Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

Képzőművészeti pályázat

Kiírásra került  képzőművészeti pályázatunk a 12. Magyar Festészet Napja alkalmából.

A Bakelit Multi Art Center idén VI. alkalommal rendezi meg a Diploma Nélkül Kortárs Képzőművészeti Kiállítást, melynek célja, hogy olyan tehetséges alkotók műveit mutassa be, akik nem rendelkeznek képzőművészeti vagy iparművészeti diplomával.

Idén nagy lendülettel indul az esemény, amit az új név is fémjelez: immár The Talent néven került meghirdetésre a pályázat, ami már önmagában is a minőséget jelöli. A talentum, mint fogalom egyszerre nyitott és zárt. Nem csak a tehetség rejlik a szó jelentése mögött, hanem szellemi értéket képvisel. Ezt hangsúlyozza és ezt az üzenetet hordozza a kiállítás, mi szerint a művészet minőség, s értéket kell felmutatnia, ami kizökkenti az embereket a hétköznapokból. Egy szellemi világ, amit kézzelfoghatóvá kell tenni.

A megnyitó időpontja:

2013. október 18 – Festészet kategória
2013. november 8 – Grafika kategória

A Bakelit termei után 10 belvárosi helyszínen, 9 héten keresztül lesznek megtekinthetőek a zsűri által kiválasztott alkotások. Ez idő alatt 3 különböző helyen fordul meg egy festmény vagy grafika, ugyanis 3 hetente más-más helyszínre utaznak a művek – így a bő két hónap alatt bejárják Budapest legforgalmasabb kerületeit.

Pályázni augusztus 5-től a http://thetalent.hu/index.php?page=palyazat&id=3 oldalon lehet, online jelentkezési lap kitöltésével.

A leadás határideje: 2013. szeptember 26.

A pályázat feltételei:

A pályázaton indulhat minden 18. életévét betöltött alkotó, aki nem rendelkezik képzőművészeti vagy iparművészeti diplomával; nem hallgatója képzőművészeti vagy iparművészeti felsőoktatási intézménynek, továbbá az alkotótevékenységét nem megélhetésként, hivatásszerűen gyakorolja.

Téma: DINAMIKA

A pályázatokat festmény és grafika kategóriákban várjuk. Egy művész maximum három alkotással pályázhat.

Regisztrációs díj: 3500,- Ft / pályázó / kategória

Méretbeli megkötés: az alkotások mérete maximum 100 cm x 70 cm lehet.

A jelentkezők munkáit független szakmai zsűri bírálja el: Atlasz Gábor (festőművész, a zsűri elnöke), Dóri Éva (művészettanár), és Dr. Matits Ferenc (művészettörténész). Az eredmények Szeptember 30-tól megtekinthetőek a kiállítás honlapján.

A külső helyszíneken a festészet kategória 2013. november 14-től 2014. január 17-ig, a grafika kategória pedig 2013. december 5-től 2014. február 7-ig látható.

Kiadható díjak kategóriánként:

Festészet kategória

I. díj: 35 000 Ft (azaz harmincötezer forint) értékben a témának megfelelő festékkészlet a Magyar Művészellátó jóvoltából.

II. díj: 20 000 Ft (azaz húszezer forint)

III. díj: 10 000 Ft (azaz tízezer forint)

A Magyar Művészellátó különdíja 30 000 Ft (azaz harmincezer forint) értékben a témának megfelelő festékkészlet.

Grafika kategória

I. díj: 35 000 Ft (azaz harmincötezer forint) értékben a témának megfelelő ajándékcsomag a Magyar Művészellátó jóvoltából.

II. díj: 20 000 Ft (azaz húszezer forint)

III. díj: 10 000 Ft (azaz tízezer forint)

INFORMÁCIÓ: Fazekas Tímea

Mobil: 06 30 610 55 59, E-mail: timea.fazekas@bakelitstudio.hu

Bakelit Multi Art Center, 1095 Budapest Soroksári út 164. 18-as épület.

Bővebb tájékoztatás a kiállítás önálló honlapján, illetve a facebook ikonra kattintva: www.thetalent.hu

Eredményes alkotómunkát kívánunk!

...megosztás
nemzetiség: