Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

A tájház használatba adása

A Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház működtetésére az Önkormányzat zárt pályázatot írt ki, melyet a Budakeszi Német Önkormányzat nyert meg. Az ingatlan használatára vonatkozó szerződést ünnepélyes keretek között írták alá 2013. november 21-én, csütörtökön 17 órai kezdettel a Budakeszi Polgármesteri Hivatal Tanácstermében.

„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodj a jövőn!” − idézett gróf Széchenyi Istvántól dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia polgármester asszony. Budakeszire az 1600-as évek vén hívták be a svábokat, akik újjáépítették a törökök által földig lerombolt települést. Házakat, templomokat építettek, földjeiket műveltek, otthont teremtettek maguknak és utódaiknak. 1945−46-ban embertelen módon, családokat szétszakítva kényszerítették őket új hazájuk elhagyására.

A mai is itt élő svábok meghatározzák településünk kultúráját, gazdagítják értékeinket, hagyományainkat. Mai településünk erejét a sokfelől érkezett különböző népek sokfélesége, sajátossága adja. A békés egymás mellett élésnek az alapját egymás történelmének ismerete, elfogadása és a kölcsönös tisztelet adja. Budakeszi vezetése és lakossága elismeri a német nemzetiség közösségformáló erejét.

Egy tájház egy település tárgyi emlékeinek megőrzésére, bemutatására létesülhet. Az itt őrzött tárgyak sokat mesélnek a régi Budakesziről, a sváb lakosság életéről, a felnövekvő generációnak az identitás érzését erősíti. Az önkormányzat döntése alapján a tájház, reményeink szerint, a legjobb kezekbe kerül. Köszönettel adózunk néhai Nagyné Starcz Teréziának, aki létrehozta a gyűjteményt, Budakeszi korábbi vezetőinek, az Erkel Ferenc Művelődési Központnak, aki helyt adott a tájháznak. „Lényeges, hogy az önkormányzat a német nemzetiségi önkormányzatot támogatva, velük együttműködve alakítsa Budakeszi jövőjét” – jelentette ki a polgármester asszony.

Schrotti János, a Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetője kifejtette: „Mérföldkő a német önkormányzatnak a mai nap, hiszen korábban is végeztük a hagyományok ápolását, az értékeink megerősítését. Most saját kezelésbe vehetjük az intézményt, ami nemcsak a németségé, hanem Budakeszié. Aki itt él, ismernie kell, milyen volt ez a település régen.”

Köszönettel tartozunk a jelenlegi városvezetésnek, a képviselőknek, akik végig támogattak bennünket, és tudták, a német önkormányzat kezében jó helyen lesz a tájház. „Ígérem, jó gazdák leszünk” − tett ünnepélyes ígéretet Schrotti János.

A tájház átvételéről szóló szerződést ünnepélyes keretek között írták alá.

Szabó Tibor Mihály

Forrás >>>

...megosztás
nemzetiség: