Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

Kiállítás nyílt a Római Magyar Akadémián

Magyar és olasz zsidó identitású kortárs művészek alkotásaiból nyílt pénteken kiállítás a Római Magyar Akadémián a holokauszt-emlékév keretében. A tárlatot Balatoni Monika, a közigazgatási tárca társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára nyitotta meg.

Az árnyék völgyében járva című kortárs képzőművészeti kiállításon az érdeklődők Papp Sebők István, Simon Szabolcs, Georges De Canino, Justin Peyser, Eva Fischer és Adriano Mordenti alkotásait tekinthetik meg. A tárlat kurátora Francesca Pietracci és Németh Pál.

“A Római Magyar Akadémia kiállítása egyszerre fejezi ki a művészet határtalanságát és a holokauszt áldozataira történő emlékezés egyetemlegességét” – fogalmazott az államtitkár a megnyitó után telefonon az MTI-nek.

Fotó: Várhelyi Klára – Római Magyar Akadémia

Kijelentette: ezek az alkotások elementáris erővel idézik meg a kendőzetlen igazságot. “Az emberiség történelmének legsötétebb pillanatát jelenítik meg, megadva a mai kor emberének a szembenézés esélyét, amely nélkül nem lehetséges megérteni és valóssággá tenni az áldozatok üzenetét, miszerint az emberi méltóság mindenekelőtt. Soha többé még egyszer nem fordulhat elő, hogy embereket származásuk és faji megkülönböztetésük címén megalázzanak, üldözzenek” – mondta Balatoni Monika.

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy Kőrösi Csaba magyar ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ New York-i székházában bocsánatot kért az ország holokausztban való felelősségéért. “Az akkori magyar állam intézményei felelősek voltak a holokausztért, de a mai magyar állam általi bocsánatkérésnek a nemzeti emlékezet és identitás részévé kell válnia” – hangsúlyozta Balatoni Monika.

A kiállítás megnyitóján jelen volt Riccardo Pacifici, a Római Zsidó Közösség elnöke, valamint Giacomo Moscati, a Római Zsidó Közösség elnökhelyettese és nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsosa. Balatoni Monika szerint jelenlétük azért is volt fontos, mert 2013. január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján az ő kezdeményezésükre kapcsolták le a Colosseum világítását a “magyar antiszemitizmus erősödése” elleni tiltakozásként. Felhívta a figyelmet Eva Fischer kortárs képzőművészre, az olasz kulturális és szellemi élet meghatározó alakjának részvételére is, aki négy művel szerepel a kiállításon.

A program kapcsolódik a holokauszt-emlékév eseménysorozatához. A rendezvény időpontjának választásakor fontos szempont volt, hogy Olaszországban január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján emlékeznek a II. világháború zsidó áldozataira. A kiállítás a Római Zsidó Közösség védnökségével valósult meg.

(MTI)

...megosztás
nemzetiség: