Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

Interjú Waldmann-né Baudetisztl Évával

A családomtól örökölt szorgalom, hit és mentalitás a munkámban is utat mutat”

Interjú Waldmann-né Baudetisztl Évával, az országos német önkormányzat közbeszerzési döntőbizottságának elnökével

Világos célokat fogalmaz meg, 2020-ig tartó konkrét cselekvési tervet tartalmaz, és minden lényeges intézkedésben visszaköszön: ez a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata stratégiája, amelynek kivitelezésében kulcsfontosságú szerepet töltenek be az MNOÖ bizottságai. Egy sorozat keretében e testületek elnökei mutatkoznak be és nyilatkoznak az általuk vezetett munkáról. A sort Waldmann-né Baudentisztl Éva, a közbeszerzési döntőbizottság elnöke nyitja.

▪ A bizottság legfontosabb feladatairól

„Amikor Heinek Ottó néhai elnökünktől felkérést kaptam arra, hogy az MNOÖ egyik bizottságában szerepet vállaljak, arra gondoltam, hogy vagy a kulturális, vagy az oktatási lehet számomra testhezálló. Végül másképp alakult, és egy olyan bizottság tagja lettem, amelynek ‘nincsenek feladatai’ – legalábbis akkor még ezt gondoltam, de idővel kiderült, hogy tévedtem. A közbeszerzési döntőbizottság meglehetősen felelősségteljes feladata az, hogy az országos német önkormányzat jelentős kiadásairól és beszerzéseiről határozzon. Alapesetben ez például a hivatali autók üzemanyag-költségeivel kapcsolatos döntéseket jelenti, ám az országos német önkormányzat az elmúlt időszakban több olyan projektet is lebonyolított, amely részben támogatásból, részben pedig önerőből valósult meg. Az ide vonatkozó törvény előírja, hogy egy bizonyos összeghatár felett közbeszerzési eljárást kell lefolytatni. Az adott projekt kapcsán összeállított dokumentációt a bizottságbéli kollégáimmal, Megyaszainé Mámmel Magdolnával és Gerlinger Tiborral vitatjuk meg, hogy aztán megalapozott döntést hozhassunk. A háttéranyagokat alaposan előkészítve kapjuk kézhez, amiben nagy segítségünkre vannak a hivatal munkatársai – különösen dr. Gutai Hajnalka hivatalvezető, Tóthné Szabó Ildikógazdasági vezető, a gazdasági osztály munkatársai, valamint dr. Buzál Attila jogász –, akik egyebek mellett információkat gyűjtenek, a különféle szakemberekkel tárgyalnak, árajánlatokat kérnek be. Minden alkalommal gyakorlatilag teljes projekttervet kapunk tőlük, amely alapján sokkal könnyebb meghozni a lehető legjobb döntést.”

▪ Aktuális projektekről

„Röviddel ezelőtt készült el az MNOÖ által fenntartott pécsi Koch Valéria Iskolaközpont új konyhája és menzája – ez egy nagyszabású projekt részét képezte, amelynek a jövőben folytatása is lesz: a régi ebédlőt tanári szobává alakítják át. A testületünk többek között ezen is dolgozik.”

▪ A bizottság hozzájárulásáról az MNOÖ stratégiájának megvalósításához

„Kézenfekvő, hogy az MNOÖ nagyszabású beruházásai nagyban hozzájárulnak a stratégia megvalósulásához. Egyre megy, hogy az intézményeink ingatlanjainak felújításáról, új tankönyvek megalkotásáról, vagy épp politikai célok megvalósulásáról van szó: amikor a törvény közbeszerzési eljárást ír elő, akkor nekünk azzal dolgunk van. Emellett a bizottságunk valamennyi tagja otthon, a maga településén, szűkebb körben, de más területen is hozzájárul a stratégia kiteljesedéséhez. Jómagam például pedagógus vagyok, emiatt az iskoláink sorsa természetesen kiemelten is szívügyem. Fontosnak tartom, hogy a gyermekeink modern, jól felszerelt oktatási intézményekben tanulhassanak, és emiatt a saját fenntartású óvodáink-iskoláink felújítását-karbantartását is prioritásként kezelem.”

▪ Waldmann-né Baudentisztl Éváról

„45 éves vagyok, házas, két fiúgyermek édesanyja. A baji Szent István Német Nemzetiségi Általános Iskolában dolgozom. Dunaszentmiklósról származom, a szüleim és a nagyszüleim is onnan valók, erős a német nemzetiségi kötődésem. A szomszédos Szomódon jártam általános iskolába, a tatabányai Árpád Gimnáziumban érettségiztem. Szombathelyen szereztem némettanári diplomát, a német nyelvű tantervfejlesztő másoddiplomámat pedig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

Alapítója voltam a Dunaszentmiklóson 1992-ben megalakult ‚Heimatkreis Niklo‘ nevet viselő énekkarnak, aztán 1996-ban tánccsoportot is alapítottunk a faluban, és már gyakorló pedagógusként táncoktatói képesítést is szereztem.

A férjem nagyteveli német családból származik. Régi német hagyományokat felelevenítve házasodtunk össze, a gyermekeink kétnyelvű közegben nevelkednek.

2006-ban lettem tagja a dunaszentmiklósi német önkormányzatnak, majd később a község életének más szegmenseibe is bekapcsolódtam: a települési önkormányzat és az óvoda fenntartói testületének tagjaként egyaránt azért dolgozom, hogy minél jobb legyen a falunak. Idővel tagja, végül elnöke lettem a Komárom-Esztergom Megyei Német Önkormányzatnak, a második ciklusban pedig az MNOÖ közgyűlésébe is beválasztottak. Elmondhatom tehát, hogy az önkormányzati rendszer több területén is jártas vagyok: olyan ismereteket szerezhettem, amelyeket mindenfajta munkában igyekszem hasznosítani.

Még ma is a nagyszüleim útmutatásai alapján élek-dolgozom, és mindig szem előtt tartom a családomtól örökül kapott szorgalmat, hitet, hagyományokat és mentalitást. A különleges identitásom még sosem okozott gondot, számomra természetes, hogy németként létezem Magyarországon.“

...megosztás