Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

2019. évi támogatás

Több mint egymilliárd forintos támogatás a helyi nemzetiségi oktatási intézményeknek

 

A tavalyi 330 millió forint után idén 1 milliárd 83 millió forint pályázati támogatást kapnak a helyi nemzetiségi fenntartású oktatási- és nevelési intézmények – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, az Országház épületében tartott rendezvényen.

Soltész Miklós üdvözölte a pályázaton nyertes önkormányzatok és intézményeik képviselőit, akik jó hírt kapva jó hírt visznek haza közösségüknek. Kifejtette, a támogatásból ötven német, két-két horvát és szlovák, valamint egy román helyi nemzetiségi fenntartású intézmény újulhat meg. A kabinet képviselője közölte, további 51 millió forintos támogatásból hat szlovák, öt német és egy szlovén tájház felújítása is megkezdődhet. A Miniszterelnökség államtitkára elmondta, 2010 óta megnégyszereződött a nemzetiségek támogatása, akik az államtól kapott segítséget saját maguk megszervezésére, továbbá oktatási, nevelési intézményeikre, valamint egyházi közösségeikre fordíthatják. Soltész Miklós arra biztatta a nemzetiségek jelenlévő képviselőit, hogy folytassák közösségeiket erősítő munkájukat, és utasítsák vissza azokat a kezdeményezéseket, amelyek csak a pénzről szólnak nemzetiségeik fennmaradása és megerősödése helyett.

Ritter Imre, német nemzetiségi képviselő örömét fejezte ki, hogy idén már hagyományosan harmadszorra rendezhették meg ezt az ünnepséget. Azt, hogy az elmúlt három évben egyre jelentősebb támogatást sikerült elérni a nemzetiségek számára, az is mutatja, hogy az ünneplő résztvevők a Vadászteremhez nyitott Gobelintermet is megtöltötték. Köszönetét fejezte ki a Magyar Nemzetiségek Bizottságának, valamennyi szószólónak külön kiemelve, hogy bár nyolc nemzetiségnek nincs helyi önkormányzat által fenntartott intézménye, ők is egyhangúlag megszavazták a támogatást, egyben biztosította őket a kölcsönös melléjük állásról.

Az alábbi települések nemzetiségi önkormányzata által fenntartott intézmények nyertek támogatást:

Ágfalva, Baj, Bakonynána, Balatoncsicsó, Bóly, Budakeszi, Budaörs, Császártöltés, Csolnok, Érd, Györköny, Gyula, Hajós, Harta, Kópháza, Kökény, Magyarpolány, Márkó, Mátraszentimre, Mecseknádasd, Méhkerék, Mosonmagyaróvár, Nagymányok, Nemesnádudvar,, Nézsa, Ófalu, Pécsvárad, Piliscsaba, Pilisvörösvár, Pusztavám, Rajka, Rátka, Solymár, Sopron, Szajk, Szekszárd, Szendehely, Szombathely, Taksony, Tatabánya, Törökbálint, Újhartyán, Úrkút, Városlőd, Vaskút, Vecsés, Véménd, Vértesboglár.

Gratulálunk, és további sok sikert kívánunk munkájukhoz!

...megosztás