Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

Rendészeti pályára irányító tábor roma származású fiatalok részére

FELHÍVÁS

Rendészeti pályára irányító tábor roma származású fiatalok részére

A Belügyminisztérium pályára irányító tábort szervez azoknak a roma származású fiataloknak, akik érdeklődnek a rendvédelmi hivatás (rendőrség, katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás) iránt.

A tábor időtartama: 2013. július 21-26.

Helyszíne: Nagykovácsi, Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola

A résztvevők áttekintést kapnak a rendvédelmi szervek munkájáról, a felvételi követelményekről.  A tábor a résztvevők számára térítésmentes.

A jelentkezés elfogadásáról értesítést küldünk, mellékelve a részletes programot.

 

Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik:

  • 2013.szeptemberében kezdik meg gimnáziumban vagy szakközépiskolában a 11. vagy a 12. tanulmányi évfolyamot,

vagy

  • érettségivel rendelkeznek, de még nem töltötték be a 21. életévüket

 

Beküldendő:

    1. önéletrajz
    2. a 11. vagy 12. évfolyam év végi lezárt bizonyítvány másolata (az idén érettségiző esetén) vagy
    3. az érettségi bizonyítvány másolata, ha már érettségizett
    4. támogató nyilatkozat a helyi roma nemzetiségi önkormányzattól vagy roma civil szervezettől, ennek hiányában a település jegyzőjétől.

 

Jelentkezési határidő: 2013. június 30.

Cím: Belügyminisztérium Személyügyi Főosztály Civilkapcsolati Osztálya

1903 Budapest, Pf. 314

További információ kérhető:

Dr. Véberné Rostás Krisztina, romaügyi referenstől Tel.:06-1/441-11-57

...megosztás
nemzetiség: