Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

Fejlődnek a gyulai nemzetiségi óvodák

Fejlődnek a gyulai nemzetiségi óvodák

Szeptember végén bemutatták a gyulai Németvárosi Óvodában megvalósult fejlesztéseket, és átadták a kibővített Románvárosi Óvodát. Mindkét eseményen részt vett Tircsi Richárd, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője.

Mittag Mónika önkormányzati képviselő, a helyi német nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta, idén ismét 10 millió forint támogatásban részesültek az óvodák a Miniszterelnökség nemzetiségi kiegészítő keretéből. Emlékeztetett arra, hogy évről évre jelentős forrást tudnak ilyen módon a Németvárosi Óvoda fejlesztésére fordítani, és a helyi önkormányzat is segíti a munkájukat, beruházásaikat. Az óvoda mellett álló telket is a város vette meg, hogy a nagyobb gyerekeknek nagyobb játszóudvara lehessen. Megyesiné Pflaum Márta szakmai munkaközösség vezető a közelmúlt fejlesztéseiről elmondta, megvalósult a lapostető szigetelése, az egyik épületrészen cserélték a cserepek jelentős részét és a cseréplécet, négy csoportszobát festettek ki, egy csoportszoba teljes berendezését cserélték, laminált parkettázás is történt.

Dr. Görgényi Ernő polgármester kifejtette, az óvodák fenntartótól függetlenül számíthatnak az önkormányzat partnerségére, hiszen szeretnék, hogy amikor a szülők óvodát választanak gyermekeiknek, ne az épületek műszaki állapota befolyásolja őket.

A Románvárosi Óvodában két fejlesztést adtak át. A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 66 millió forintos támogatásából egy új csoportszoba és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló helyiségek épülhettek meg. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon elnyert mintegy 55 millió forintból új tornaszobát alakítottak ki. Beszédet mondott Tircsi Richárd, dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Kreszta Traján román nemzetiségi szószóló. Tircsi Richárd mindkét intézményben arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány számára kiemelten fontos a nemzetiségek jövője, és ebből a szempontból az iskolák és óvodák szerepe nagyon lényeges. Szólt arról, milyen módon támogatják a nemzetiségi pedagógusokat. Mint elhangzott és a szónokok, így dr. Kovács József is kiemelte: a Románvárosi Óvoda 2014. augusztus 1-től került a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata fenntartásába. Akkor 75 volt a gyermeklétszám. Az elmúlt három évben a gyermekek száma 115-re emelkedett. Ennek következtében az akkori infrastruktúra nem nyújtott megfelelő körülményeket az óvodások megfelelő ellátásához és fejlesztéséhez. A csoportszobák mérete a megnövekedett gyereklétszámmal már nem volt megfelelő, a mindennapos testnevelés követelményeit sem tudták megfelelő színvonalon teljesíteni.

A Románvárosi Óvoda adja a szintén az Országos Román Önkormányzat fenntartásában lévő Nicolae Bălcescu Román Általános Iskola számára a folyamatos utánpótlást: évente egy osztálynyi gyermek kezdi meg itt iskolai tanulmányait. A jelenlegi adatok és az előrejelzések szerint továbbra is várható a gyermeklétszám emelkedése. Ezért is voltak fontosak a megvalósított fejlesztések az óvodában.

beol.hu

Fotó: Lehoczky Péter

román nemz óvoda Gyula ovi német nemz ovi

 

...megosztás