Véméndről a világszínpadra: Magyar Ezüst Érdemkereszttel

tüntették ki Horváth István operaénekest

Széles repertoárt felölelő, példa értékű előadóművészi munkája elismeréseként Horváth István 2021-ben vehette át a magas rangú kitüntetést. A Magyar Állami Operaház magánénekese a baranyai megyei Véméndről származik és operaénekes feleségével, Kriszta Kingával és két gyermekükkel, Etelével (3) és Hangával (6) Törökbálinton él. Az ének és a zene egész életében elkísérte. Számos hazai és nemzetközi sikert tudhat magáénak, miközben végig hű maradt gyökereihez.

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata az alábbi interjúval is szeretettel, további sok sikert kívánva gratulál Horváth Istvánnak a kitüntetéséhez!

Pazar hazai és nemzetközi karriert tudhat magáénak. Hogyan indult a pályafutása?

– Szüleim ajánlására iratkoztam be a pécsi kántorképzőbe, ez nálunk igazából családi hagyomány is, mert nagypapám is kántorizált, és édesapám fontosnak tartotta, hogy bármi történjék, legyen egy szakmám. Eközben a Véméndi Sextett nevű zenekarban gitároztam és énekeltem 13 évig. Az egyik meghatározó élményem ebből az időből, amikor a pécsi Kodály Zoltán Gimnáziumba kerültem a Kertész Attila tanár úr vezette ének-zene tagozatra. Ez egy teljesen más világ volt, mint amit otthonról ismertem. Véménden a német fúvószenével nőttem fel, aztán gimnazistaként belépett az életembe a komolyzene és az opera. A Toscat például hétszer néztem meg, teljesen lenyűgözött! Mivel nem tudtam mindig jegyet venni, így a jegyszedő néniknek köszönhetően ingyen megtekinthettem az előadásokat. Hihetetlenül inspiráló volt. Ekkor már titkon arról álmodoztam, hogy milyen jó lenne ezt csinálni! Az énekművészi diplomámat a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szereztem Bukszár Márta osztályában, aki a mai napig a mesterem. Egyetemi éveim alatt a Pécsi Nemzeti Színház operatársulatában is felléptem, majd Almaviva gróf szerepében Rossini A sevillai borbély című operájában debütáltam Miskolcon, utána pedig felléptem még Szegeden is. A vidéki operajátszásban szerzett tapasztalatok nagyban segítettek, hogy a 2010-es debütálásom a Magyar Állami Operaházban sikeres legyen, és egyből főszerepeket énekelhessek. Az Operaháznak azóta állandó művésze vagyok.

Külföldi fellépései közül melyek a legemlékezetesebbek?

– Amikor 2010-ben az Operához kerültem, megismerkedtem Franz Tscherne osztrák ügynökségével, akik a nemzetközi szerepléseimet teszik lehetővé. Jártam már a világ számos színpadán: Braziliában, Belgiumban, Olaszországban, Dániában, Japánban, Kínában, és van egy visszatérő fesztivál is, a Bregenzer Festspiele, ahova immár harmadszor térek vissza idén nyáron. A Bodeni tó partján található a világ legnagyobb víziszínpada, ahol 7000 fős nézőtér előtt játszanak operát. A jövőben szép feladatok várnak rám, 2022 májusában Hamburg új koncerttermében, az Elbphilharmonie-ban Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című művének híres tenorszólóját énekelhetem, utána pedig a világhírű Bécsi Musikvereinssaal-ban lesz két koncertem. A múltbeli koncertek egyik legszebbike épp a születésnapomon volt 2011-ben, amikor is a Kocsis Zoltán által vezetett Nemzeti Filharmonikus Zenekar vendégművészeként XVI. Benedek pápának énekelhettem Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából.

Véméndi származása révén a magyarországi német hagyományok és zenekultúra sem állnak távol Öntől. E területen is aktív?

– Igen, igazából folyamatosan mozgásban vagyok – szó szerint is: aki ismer, tudja, hogy elég aktív életet élek. Az egyetemi éveim alatt zeneiskolákban tanítottam, két éve pedig elvállaltam egy óraadói állást a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, ahol magánéneket tanítok, jelenleg hét növendékem van. Ez a hivatás is nagyon fontos nekem, sok örömet találok benne. Véménden két német nemzetiségi énekkar működik, számukra feldolgozásokat készítek, melyek közül több hallható CD-n is. Magyarországi németként a fúvószene az egész életemben elkísért, emellett orgonán, harmonikán, zongorán és gitáron is játszom. A családunkban mindig is nagy szerepe volt a hagyományőrzésnek. Édesapám ugyan magyar, mégis teljesen a magáénak érzi a német hagyományokat és szívvel-lélekkel vezeti a helyi német tánccsoportot, édesanyám révén pedig német családból származom, akiktől az éneklés szeretetét kaptam.

A hagyományőrzést hogyan valósítja meg a saját családjában?

– Most, hogy a családommal Törökbálintra költöztünk, vettünk egy régi sváb házat, remélem, hogy a magyarországi német örökségemet a gyerekeimnek is továbbadhatom majd. Rengeteget kaptam Véméndtől, az ott élő kedves emberektől és a magyarországi németségtől, úgy gondolom, fontos, hogy ebből tovább is adjak. A közösség a legfontosabb, hihetetlen, mennyit ad, mennyire gazdagítja az embert. Egyébként folyamatos kihívás a próbáinkat összeegyeztetni a családi élettel, hiszen a feleségem szintén operaénekes, de a nagyszülők szerencsére mindkét oldalról örömmel segítenek ebben, így egyúttal sok időt is töltenek a gyerekekkel. Törökbálinton örömmel fogadtak bennünket a Csupaszív nevű óvodában, amely a részünkről tudatos választás volt, mert mindenképp német nemzetiségi óvodát kerestünk a gyermekeinknek. Mindketten ide járnak, a kicsiknek tartottam is már harmonikabemutatót. Felemelő volt látni a sok kis csillogó szempárt a zene hallatán. A harmonikaoktatás miatt is egyre több megkeresést kapok, sajnos erre kevés időm marad, de örömmel látom, hogy van rá kereslet. Szeretném, ha a gyerekeim is tanulnának majd zenélni. Mindenkinek azt kívánom, hogy legyen egy olyan élménye, mint nekem kiskoromban Véménden, mikor láttam Gász Miska bácsit harmonikázni. Ilyen meghatározó tapasztalatok és ilyen igazi példaképek kellenek a gyerekeknek most is!

Milyen további feladatok várnak Önre a közeljövőben?

– Folyamatosan várnak rám komoly szakmai munkák, nyáron is úton leszek. Igazából nehéz is volt ez a jó másfél év így közönség nélkül, hiszen csak stream-en érintkezhettünk, így a közönség reakcióit sem láthattuk sajnos. Úgy vélem, a nemzetiségeknek – nem csak nekünk, magyarországi németeknek – nagy erőfeszítésébe kerül majd a jövőben, hogy a pandémia előtti pezsgő kulturális életet vissza tudjuk hozni a járványhelyzet után. Édesapámmal is beszéltünk már erről, szerinte az, hogy számos területen hiányzik a korábban megszokott, igazi közösségi élmény, máris jelentős változást indított el, a közösségeink felszakadtak. Nehéz megjósolni, merre haladunk. Mindenesetre bízom a bennünket összetartó erőben.

 
LdU/MNOÖ