Barátság – kulturális és közéleti folyóirat:
Magyarország népei kölcsönös
megismerkedését szolgáló folyóirat

Az MNOÖ hírlevele

Új rekord: 725 minta versengett a magyarországi németek idei országos borversenyén

 Untitled2Untitled

Április 13-án Észak- és Dél-Magyarország legjelentősebb borvidékeinek német borkedvelői, hobbiborászai és bortermelői találkoztak a Baranya megyei Mecseknádasd sportcsarnokában, hogy megtudhassák, mely nedűk érdemelték ki a Magyarországi Németek Legjobb Fehérbora, Rozéja és Vörösbora 2019 kitüntető címeket. Az ez évi borverseny és borászbál – amelyet a hagyományokhoz híven a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és a Mecseknádasdi Szőlő- és Bortermelők Egyesülete közösen rendezett meg – immár a 12. volt a sorban. A már megszokott menetrenden túli különlegességét az adta, hogy az említett egyesület 30 esztendős fennállását is megünnepelték.

Az eseményen most először nem volt jelen Heinek Ottó. Az országos német önkormányzat tavaly elhunyt elnöke szívügyének tekintette a borversenyt, amikor csak tehette, jelen volt a díjátadó ünnepségen. Gyakran hangsúlyozta az efféle rendezvények fontosságát, mondván, azoknak az egész német közösségre vonatkoztatva is nagy a jelentőségük. Az MNOÖ képviseletében ezúttal Schulteisz Balázs közgyűlési tag vett részt az eseményen, aki a néhai elnök tiszteletére egyperces néma felállásra kérte a vendégeket. A Mecseknádasdi Szőlő- és Bortermelők Egyesülete szintén megemlékezett egy hosszú éveken át aktív tagjára, a nemrég elhunyt Schultz Istvánra.

Az ünnepség elején Hetényi János, az egyesület elnöke, majd dr. Wekler Ferenc, Mecseknádasd polgármestere köszöntötték a megjelenteket. Ferenc Vilmos borász-borszakértő a szekszárdi és a pécsi borvidék elmúlt évi tapasztalatait foglalta össze. Hangsúlyozta: a bortermelés kiemelten függ az időjárástól. Mint elmondta, tavaly tavasszal különösen rövid ideig, mindössze néhány hétig tartott a borvirágzás, a szüreti időszakban pedig meglehetősen sok csapadék hullott, és mindez nagyban befolyásolta a termést. A borász elmondta, a 2018-as évjáratú borok minősége nagyon jó lett, és ez a verseny eredményeiben is megmutatkozik. Összesen 725 borminta versengett, amelyeket tíz zsűri összesen ötven szakértője bírált. A fehérborok domináltak – azokból 323 félét neveztek, emellett 294 vörösbor-, 99 rozé- és 9 sillerborminta érkezett be. A 2019-es esztendő legjobb fehérbora a soltvadkerti Erdős Pincészet Ezerjó 2018 nevet viselő nedűje lett; a legjobb rozé címet a villányi Günzer Tamás pincészete vitte el a Rosé Cuvée 2018 nevű borával; a legjobbnak értékelt vörösbor, a Cabernet Franc 2017 szintén Villányból, a Vin Art Pincészetből érkezett. A mecseknádasdi önkormányzat és különböző szponzorok jóvoltából számos további díj lelt gazdára.

Az est kísérőprogramjának fellépői – a Wagner József karmester vezette Mecseknádasdi Fúvószenekar, a pécsi Bartók Férfikar, valamint a Véméndi Férfikar – vidám német nyelvű dalokkal örvendeztették meg a közönséget. Ezúttal is sor került a móri, szekszárdi és pécsi borlovagok ünnepélyes bevonulására, sőt, éjfélkor egy meglepetés is várta a vendégeket: egzotikus táncok bemutatóját tekinthették meg. A hajnalig tartó borászbálon a talpalávalót a Schütz Zenekar szolgáltatta. A szervezők a nagy érdeklődést látva abban bíznak, hogy a verseny a további esztendőkben is hasonlóan sikeres lesz. A különdíjjal kitüntetett borokat a május 4-i, úgynevezett „Kretzlfest”-en bárki megkóstolhatja, ekkor ugyanis hagyományosan kinyitnak a mecseknádasdi pincék.

A Magyarországi Németek Országos Borversenyének eredményei itt tekinthetők meg.