Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

Meghívó Tarjánba

Önt is szeretettel hívjuk a Komárom-Esztergom megyei Tarjánba,  a Magyarországi Németek 3. Országos Kézművesnapjára, valamint a tarjáni német nemzetiségi tanösvény ünnepélyes átadására.

Időpont: 2018. május 19-e (szombat), 14.00 óra;
helyszín: a sportcsarnok előkertje (2831 Tarján, Rákóczi Ferenc út 13.), rossz idő esetén a művelődési ház (2831 Tarján, Rákóczi Ferenc út 38.).

Az események fővédnöke a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, szervezője a Tarjáni Német Nemzetiségi Önkormányzat.

Köszöntőt mond dr. Erb Maria egyetemi docens, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyarországi Németek Kutatási és Tanárképzési Központjának tanszékvezetője.

A Magyarországi Németek 3. Országos Kézművesnapján harmincnál is több kiállító mutatja be portékáit, és enged betekintést azok elkészültébe: az érdeklődők megtudhatják például, hogyan kötik a magyarországi németek népviseletének elengedhetetlen részét képező pacskert, szemügyre vehetik, hogyan dolgozik egy hagyományos bútorfestő, sőt, azt is elleshetik, hogy készül a hamisítatlan „sváb” gőzgombóc.

web1

A kézművestalálkozó napján avatják fel a magyarországi németek 3. tematikus tanösvényét, amely hét állomáson keresztül mutatja be Tarján történelmét és jelenét, a település németségére jellemző vallási életet, kultúrát és hagyományokat.

– A tartalom összeállításakor egykori helytörténészek, írók-költők és más helyben fontos szerepet játszó személyiségek ránk hagyományozott dokumentumait vettük alapul. Megpróbáltunk azonban további érdekességek után kutakodni azért, hogy a tanösvényünket a falubeliek és a hozzánk érkező vendégek egyaránt érdekesnek és új ismereteket adónak találják – meséli Miskovics Mária, a helyi német önkormányzat elnöke. A tanösvényt több helyi német szervezet tagjai közösen alkották meg, mégpedig azzal a céllal, hogy Tarján egy újabb igényes attrakcióval gazdagodjék.

A tanösvényen végighaladva számos érdekesség tárul elénk: megtudhatjuk például, hogy a helyiek leleményes ősei miképp rejtették el a verejtékes munkával megtermelt gabonát egy esetleges tűzvész vagy az ellenség elől; tudomást szerezhetünk arról is, hogy mi köze egy barlangnak és egy, a gyermekéért aggódó édesanyának a falut elpusztító törökökhöz; arról is értesülhetünk, hogy mi az, amit „Maundigaulö”-nek hívnak és még a német őshazából került Tarjánba; valamint, hogy milyen tárgyat találtak egy falubéli ház padlásán, amely végül komoly hatással volt a helyi német népzenei hagyományok ápolására.

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 2015-ben kezdeményezte egy országos német nemzetiségi tanösvény-hálózat létrehozását. A célja ezzel az volt, hogy interaktív elemek segítségével mutassa be a hazánkban élő németség múltját és jelenét, sokszínű nyelvét, kultúráját és hagyományait. Két további tematikus útvonal már készen van: az egyik a főváros közelében fekvő Pilisszentivánon található, a másik a Baranya megyei Sombereken, két további településen – Fekeden és Mecseknádasdon – pedig dolgoznak egyen-egyen.

Valamennyi a Németországi Szövetségi Belügyminisztérium támogatásával jöhet létre.

...megosztás