Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

Minority SafePack Initiative – polgári kezdeményezés az uniós kisebbségi jogokért

MINORITY SAFEPACK INITIATIVE – kezdeményezés a nemzetiségi jogok Uniós szintű erősítése érdekében

Minority SafePack Initiative” elindítói Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) korábbi elnöke és Kelemen Hunor a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének elnöke voltak. 2013 elején polgári kezdeményezésükkel kérték az Európai uniót, hogy javítsa a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét és erősítse az Unió kulturális sokszínűségét.

A polgári kezdeményezés benyújtói azt kezdeményezték, hogy az Európai Unió fogadjon el a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét növelő és az Unió kulturális és nyelvi sokféleségét erősítő jogi aktusokat. A kezdeményezés intézkedések elfogadását irányozta elő a regionális és kisebbségi nyelvek, művelődés és oktatás, regionális politika, közképviselet, egyenlőség, audiovizuális és egyéb médiatartalom valamint regionális (állami) támogatás területén.

Az Európai Bizottság 2013 szeptemberében azzal az indoklással utasította el a kezdeményezés regisztrációját, hogy annak tartalma a nemzetállamok hatáskörébe tartozik, illetve meghaladja a az EU kompetenciáit. A kezdeményezők „Minority SafePack – one milion signatures for diversity in Europe” (Minority SafePack – egymillió aláírás az európai sokszínűségért) címmel fordultak az Európai Törvényszékhez, amely 2017 februárjában végül kimondta az elutasítás jogszerűtlenségét és felszólította az Európai Bizottságot, regisztrálja a kezdeményezést. Az áprilisi regisztrációt követően – a polgári kezdeményezésekre vonatkozó szabályok értelmében – egy éven belül legalább hét tagállamból egymillió támogató aláírást kell összeszedniük a kezdeményezőknek.

A FUEN május 17 – 21.-i kolozsvári kongresszusán a kezdeményezés összeállítói tájékoztatták a tagszervezetek képviselőit céljaikról és a bírósági döntést követő lépésekről. A kongresszus második napján hivatalosan is megkezdődött a támogató aláírások összegyűjtése érdekében szerveződő kampány. A kongresszus felszólította a tagszervezeteket, hogy rendezvényeiken, valamint a számukra hozzáférhető médiában tájékoztassák a nemzeti kisebbségekhez tartozó tagjaikat a kezdeményezés céljairól és kezdjék meg maguk is a támogató aláírások gyűjtését.

További információk: http://www.minority-safepack.eu/downloads/booklet-minority-safepack-un.pdf

Unbenannt-2 Kopie msi_web_2

...megosztás