Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

1956 Emlékek…

1956
Emlékek… Emlékezések… Akik átélték egyre kevesebben vannak már köztünk. Köszönet azoknak, az emlékeket lejegyezték, mert fontosnak tartották! Az én személyes , örökölt “emlékem” ’56-ról (hiszen akkor még nem éltem) az alábbi újságcikk. Köszönet érte a szerzőnek (A cikk 2010-ben készült és a Perbáli Hírmondóban jelent meg)

 

„Ismeretlen ismerősök 5.

Id. Bakai József pékmester
Nemrégiben ünnepeltük az 1956-os forradalmat és szabadságharcot. A látványos állami ünnepségek közepette, sokszor megfeledkezünk azokról az egyszerű emberekről, akik e csodálatos idő részesei, és ami a legfontosabb, hiteles tanúi voltak. Töretlen az elhatározásom, hogy mindazon ismerőst, akivel a forradalom napján találkoztam felkeresem, és lejegyzem a közös emlékeket. Többek között ilyen ismerősöm, id. Bakai József (1934) pékmester. Az elemi iskola után, budapesti gimnáziumban közgazdaságból érettségizett. Gyakornokként a székesfehérvári tanácsnál helyezkedett el, de a hivatali munka nem volt kedvére. Úgy döntött, hogy majd otthon az apja pékségében fog dolgozni. Eközben a család kuláklistára került, a pékséget államosították, majd végleg bezárták. A hetvenhat éves pékmester egész életében kenyeret sütött. Dagasztott gyerekként a papa üzemében, végigjárta a környék szinte minden pékségét, sütött Perbálon, Piliscsabán, Zsámbékon,  Budakeszin, Budaörsön, mindenütt, ahová a sors vetette. Nincs ember e vidéken, aki az Ő kenyeréből ne evett volna. Jóskát 1954 őszén besorozzák a budaörsi laktanyába katonai szolgálatra. „A leszerelésünk előtt, már vágtuk a centimétereket” – mondja. „Amikor kitört a forradalom, 23-án este a laktanyában riadót rendeltek el, és kivezényeltek minket rendfenntartásra”. Így kerülhetett sor arra a bizonyos találkozásunkra. 1956. október 23-án este a Bródy Sándor utca és a Múzeum körút sarkához katonai teherautók érkeztek. Többedmagammal a Nemzeti Múzeum kerítésénél lapultunk, amikor valaki az érkező teherautó platójáról rám kiabált: „Szevasz, Laci! Te mit keresel itt?” A sötétben nehezen vettem ki, hogy aki megszólított, az a Jóska, a „Pék”. Ijedtemben csak annyit tudtam makogni, hogy „Szevasz! Remélem, nem fogtok ránk lőni?” Mire ő: „Viccelsz? Még lőszerünk sincs!” Aztán a kocsi elindult a rádió épülete felé. Majd lövéseket hallottam, ezért igyekeztem onnan messzebbre húzódni. „Ugráltattak föl-le a gépkocsiról, miközben az ávósok lőttek ránk.” Panaszolja. „A mellettem fekvő katonát eltalálták, én húztam ki a kocsi alól és taxival vittem kórházba. Hajnalban visszatértünk a laktanyába, ahol igencsak nagy volt a káosz. A ruszkik is jártak ott! A fegyvereiket hátrahagyva elszeleltek.” A laktanyában öten voltak környékbeli barátok és azon tanakodtak, hogy „le kellene lépni”. Aztán egy terepjáróval megszöktek, a sofőr Nagy Lajos (Páty) nevére még emlékszik. Ketten még egy darabig bujkáltak, majd a rendőrségen leadták a fegyverüket és ezzel le is szerelték magukat.                                                                                                                                                   Szilágyi László

...megosztás