Barátság – kulturális és közéleti folyóirat:
Magyarország népei kölcsönös
megismerkedését szolgáló folyóirat

Augusztusban ünnepelte 100. születésnapját Kováts Györgyné kiskőrösi szlovák tanárnő

 

Boldog 100. születésnapot Ilus néni!

 

A mai kor fiatalsága már nem biztos, hogy hallott Kováts Györgyné kiskőrösi szlovák tanárnőről, pedig Ilus néni sok évtizeden át fáradhatatlan és sokak által kedvelt szereplője volt mind a helyi szlovák oktatásnak, mind pedig a közéletnek. Életművét és munkásságát a városvezetés 2003-ban a díszpolgári cím odaítélésével is elismerte, emellett számos kitüntetés birtokosa, egykori tanítványai ma is jó szívvel emlékeznek rá. Tudása, lendülete és humora is legendás. Augusztus 18-án töltötte be 100. életévét, ebből az alkalomból köszöntjük.

 
Kosztra Ilona 1920. augusztus 18-án született Bócsán. Felmenői felvidéki szlovákok voltak ezért már gyermekként elsajátította a magyar mellett a szlovák nyelvet is. Iskolái befejeztével evangélikus tanítói és kántortanítói oklevelet szerzett, tanított Ősagárdon, majd Rozsnyón, az ottani polgári iskolában.
A második világháborút követően 50 kg-os csomaggal kiutasították Csehszlovákia területéről, előbb Tótkomlósra, majd 1957-től Kiskőrösre került. 1949-ben férjhez ment Kováts György katonaemberhez, aki később, ludovikás múltja miatt, számos megpróbáltatást volt kénytelen elszenvedni az ötvenes évek Magyarországán. Ilus néni előbb az erdőtelki iskolában, majd pár évre rá a régi Bem József Általános Iskolában oktatta az ifjúságot. /Forrás: Gmoser Györgyné: Bátorság kell a Hűséghez c. könyve/
Ő volt a motorja az 1972-ben újraindult helyi szlovák nyelvoktatásnak. Erről így írt a korszak sajtója: „[…] A kis statisztikából, melyet az iskola igazgatója, Csefkó Mátyás elém tett, megtudtam, hogy a 474 tanulóból 161 tanulja az anyanyelvét. A szlovák nyelv oktatása az iskolánkban november 1-én kezdődött – tájékoztat az igazgató. – Nyolc csoportban, vagyis osztályban tanítjuk a nyelvet heti 3 órában. A személyi feltételek biztosítottak, Kováts Györgyné, aki szlovák nyelv és irodalom szakos, a gyerekeket az anyanyelvén tanítja. – Soha nem gondoltam volna, hogy itt Kiskőrösön valamikor szlovák nyelvet fognak tanítani – veszi át a szót Kováts tanárnő. – Szerencsés vagyok, hogy annyi év után újból a saját szakomat taníthatom. Amióta bevezettük ennek a nyelvnek a tanítását az iskolában, természetesen sokkal több a dolgom. Csak a szlovák nyelvet tanítom 24 órában, de azonkívül tanítok más tantárgyat is. De örömmel teszem ezt azért, mert a gyerekek megszerették a szlovák órákat.” /Forrás: PSVK HGY/
Kováts Györgyné nyugdíjazását követően is sokat tett a helyi szlovák hagyományok életben maradásáért. Részt vett a néprajzi gyűjtésekben, szlovák nyelvi táborokban, de kutatta és fordította városunk híres evangélikus lelkészének és írójának, Leska Istvánnak munkáit is. Elköltözését követően is gyakran hazalátogatott Kiskőrösre, amíg csak egészsége engedte. Boldog születésnapot kívánunk neki!
 

1.                              Az 1995-ös kiskőrösi szlovák nemzetiségi tábor alkalmával (PSVK HGY)

 2.Juraj Migaš egykori szlovák nagykövet társaságában (oslovma.hu)
3.A szlovák nyelv oktatója (PSVK HGY)
4.Az első szlovákos negyedik osztály