeiről, amelyek CD-n és könyv formájában is elérhetők. A legfontosabb azonban ezen a téren Veszprém megye első magyarországi német tanösvénye, melyet 2019-ben adtunk át Bándon. Az emlékezetkultúránk részeként pedig minden évben megemlékezünk az elűzetésről és a háborúk áldozatairól.

Tudatosan készült a tanári pályára?

Általános iskolás koromban arról ábrándoztam, hogy régész leszek. A történelem mindig is érdekelt, a némettel vagy a földrajzzal kombinálva jöhetett szóba, 1977-ben azonban a történelem és a földrajz kombinációját nem indították az egyetemen, így maradt a történelem és a német. Ma már nagyon hálás vagyok azért, hogy így alakult. Az egyetemen több gyakorlatunk is volt középiskolásokkal, akkor tapasztaltam meg igazán a szakma szépségét, utána pedig már nem volt kérdés számomra a pályaválasztás.

1983 óta dolgozik pedagógusként. Mi motiválja a munkájában?

Leírhatatlan élmény végigkövetni azt, ahogyan a gyerekek felnőtté válnak. Az az érzés, hogy részt veszek ebben a folyamatban, fontos motivációs tényező számomra. Erich Kästner így jellemezte ezt a feladatot: „A tanító nem varázsló, hanem kertész. Gondozni és ápolni tud, és fog is benneteket. Növekedni azonban magatoknak kell!“. Ez a kertész-szerep pedig különösen kedvemre való! Mindig jönnek új generációk és új kihívások, így ez a munka soha nem válik unalmassá.

Szakmai pályafutása meglehetősen mozgalmas. Mely projektekre és eredményekre a legbüszkébb?

Mindig fontos feladatokkal bíztak meg: nyelvórák tartása, a felvételi vizsgákra vagy az érettségire való felkészítés.  Nemzetiségi osztályok 1993 óta működnek iskolánkban, a kezdetek óta a részese vagyok ennek a folyamatnak. Ez a “negyedik gyermekem” úgymond, a saját három gyermekem mellett. A népismeret tanítása, a közös projektek megvalósítása, az érettségik lebonyolítása vagy a versenyekre való felkészülés a diákokkal mind fontos élmények számomra. Az országos középiskolai versenyek döntősei között diákjaink általában 50%-os vagy még nagyobb arányban vannak jelen. Egyre többen vesznek részt a nemzetiségi önkormányzatok munkájában is. De amire a legbüszkébb vagyok, az az, hogy az emberi kapcsolataink a diákjaimmal és a szüleikkel nem szakadnak meg az érettségivel, hanem azután is nagyon intenzíven fennmaradnak.

Karrierje során számos szakmai elismerésben részesült. Hogyan élte meg az Apáczai Csere János-díjat?

Nagy elismerésként, de azt gondolom, ehhez sokan segítettek hozzá, ezért nagyon hálás vagyok a családomnak, a kollégáimnak, a diákjaimnak és szüleiknek is, hogy a közös munkánk során mindig mellettem álltak és minduntalan támogattak.

Milyen szakmai tervei vannak a jövőre?

Két évvel a nyugdíj előtt állok, már nem sok szakmai tervem van. Szeretném még folytatni a megkezdett projekteket és a lehető legjobb kezekbe adni a folytatást: az iskolában a nemzetiségi tagozaton és az országos szintű német nyelvű történelemversenyen. Emellett persze szeretném átadni a szakmai tapasztalataimat: tervem, hogy felfrissítem majd a pedagógus-kollégáknak szakmai tanácsokat nyújtó weboldalamat, aktualizálom a történelemmel kapcsolatos tartalmakat, és népismereti anyagokat is tervezek feltölteni rá.

MNOÖ Hírlevél