Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

Nemzetközi Emlékév a Holokauszt áldozatainak elmékére

A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján országszerte az áldozatokra emlékeztek este hét órakor a televíziók és rádiók, amelyek a köztársasági elnök felhívására hetven másodpercre megszakították műsorukat a magyarországi holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává az ENSZ-közgyűlés. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza “az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

Magyarországon idén holokauszt-emlékévet tartanak, arra emlékezve, hogy 70 évvel ezelőtt kezdték el a magyarországi zsidók gettókba zsúfolását. A emlékév fővédnöke az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete.
Áder János államfő vasárnap fordult felhívással a magyarországi rádiók és televíziók szerkesztőségeihez, arra kérve őket, hogy a maguk lehetőségei szerint segítsék elő hétfőn a megemlékezést az ártatlanul elpusztított honfitársainkra.

...megosztás
nemzetiség: