Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

Rundbrief der LdU (7. November 2018) / az MNOÖ hírlevele (2018. november 7.)

image

„Mir waren immer die Interessen meiner Nationalität am wichtigsten”

Interview mit dem ungarndeutschen Parlamentsabgeordneten Emmerich Ritter

imageEmmerich Ritter im Kreise seiner Familie: mit Gattin Vera und den Kindern, Annarose Connie, Gergely und Maria

Nach vier Jahren Dienst als Parlamentssprecher setzt sich Emmerich Ritter seit den Parlamentswahlen 2018 als Abgeordneter für die Interessen der Ungarndeutschen ein. Sein Mandat erhielt er als Spitzenkandidat der Landesliste der Landesselbstverwaltung der Ungarndeutschen. Wir unterhielten uns mit ihm über Herkunft, Familie, Hobby und Arbeit.

∎ Über die Kindheit

“Geboren wurde ich in Wudersch, in einer fast rein ungarndeutschen Gemeinde, wo viele – so auch zum Beispiel meine Großeltern – nicht einmal ungarisch konnten, aber dies hatten sie auch kaum nötig. Den friedlichen Alltag ruinierten 1946 die Schicksalsschläge, die das ganze Ungarndeutschtum trafen: 80% der Bevölkerung meines Heimatortes wurde nach Deutschland vertrieben. Auch unsere Familie blieb von all dem nicht verschont: 29 von den 34 Cousinen bzw. Cousins meiner Mutter und noch viele Verwandte mussten ihre Heimat verlassen. Auch meine Eltern saßen schon im Wagon, meine Mutter war aber gefährdet schwanger. Eine junge Ärztin sagte jedoch – großes Risiko eingehend –, dass unter solchen Umständen nicht einmal Tiere transportiert werden dürften. Letztendlich blieben sie. Bis sie aber zu Hause angekommen waren, zogen Fremde in ihr Haus. Es war Januar, und sie mussten im Stall wohnen. Mit uns, Kindern haben unsere Eltern lange nicht über die Vertreibung diskutiert, wir wussten aber natürlich, dass es sich um etwas ganz Schlimmes handelt. All dies erklärt meine Motivation, mich in diesem Bereich einzusetzen.”

∎ Über Studien und Hobby

“Meine beiden älteren Geschwister studierten Wirtschaftswissenschaften. Da auch ich Mathematik gernhatte, entschied auch ich mich für eine ökonomische Mittelschulbildung, und anschließend für ein Ökonomiestudium. Neben dem Lernen habe ich Fußball gespielt, und zwar in der Zentralen Sportschule, deren Gründer teilweise herausragende Sportlehrer aus Wudersch waren. Nach der Uni habe ich der 3. und 2. Nationalliga, sowie im Sportklub des Budapester Verkehrsbetriebs BKV gespielt. Währenddessen habe ich an der Eötvös das Fach Mathe absolviert. Derzeit kam ich mit dem Kleinfeldfußball in Kontakt. Durch unseren Verein namens Aramis wurde in Ungarn der Hallenfußball, sowie auch die Budapester Meisterschaft in dieser Disziplin etabliert. An mehr als 60 von den 100 Spielen der ungarischen Futsal-Auswahlmannschaft war ich der Verbandskapitän. Wir bereisten die Welt, von Rio de Janeiro bis nach Novi Uregonj, von Brasilien bis nach Sibirien. Aramis ist bis heute die einzige Mannschaft, die seit der Etablierung von Futsal durchgehend in der höchsten Klasse spielte, und sogar eine eigene Sporthalle baute.”

∎ Über freiwilliges Engagement für die deutsche Nationalität

“Es ist dem Zufall zu verdanken, dass ich in diese Szene hineingeraten bin. 1994 fragte mich meine Schwester, die durch ihren Mann, der aus einer Etyeker deutschen Familie stammt, in diese Sache bereits involviert war, ob ich sie zu einer Besprechung in Wudersch bezüglich der Nationalitätenwahlen begleiten würde. Vorhin war ich eigentlich nur mit meiner Arbeit und mit Fußball beschäftigt. Dies bedeutete aber gleichzeitig auch, dass ich keinen Ärger mit den Dorfbewohnern hatte – darum, und wegen dem Namen ”Ritter” wurde ich dann schließlich zum Vorsitzenden der Wuderscher Deutschen Selbstverwaltung gewählt. Sehr engagiert machten wir uns mit dieser Körperschaft an die Arbeit, und nach einer gewissen Zeit stand ich dann vor der Wahl: entweder die deutsche Selbstverwaltung, oder der Fußball. Schließlich fasste ich den Entschluss, Aramis zu behalten und den Verein finanziell auch weiterhin zu unterstützen, an den Trainings jedoch nicht mehr teilzunehmen. Mit der Zeit haben wir ÉMNÖSZ, den Verband der Deutschen Selbstverwaltungen der Region Nord gegründet, ich wurde der Vorsitzende, und ab der zweiten Wahlperiode war ich auch Mitglied der Vollversammlung der Landesselbstverwaltung. Von den sieben Tagen der Woche habe ich sechs durchgearbeitet, indem ich mich an drei bis vier Tagen ganz gewiss mit den Angelegenheiten meiner Nationalität befasst habe. Mit ÉMNÖSZ gingen wir anhand einer gut überlegten Strategie vor, und es ist uns gelungen, sowohl vor Ort, als auch in der Region schöne Ergebnisse zu erzielen: Die Jahrzehnte hindurch zerstörte Kultur der Ungarndeutschen erwachte allmählich, die Menschen begannen, sich für die Sache zu interessieren, wir starteten verschiedene Wettbewerbe für Kinder, gründeten Chöre, Tanzgruppen und Kapellen, und vernetzten Ortschaften und Menschen mit einander. Eine meiner Herzensangelegenheiten war, den alten Friedhof von Wudersch zu retten: Wir haben etwa 1300 Grabsteine renoviert und dadurch verhindert, dass an jenem Ort ein Wohnhaus oder eine Tiefgarage erbaut wird.”

∎ Über die Familie

“Ich muss über zwei Familien erzählen. Ich bin ein konservativ gesinnter Mensch und hätte deshalb nie gedacht, dass ich mich einmal scheiden lasse und eine zweite Ehe haben werde. Das Leben ist aber nun mal so. Meine erste Ehefrau hatte keine Bindung zum Ungarndeutschtum, und sie war auch nicht religiös. Man sagt zwar, dass die Liebe alles besiegt, aber die diesbezüglichen Uneinigkeiten brachten Probleme bei der Erziehung unserer Kinder mit sich. Ich muss auch gestehen, dass ich damals auch ganz viel Fußball spielte und 3-4 Monate im Jahr unterwegs war. Aus meiner ersten Ehe habe ich zwei erwachsene Töchter und ein Enkelkind. Der Wandel in meinem Privatleben erfolgte, als ich Bürgermeister von Wurdersch werden wollte – nicht, weil ich irgendwelche politischen Ambitionen hatte, sondern einfach, weil ich im Interesse unserer Nationalität die Änderung unbedingt für nötig hielt –, es aber nicht geworden bin. Es kam eine schwere Phase in meinem Leben. Und wenn es einem ganz schlecht geht, kommt ganz unerwartet etwas Gutes: Zu dieser Zeit lernte ich Vera kennen. Sie stammt aus Wudersch und vertritt dieselben Werte. Wir haben eine neue Familie gegründet, innerhalb von fünf Jahren haben wir drei Kinder bekommen, mit denen wir nur deutsch sprechen. Mein Büro ist nur hundert Meter von meiner Wohnung entfernt, jahrelang haben wir jeden Tag zusammen gefrühstückt und zu Mittag gehalten, und ich war jeden Abend bei ihren Betten, als sie einschliefen. Diese Jahre waren einfach traumhaft. Ich war unheimlich stolz auf meine drei Kinder, als sie dieses Jahr im Wuderscher Passionsspiel mitgewirkt haben.”

∎ Über die Zeitspanne zwischen 2014 und 2018 als Parlamentssprecher

„Bei den Parlamentswahlen 2014 war es gar keine Frage, dass wir unseren damaligen LdU-Vorsitzenden, Otto Heinek in das Hohe Haus als Abgeordneten entsenden möchten. Als es sich aber allmählich herauskristallisierte, dass wir statt einen Abgeordneten nur einen Sprecher haben werden, tauchte ein Problem auf: Wer Vorsitzender war, durfte nicht den Posten des Parlamentssprechers bekleiden. Und da hat man mich gefragt. Niemand von uns wusste, welche Aufgaben mit dieser Rolle verbunden sind, dennoch fasste ich den Entschluss, den Schritt zu wagen und den Posten zu übernehmen. Ich fühlte mich kompetent: Einerseits, weil ich mich lange Jahre sehr engagiert für die Angelegenheiten meiner Nationalität einsetzte, andererseits, weil ich aus den Plänkeleien in der Vergangenheit sehr viel lernen konnte. Ich musste zwar meine Existenz aufgeben, aber es war mir klar: Wenn wir jetzt nichts unternehmen, können wir ‚den Laden dichtmachen‘. Ich möchte zwei wichtige Errungenschaften aus der Zeitspanne 2014-2018 hervorheben. Die eine ist die Schaffung von Konsens zwischen den Nationalitäten Ungarns. Derzeit konnten wir nämlich nur als Ausschuss (Parlamentsausschuss der Nationalitäten Ungarns) auftreten, darum war es im Sinne des Erfolgs unheimlich wichtig, frühere Konflikte beiseite zu legen und den bestmöglichen Kontakt zwischen den 13 Nationalitäten – vor allem aber zwischen den Parlamentssprechern und den Vorsitzenden der Landesselbstverwaltungen – herzustellen. Dies haben auch alle begriffen, und obwohl es natürlich auch weiterhin Diskussionen gegeben hat, konnten und können wir immer einen Kompromiss finden. Das zweite wichtige Ergebnis ist meines Erachtens, dass es uns durch regelmäßige Abstimmungen mit den Oppositions-, und anschließend auch mit den Regierungsparteien gelungen ist, zu erreichen, dass die Angelegenheiten der Nationalitäten kein Thema des politischen Geplänkels sind. Als Resultat dessen gibt es bezüglich der Angelegenheiten der Nationalitäten immer einstimmige Parlamentsentscheidungen. Dies ist – finde ich – besonders wichtig, denn in einer Demokratie kommt es natürlicherweise immer wieder zu politischen Änderungen, und daher kann es gut vorkommen, dass der eine oder andere Politiker, der das Gefühl hat, dass in der vergangenen Wahlperiode bestimmte Angelegenheiten im Sinne einer anderen politischen Einstellung geregelt wurden, für uns wichtige Entscheidungen annulliert. Unsere Aufgabe ist, vor allem die Rahmen, Gesetzen und Möglichkeiten zu behandeln, die die Interessen der Nationalitäten landesweit betreffen. Die Vorschläge, die wir unterbreiten, beruhen in der Regel auf einer engen Zusammenarbeit mit Experten der jeweiligen Bereiche, den endgültigen Beschluss fasst aber immer die Politik. Meine Aufgabe hierbei ist, eine Art Vermittler zu sein, der selbstverständlich in gewissem Maße in den Themen bewandert sein muss. Über die Lösung von wirtschaftlichen Fragen hinaus nahm ich jahrelang von der Herausgabe von Büchern über den Bau von Kapellen bis hin zur Herausgabe von Noten für Blaskapellen an ganz vielen Projekten teil, und all daraus erwarb ich sehr viele Erfahrung. Das ist ein interessantes Spiel, das strategisches Denken erfordert.“

∎ Als Parlamentsabgeordneter

„Zwischen den Möglichkeiten eines Sprechers und eines Abgeordneten gibt es gewaltige Unterschiede. Ich selber hätte es nie gedacht, dass diese so groß sind! Als Abgeordneter, als Vorsitzender des Nationalitätenausschusses, als Mitglied des Haushalts- und des Hauptausschusses werde ich ernst genommen, ein jeder spricht mit mir auf Augenhöhe. Meine Rolle ist übrigens eine ganz spezielle – der Fall ‚Erster unter den Gleichen‘: Ich bin nämlich von Parteien unabhängig und vertrete eine Nationalität, und gelte deshalb in manchen Fällen als begünstigt. Ich glaube, das ist für uns eine riesige Chance. Natürlich sind mit dem Stimmrecht auch gewisse Schwierigkeiten verbunden, die wir allmählich gemeinsam klären müssen. Jedenfalls konnte die deutsche Gemeinschaft darum ein Abgeordnetenmandat erzielen, weil wir trotz unserer unterschiedlichen politischen Ansichten und Meinungen dazu fähig waren, uns auf die Angelegenheiten und Interessen unserer Nationalität zu konzentrieren.“

∎ Über die Gewichtigkeit des Stimmrechts

„Bereits vor etwa anderthalb Jahren befasste ich mich sehr intensiv mit der strategischen Frage, wie ich von meinem Stimmrecht Gebrauch machen werde. Mit ganz vielen Leuten diskutierte ich auch darüber. Im Sommer des vergangenen Jahres formulierten wir schließlich das diesbezügliche Grundprinzip: Wenn wir die Nationalitätenpolitik der jeweiligen Regierung für korrekt halten, werde ich in allen weiteren Angelegenheiten im Sinne der Regierung stimmen. Wenn jedoch die Nationalitätenpolitik der Regierung nicht unseren finanziellen und sonstigen Erwartungen entspricht, zwingt uns die Regierung selber, in die Opposition zu treten. Dies haben wir übrigens auch vor der LdU-Vollversammlung artikuliert. Damit die Landesselbstverwaltung der Ungarndeutschen und ihre Organisationen nicht gezwungen werden, wegen die Gesellschaft teilende Angelegenheiten Entscheidungen zu treffen, die unsere ungarndeutsche Gemeinschaft spalten, muss ich bei den Abstimmungen von dem täglichen politischen Geplänkel frei vorgehen. Wenn es bezüglich der ominösen Stop-Soros-Sache und der Verfassungsänderung – die die Nationalitäten übrigens gar nicht betreffen – begründete Gegenargumente gegeben hätte, mich anders zu verhalten, hätte ich eine Ausnahme gemacht. Niemand hatte sich aber gemeldet.“

∎ Über die Fidesz-Mitgliedschaft

„Noch vor den Parlamentswahlen habe ich meine Parteimitgliedschaft suspendiert, und unlängst trat ich aus Fidesz aus, obwohl die Mitgliedschaft für mich auch bislang nicht von Bedeutung war. Ich bin natürlich immer noch konservativ gesinnt, gläubig, und daran wird sich auch nichts ändern, nichtdestotrotz konnte und kann ich mit Menschen mit anderen politischen Einstellungen zusammenarbeiten. Ich wollte übrigens nie irgendeiner Partei beitreten. Ich trat damals nur darum Fidesz bei, weil die Partei ausschließlich Mitglieder als Bürgermeisterkandidaten antreten ließ. Dies bedeutete aber auch schon damals nicht, dass ich immer mit allem einverstanden war. Mir waren immer die Interessen meiner Nationalität am wichtigsten. Es kam auch schon früher mehrere Male vor, dass ich jene Ansichten von Fidesz, die die Interessen der Nationalitäten verletzten, auch öffentlich kritisierte. Man wollte mich sogar von der Partei ausschließen. Ich bin zwar der Meinung, dass es zwischen der Suspension der Parteimitgliedschaft und dem Austreten keinen wesentlichen Unterschied gibt, bin ich nun auch formell ausgetreten, um auch dadurch zu demonstrieren: für mich ist meine ungarndeutsche Identität das einzig wichtige Maß.“

 

„Mindig a nemzetiségem érdeke volt a legfontosabb”

Interjú Ritter Imre német nemzetiségi képviselővel

imageRitter Orsolya és Mónika, az első házasságból született gyermekek

image2Ritter Imre családja és unokája társaságában

Ritter Imre négy évnyi nemzetiségi szószólói munka után a 2018. évi országgyűlési választások óta országgyűlési képviselőként szolgálja a magyarországi német közösséget. Mandátumát a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata listavezetőjeként szerezte. Származásról, családról, indíttatásról, hobbiról és munkáról beszélgettünk vele.

∎ A gyermekkorról

„Budaörsön születtem, egy szinte tisztán német nemzetiségű településen, ahol sokan – például a nagyszüleim – nem is tudtak magyarul, de erre sokáig nem is igazán volt szükségük. Békében, összefogva teltek a dolgos hétköznapok mindaddig, amíg 1946-ban elérte a települést a sorscsapás: a lakosság 80%-át „kitelepítették”. A mi családunk sem menekülhetett: például édesanyám 34 unokatestvéréből 29-et űztek el Németországba. A szüleim is már a vonaton voltak, de édesanyám veszélyeztetett terhesként, és egy fiatal orvosnő nem kis veszélyt vállalva azt mondta, hogy még egy állatot sem lehet így szállítani, ezért levették őket a vagonról. Mire azonban hazaértek, már mások költöztek a házukba. Január volt és az istállóban kellett lakniuk. Velünk, gyerekekkel sokáig nem beszélgettek a szüleink az elűzetésről, de nyilván mindvégig tudtuk, hogy ez valami nagyon rossz dolog. Azt gondolom, mindez egyértelműsíti az indíttatásomat.”

∎ Tanulmányokról és hobbiról

„A nővérem és bátyám közgázt végzett. Mivel én magam is szerettem a matematikát, közgazdasági szakközépiskola, majd közgazdaságtudományi egyetem mellett döntöttem. A tanulás mellett fociztam, mégpedig abban a Központi Sportiskolában, amelynek alapítói között több budaörsi testnevelő tanár is volt, és amely már akkoriban rengeteg szakembert fogott össze, komoly utánpótlást kinevelve. A közgáz után NB III-ban, NB II-ben, és nagypályán a BKV-nál fociztam. Közben az Eötvösön estin végeztem el a matek szakot. A nagypálya után bekerültem a kispályás labdarúgásba. Az Aramis nevű amatőr futsal egyesületünkkel a mi kezdeményezésünkre honosodott meg Magyarországon a szervezett teremlabdarúgás, majd jött létre a Budapest Bajnokság. A magyar futsal válogatott első száz meccséből több mint hatvanon én voltam a szövetségi kapitány. Jártuk a világot, Rio de Janeirotól Novi Uregonjig, Brazíliától Szibériáig. Az Aramis mindmáig az egyetlen csapat, amely a futsal megalakulása óta mindvégig NB I-ben szerepelt, sőt, saját sportcsarnokot is épített.”

∎ A német nemzetiség érdekében végzett önkéntes tevékenységről

„A véletlen folytán csöppentem bele. 1994-ben történt, hogy a húgom – aki egy etyeki sváb családból származó férje révén már addig is aktív volt a hagyományápolás területén – szólt, hogy a közelgő nemzetiségi választásokkal kapcsolatban Budaörsön megbeszélést terveznek, szeretné, ha elmennék vele. Azt megelőzően minden időmet a munka és a foci töltötte ki, előfordult, hogy a faluba egy évben mindössze kétszer mentem le. Ez azonban egyúttal azt is jelentette, hogy nem voltam senkivel haragban; emiatt, meg a Ritter név miatt megválasztottak, így lettem a Budaörsi Német Önkormányzat elnöke. A testülettel olyannyira belevetettük magunkat a munkába, hogy idővel döntenem kellett a német önkormányzat és a teremlabdarúgás között: végül az Aramist megtartottam, anyagilag továbbra is támogattam, de edzésekre már nem jártam. Megalapítottuk az ÉMNÖSZ-t (Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége), annak elnöke lettem, majd a második négyéves ciklusban bekerültem a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata közgyűlésébe. A hét hét napjából hatot dolgoztam, és abból 3-4-en biztosan nemzetiségi ügyekkel foglalkoztam. Átgondolt stratégia mentén dolgoztunk, és mind helyben, mind pedig a régióban komoly dolgokat sikerült elérnünk: szépen fokozatosan élesztettük fel az évtizedek alatt szétvert német nemzetiségi hagyományokat, keltettük fel az emberek érdeklődését az ügy iránt, indítottuk el a különböző gyerekversenyeket, hívtuk életre az énekkarokat, zenekarokat, építettük ki a kapcsolatokat a települések és az emberek között. Szívügyem volt például, hogy országos emlékhellyé nyilváníttassuk a budaörsi ótemetőt; ennek köszönhetően csaknem 1300 sírkövet újíthattunk fel, megmentve ezzel a temetőt attól, hogy mélygarázs vagy lakóépület épüljön a helyén.”

∎ A családról

„Két családról kell mesélnem. Konzervatív gondolkodású vagyok, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd elválok és újra nősülök, de így hozta az élet. Az első feleségemnek semmilyen kötődése nem volt a német nemzetiséghez, és hívő sem volt. Bár azt mondják, a szerelem mindent legyőz, sajnos legkésőbb a gyermeknevelésnél előjönnek a nézetkülönbségek. Ez történt nálunk is. Emellett – az igazsághoz hozzátartozik – éltem az életemet: fociztam, előfordult, hogy egy évben 3-4 hónapot nem voltam itthon. Az első házasságomból két felnőtt lányom és egy unokám van. Amikor aztán Budaörsön polgármester szerettem volna lenni – nem politikai ambíció miatt, hanem mert nemzetiségi érdekből szükségét éreztem a változásnak –, és végül nem nyertem, nehéz időszak következett az életemben. És amikor az ember a legmélyebben van, akkor jön valami jó: ekkor ismertem meg Verát. Tősgyökeres budaörsi, velem azonos értékrenddel. Új családot alapítottunk, öt év alatt három gyermekünk született, csak németül beszélünk velük. Száz méterre van a lakásomtól az iroda, évekig együtt reggeliztünk, otthon ebédeltem, én fektettem le őket. Ideális évek voltak. Büszke voltam a gyerekekre, amikor az idei Budaörsi Passióban mind a hárman szerepeltek.”

∎ A 2014-2018-ig tartó nemzetiségi szószólói időszakról

„A ’14-es országgyűlési választásokkor valamennyiünk számára evidencia volt, hogy Heinek Ottó, az országos német önkormányzat akkori elnöke lesz a parlamenti képviselőnk. Aztán amikor már látszott, hogy nem képviselőnk, hanem csak szószólónk lesz, akkor kiderült, hogy az összeférhetetlen az elnökséggel. Ekkor kerültem én a képbe – derült égből villámcsapás. Bár mindnyájunk számára teljességgel ismeretlen volt a feladat, azt mondtam: annyit hajtottam a nemzeteségi ügyért, a múltbéli kőkemény harcok annyira felvérteztek, hogy elvállalom, megpróbálom. Az egész egzisztenciámat fel kellett adnom, de tudtam, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk: ha nem élünk a lehetőségünkkel, ’lehúzhatjuk a redőnyt’. A 2014-2018 közötti időszakból két komoly eredményt emelnék ki. Az első a hazai nemzetiségek közötti konszenzus megteremtése. Ebben az időszakban csak bizottságként (a Magyarországi nemzetiségek bizottsága a Parlamentben) lehetett lépéseket tenni, így az eredményesség érdekében az volt a legfontosabb, hogy a 13 hazai nemzetiség – különösen pedig a szószólók és az országos önkormányzati elnökök – között a korábbi sérelmeket félretéve a lehető legjobb kapcsolat alakuljon ki. Ezt végül mindenki megértette, és még ha természetszerűleg továbbra is vannak viták, mindig sikerült egyezségre jutnunk. A második nagy eredménynek azt tartom, hogy sikerült elérnünk azt, hogy – rendszerint először az ellenzéki, majd a kormánypártokkal folyamatosan egyeztetve – minden nemzetiségi kérdést kivegyünk a politikai csatározásból. Ennek eredményeképp a nemzetiségi ügyeinkben mindig egyhangú parlamenti döntés szokott születni. Ez kulcsfontosságú, mert egy demokráciában törvényszerű, hogy vannak politikai változások, és ha valaki úgy érzi, hogy az előző ciklusban valamit erőből vittek keresztük, akkor azt azonnal sztornózzák. Azokat a kereteket, törvényeket, lehetőségeket próbáljuk meg a magunk igényeire formálni, amelyek többé-kevésbé országosan érintik a nemzetiségeket. Az adott terület szakembereinek bevonásával adunk mindig megoldási javaslatokat, de a végén a politika mondja ki az áment. Az én szerepen ebben amolyan közvetítői, amihez kell, hogy legyen egyfajta tájékozottságom. A gazdasági problémák megoldása mellett az évek során részt vettem a könyvkiadástól kezdve a kápolnaépítéseken keresztül a fúvószenekari kottakiadáson át mindenfélében, és ez rengeteg tapasztalatot adott. Érdekes játék ez, komoly stratégiai gondolkodásmódot igényel.”

∎ Parlamenti képviselőként

„Óriási különbség van a szószóló és a képviselő lehetőségei közt. Magam sem gondoltam volna, mekkora! Azzal, hogy képviselő vagyok, a nemzetiségi bizottság elnöke, a költségvetési és a házbizottság tagja, komolyan vesznek, bárki leül velem tárgyalni. Ráadásul az én képviselőségem speciális, mert ez az ’egyenlők között az első’ esete: függetlenként és nemzetiségiként bizonyos esetekben kivételezett megítélés jár nekem. Úgy érzem, hogy ez óriási lehetőség erre a négy évre. Persze nyilvánvaló, hogy a szavazati jog ezzel együtt nehézségeket is rejt, amelyek kezelését még le kell tisztáznunk. Mindazonáltal a német közösség azért tudott képviselői mandátumot szerezni – dacára annak, hogy ekképpen még soha nem politizált –, mert az esetleges eltérő politikai vélemények ellenére képesek voltunk a nemzetiségünk ügyeivel, érdekeivel foglalkozni.”

∎ A szavazati jog súlyáról

„Egy-másfél éve a legfontosabb kérdés volt számomra – ismét egy stratégiai kérdés a jövőre vonatkozóan –, hogy hogyan fogom használni a szavazati jogomat. Boldog-boldogtalannal beszélgettem erről, és már tavaly nyáron egyértelműsítettük, hogy ha a mindenkori kormány olyan nemzetiségi politikát folytat, amelyet mi megfelelőnek tartunk, akkor egyéb kérdésekben a kormány mellett fogok szavazni – ahogy a magyarországi németség a történelem során szinte mindig lojális volt a magyar kormányhoz. Ez így hangzott el az MNOÖ közgyűlési ülésén is. Ha azonban a kormány nem megfelelő nemzetiségi politikát folytat, és bennünket a számunkra meghatározó anyagi, szabályozási és egyéb kérdésekben nem segít, akkor nincs miről beszélni, mert akkor a kormány maga kényszerít ellenzékbe. Ahhoz, hogy a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata vagy bármilyen szervezete ne kényszerüljön rá arra, hogy a társadalmat megosztó, nem nemzetiségi kérdésekben a saját közösségét szétvágva kelljen politizálnia, a napi politikai csatározásoktól függetlenül kell szavaznom. Ha az ominózus Stop Soros és az alkotmánymódosítás ügyében – amelyek közül egyébként egyik sem érint bennünket, nemzetiségeket közvetlenül – bárki megalapozott ellenérvet hozott volna fel, akkor kivételt tettem volna. Ezt azonban nem tette senki.”

∎ A Fidesz-tagságról

„Még a parlamenti választás előtt felfüggesztettem a Fidesz tagságomat, majd nemrég formálisan is kiléptem a Fideszből, de a párttagságnak számomra eddig sem volt jelentősége. Attól még jobboldali gondolkodású, konzervatív, hívő ember vagyok, és ebben nem is fogok változni, mindazonáltal mindig együtt tudtam és tudok dolgozni olyanokkal, akik más politikai nézetet vallanak. Egyébként soha nem akartam párt tagja lenni. Annak idején azért léptem be a Fideszbe, mert kizárólag párttagokat indítottak polgármesterjelöltként. Ez azonban már akkor sem jelentette azt, hogy mindig mindennel egyetértek. Nekem mindig a nemzetiségem érdeke volt a legfontosabb. Korábban is többször előfordult már, hogy nyilvánosan bíráltam a Fidesz azon nézeteit, amelyek nemzetiségi érdekeket sértettek – volt, hogy ki is akartak zárni. Bár a párttagságom felfüggesztése és a kilépés között szerintem nincs érdemi különbség, most formálisan is kiléptem, hogy ezzel is demonstráljam: számomra a német nemzetiségi identitásom az egyedüli mérték.”

Facebook LdU/MNOÖ

YouTube LdU/MNOÖ

...megosztás