Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

Ötödik évfordulóját ünnepli a Szerb Kultúra Hónapja

Jubileumi jazz koncerttel és országszerte csaknem 20 izgalmas programmal várják az érdeklődőket 2014. szeptember 12. és október 10. között rendezik meg a magyarországi szerbek legnagyobb kulturális programsorozatát, a Szerb Kultúra Hónapját, mely az idén ötödik évfordulóját ünnepli. A jubileumi megnyitóra szeptember 12-én 19 órától, a Zeneakadémia Solti György Kamaratermében kerül sor – ezt követően pedig Magyarországon elsőként mutatkozik be egész estés koncertettel a “Serbian Jazz Bre!” multimediális projekt, illetve a megnyitó díszvendégeként a 40 éves Vujicsics Együttes is tiszteletét teszi.

Serbian Jazz Bre A Szerb Kultúra Hónapja a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ egyik legismertebb, és legszélesebb művészeti spektrumot felölelő eseménye, melyet 2009 óta rendeznek meg. Célja a magyarországi szerbek örökségének részét képező tradíciók és hagyományok életben tartása, de egyszersmind a kortárs szerb kultúra bemutatása is. Az idei jubileumra a szervezők csaknem húsz programmal: többek közt kiállításokkal, filmvetítésekkel, koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel és könyvebemutatóval, valamint szakmai előadásokkal, divatbemutatóval és folklór előadásokkal készülnek országszerte. Az események többségén a fordítás biztosított. A szeptember 12-i megnyitón a “Serbian Jazz Bre!” lenyűgöző vizuális elemek kíséretében, a balkáni jazz izgalmas dallamaival kápráztatja el a közönséget. A multimediális projekt keretein belül bemutatkozó művészek Szerbia legismertebb jazz zenészei, akik játékuk során a modern jazz elemeit vegyítik a tradicionális szerb dallamokkal – egy rendkívül izgalmas egyveleget létrehozva. Az idén jubileumát ünneplő rendezvénysorozat részletes programja augusztus végétől lesz elérhető a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ oldalán. A megnyitó ideje: 2014.szeptember 12. (péntek), 19:00 Helye: Zeneakadémia (Solti György Kamaraterem), 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. További információ: Filákovity Radojka 70/451-4235

...megosztás
nemzetiség: