Barátság – kulturális és közéleti folyóirat:
Magyarország népei kölcsönös
megismerkedését szolgáló folyóirat

Videoklip pályázattal folytatódik a Határtalanul Program

Potápi: a fiatalok már egységes magyar nemzetben gondolkodnak

Lezárult a Határtalanul Program online középiskolai vetélkedőjének első fordulója, amelyben több mint százezer anyaországi és külhoni középiskolás vett részt. A program eredményei jelzik, hogy a fiatalok már egységes magyar nemzetben gondolkodnak – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Ismertette: az eddig eredmények alapján összesen 292 osztály, mintegy 8800 fiatal jutott be a vetélkedő középdöntőibe. Budapestről 48, Magyarország egyéb területeiről 155, Erdélyből 30, Felvidékről 23, Vajdaságból 16, Kárpátaljáról 18, Horvátországból és a diaszpórából pedig 1-1 csapat került a legjobbak közé.

A versenyen külhoni és anyaországi középiskolai osztályok mérik össze tudásukat történelmi, irodalmi, földrajzi, néprajzi kérdésekből, amelyekből a Kárpát-medence magyarlakta területeit is közelebbről megismerhetik. A legjobb osztály egymillió forint értékű pénzjutalomban részesül, de a fődíjon kívül is több mint ezer díjat és ajándékot oszt ki a Nemzetpolitikai Államtitkárság a legügyesebb versenyzők között.

Potápi Árpád János felidézte: a 2010-ben útjára indított Határtalanul Program célja, hogy valamennyi közoktatásban tanuló magyar fiatal legalább egyszer, a magyar állam támogatásával eljusson a szomszédos országok magyarlakta területeire. Kiemelte: mivel a járványhelyzet miatt az osztálykirándulások most szünetelnek, az online térben szeretnék összekötni a magyarországi és külhoni fiatalokat, akik a játékon keresztül nemcsak a tudásukat bővítik, de lehetőségük van az ismerkedésre, a kapcsolatok építésére is.

Hozzátette: 2021-ben, a nemzeti újrakezdés éve keretében március a közösségek hónapja, a Határtalanul vetélkedő pedig kiváló eszköze nemcsak a közösségépítésnek, hanem a nemzeti összetartozás erősítésének is a fiatalok körében.


Hangolódjunk össze!

zenés Hello Wood Junior workshopok a Lóci játszik zenekarral

2020 jelentős változásokat hozott a világba, amely kihívások elé állít mindenkit. Hogyan lehet design workshopot tartani fiataloknak, amikor biztonságosabb otthon maradni? A Hello Wood Junior olyan hangszerkészítő workshop videókat készített, amelyek a zene erejével ívelik át a távolságokat, hozzák össze a közösséget és szólítják meg az otthoni bezártságban unatkozó gyerekeket és tizenéveseket. 

A Hello Wood Junior több éve tart design workshopokat határon túli fiataloknak a Nemzetpolitikai Államtitkársággal és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével. A gyermekprogramot a Hello Wood indította el, egy többszörösen díjnyertes, nemzetközi hírű társadalmi vállalkozás, amely ’design and bulid’ stúdióként épületeket, nagyméretű közösségi installációkat tervez és kivitelez, miközben kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra és edukációs projektek megvalósítására, hiszen a jövő kulcsát az oktatásban látja.

Ezekben a rendkívüli időkben az online térben folytatódnak a kreatív foglalkozások, hogy mindenki biztonságosan csatlakozhasson a közös alkotás élményéhez a világ bármely tájáról. A workshopokon résztvevők a zene világában merülhetnek el, amelynek közösségteremtő, határokat átívelő ereje talán ma fontosabb, mint valaha.

A zenei tematikájú online foglalkozásokon a Lóci játszik zenekar egy-egy tagja is feltűnik, hogy a workshop vezetőkkel együtt barkácsoljanak hangszereket. Mi több, a Hello Wood Junior közösség számára egy egyedi Lóci játszik dalt írt a zenekar, amelyben megszólaltatják a workshopon alkotott zeneszerszámokat is. A dalhoz ráadásul egy olyan klip készül, amelyben bárki szerepelhet, aki saját videóval jelentkezik a Hello Wood Junior pályázatára.

Az online zenés workhopokon csörgő, shaker, ukulele és cajón készíthető el, emellett lehetőség nyílik a dalhoz koreografált játékos táncmozdulatok elsajátítására is. Az elsősorban kis- és középiskolások számára összeállított workshopoknak akár a kisebbek is nekivághatnak szülői segítséggel, így remek családi programmá válhat a közös barkácsolás.

Március 2-től, hetente kétszer kerülnek fel az új videóepizódok a hatartalanul.net oldalára, és bármikor visszanézhetők lesznek. A különböző nehézségi fokú online workshopokat egy-egy infócsomag egészíti ki, amely tartalmazza a workshopok anyag- és eszközigényét, illetve a hangszerek illusztrációját, szabásmintáját is, így mindenki felkészülten kezdhet neki a foglalkozásoknak.

A videóklip pályázatra április 9. éjfélig lehet jelentkezni saját kisvideóval, ahol mindenki megmutathatja, hogyan táncol, bulizik és zenél az elkészített hangszerekkel a Lóci játszik új dalára. Pályázni a hatartalanul.net oldalon taláható űrlapon keresztül lehet maximum 30 másodperces videóval. További kérdéseket a  junior@hellowood.eu címre várják a szervezők. A közös klip a tavasz folyamán debütál.

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

...megosztás