Barátság – kulturális és közéleti folyóirat:
Magyarország népei kölcsönös
megismerkedését szolgáló folyóirat

A Lágerjárat vagon emlékhely

A Lágerjárat vagon emlékhely – tanösvény része lehet

Megérkezett Pécsváradra a Lágerjárat vagon, amely az első lépése annak a projekt­nek, amely a környéken élő német származású lakosság elhurcolásának, a kollektív bűn és büntetés korszakának állít majd emléket.

Megérkezett a Lágerjárat vagon kedden a pécsváradi vasútállomásra. Ez az a vagon, amelyet a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre vándorkiállításként indított útjára 2016-ban a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékére.

Az elmúlt években a budapesti Magyar Vasúttörténeti Parkban állt, de most megtalálta végleges helyét a baranyai városban. A helyszínválasztást az indokolta, hogy a II. világháború végi, és az azt követő elhurcolások során Pécsváradon volt a környékbeli települések gyűjtőpontja. A német származású lakosságot innen irányították Pécsre, majd a Szovjetunióba.

Ahogy Gászné Bősz Bernadett-től, a frissen bejegyzett Láger-Vagon Alapítvány elnökétől megtudtuk, a vagonban lévő kiállítást fel kell újítani, ezt pályázati forrásból valósíthatják meg. Ez azonban még mindig csak az első lépés egy nagyobb projekt megvalósításában, amelynek célja egy olyan emlékhely létrehozása, ahol a fiatalok, illetve minden érdeklődő hasznos és élményszerű információkat kaphat a kitelepítés és elhurcolás, a kollektív bűn és büntetés korszakáról.

A Pécsváradi Német Nemzetiségi Önkormányzat egy tanösvényt szeretne kialakítani a pécsváradi németség 800 éves történetét bemutatva, ennek lenne része a vagon is. A tanösvény és a vagon mellett egy barakk felépítését is tervezik, amely kiállító- és foglalkoztatótérként – esetleg nyári szálláshelyként – üzemelhet.

A vasútállomás épülete is új funkciót kaphat, erről jelenleg is egyeztetnek a MÁV Zrt.-vel. A földszinten, az egykori forgalmi irodát eredeti berendezéseivel mutatnák be, interaktív kiállítás nyílna a Pécs–Bátaszék vasútvonal történetével kapcsolatban, az egykori várótermek pedig tökéletes helyszínt biztosíthatnának múzeumpedagógiai foglalkozásoknak, időszaki kiállításoknak és egyéb rendezvényeknek. Az állomás alatti nagy méretű légvédelmi pincét is látogathatóvá tennék, eredeti funkciójában mutatnák meg ezt is.

Mészáros Rita

bama.hu

A Lágerjárat utazó kiállítás eddigi története itt olvasható:

https://nemetkor.hu/lagerjarat-allomasokra-bontvatablazatos-menu/

...megosztás