Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

Gárdonyi-maratonnal zárult az emlékév programja Egerben

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága által szervezett Gárdonyi-maraton zárta október 27-én, vasárnap az Emberi Erőforrások Minisztériuma által koordinált Gárdonyi-emlékév programsorozatát.

Az egri Gárdonyi Géza Színházban egész napos programon a Gárdonyi-életmű színházi és filmes vonatkozásaira fókuszálva, kiállítás megnyitókkal, beszélgetéssel és előadásokkal tisztelegtek az író munkássága előtt.

Vasárnap délelőtt az Egri csillagok című film forgatásán készült képekből fotókiállítás, este pedig Gárdonyi Géza másik arca címmel a MÚOSZ Magyar Karikatúra Művészek Szakosztály művészeinek munkáiból karikatúra-kiállítás nyílt.

A színházba látogatók a Kompánia Színházi Társulat közreműködésével szerepjáték formájában ismerkedhettek meg A bor című dráma szereplőivel, a darab cselekményével, sőt az író titkosírásával is.

Ezt követően az R. Kárpáti Péter vezetésével zajló beszélgetésen az Egri Csillagok film szereplői meséltek a forgatással és a filmmel kapcsolatos élményeikről. A beszélgetésen részt vesz az író dédunokája, Keller Péter, valamint Kovács István színművész és Venczel Vera Jászai Mari-díjas, érdemes művész is.

A Gárdonyi-maraton színházi esttel fejeződött be, amely Gárdonyi Géza ismeretlen egyfelvonásosaiból épült fel, Cserje Zsuzsa rendezésében, Csák György, Császár Angéla, Formanek Csaba, Simon Attila, Sudár Gyöngyvér, Stubnya Béla, Szalay Marianna, Törőcsik Franciska és Végh Péter szereplésével.

(KIM Sajtó Osztály)

...megosztás
nemzetiség: