Barátság – kulturális és közéleti folyóirat:
Magyarország népei kölcsönös
megismerkedését szolgáló folyóirat

Új épületrésszel gazdagodik a Hercegszántói Horvát Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Kollégium

Letették a Hercegszántói Horvát Tanítási Nyelvű Óvoda, Iskola és Kollégium új épületszárnyának alapkövét csütörtök délután. A magyar kormány támogatásával épülhet meg a kollégium és az iskola felső tagozatának épülete.

A közel 800 millió forintos beruházás alapkőletételén beszédet mondott Mladen Andric, a Horvát Köztársaság magyarországi nagykövete, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Gugán Iván, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke.

Az esemény tamburazenével indult, a helyi iskolások adtak műsort, ezt követően Sibalin József a Hercegszántói Horvát Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Kollégium igazgatója köszöntötte a vendégeket. Ismertette az intézmény történetét és köszönetet mondott a kormánynak és a fenntartónak a támogatásért, a gondoskodásért.

– Különösen fontos esemény a mai, mert ebben a tanévben ünnepeljük iskolánk fennállásának 75. évfordulóját. Intézményünk 1946. november 7-én kezdte meg működését, óvodánkat 1949-ben alapították és 1978-tól iskolánk körzeti feladatokat lát el. Egy újabb mérföldkő a magyarországi nemzetiségek körében 2000-ben következett be, amikor az Országos Horvát Önkormányzat, elsőként a nemzetiségi önkormányzatok közül, átvette működtetésre a hercegszántói intézményt. Az átvételtől érezhetővé vált a fejlődés. A tanuló létszám növekedett és bontásra kerültek az alsó összevont osztályok – fogalmazott köszöntőjében Sibalin József.

Mint mondta, felújításra került a régi iskola épülete, 2011-ben elkészült a kollégium és óvoda épületének első fázisa. – Köszönve a Magyar Kormány támogatásának ma szemtanúi vagyunk egy jelentős esemény kezdetének, mert kezdetét veszi a kollégium és iskola felső tagozatának épületének felépítése a második ütem keretében. Reményeink szerint az új tanévnyitó ünnepségen tanulóink birtokba vehetik az új, korszerű intézményt.

Mint az intézmény igazgatója ezúton is megköszönöm a Magyar Kormánynak és fenntartónknak a törődést és gondoskodást, amit a horvát nemzetiségi közoktatás fejlesztése érdekében tett és tesz itt Hercegszántón

– hangsúlyozta. A horvát-magyar barátság napjáról, a két nemzet közötti megállapodásról és a jelenlegi beruházás üzenetéről szólt beszédében Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

– Jó lenne, ha megvalósítanánk azt a baráti viszonyt, amit elterveztünk, a lengyelekkel és a bolgárokkal már meglévő kapcsolatunk mintájára. Teljesen természetes, hogy a horvát nemzettel is ez meglenne, hiszen az elmúlt évek során mennyi mindent tudtunk közösen megvalósítani a Horvátországban élő magyarokért és a Magyarországon élő horvátokért. Van ennek üzenete, mint ahogy annak is van üzenete, hogy Hercegszántó, mely kis településnek számít ugyan, de a horvát nemzetiségi nyelvoktatásban jelentős szerepet tölt be – mondta az államtitkár.

Kiemelte továbbá, hogy összességében horvát nemzetiségi iskolákban és óvodákban, legyen az országos vagy helyi, közel ezer gyermeket nevelnek, tanítanak a horvát pedagógusok, és Hercegszántón ebből a létszámból közel százhetvenen vannak.

– Azt kell mondanom, hogy ez egy jelentős területe a horvát köznevelésnek, a gyermekek nevelésének, és ezért is döntött úgy a kormány még tavaly, hogy több forrásból, több területből támogatni fogja ezt a beruházást, ezt a törekvést. Bízom benne, hogy már jövő ősszel itt folytatódhat a tanítás a gyermekeink számára. A magyarországi horvátokra számítunk és számíthatnak ránk is, ugyanúgy számíthatnak ránk jövő áprilisban is, amikor nagyszerű szószólót fognak újraválasztani és nagyszerű képviselőket fognak újra választani, nem csak a horvátok, hanem a magyar emberek. Én hiszem azt, hogy jó döntést készítettünk elő itt Hercegszántón is , és szerte országos szinten is. Bármilyen kérdéssel fordultak a horvátok felénk, azt a jó döntést meghozzuk ami segíti a megmaradásukat. Ránk a jövőben is számíthatnak – zárta gondolatait a honatya. Ezt követően elhelyezték az időkapszulát a beruházás helyszínén és az új intézmény alapkövét.

Forrás: baon.hu

Az intézmény 120 iskolást és 60 óvodást nevel.
Hazánkban 1000 gyerek jár horvát nemzetiségi intézménybe.
Fotó: MTI/ Bús Csaba

 

horvát