Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

Különleges utazás: Berlinbe tart a Wallenberg!

Németország egyik leghíresebb teátrumában vendégszerepel a Magyarországi Német Színház

November 9-én Németország egyik legrégibb és leghíresebb színházában, a berlini Admiralspalastban lép fel a szekszárdi Magyarországi Német Színház társulata. A salzburgi Theater(Off)ensive művészeivel együtt adják elő a Wallenberg című közös darabjukat. Ernst Pichler drámájának magyarországi német és osztrák koprodukcióban készült színpadi változata Raoul Wallenberg történetét dolgozza fel. A svéd diplomata magyarországi zsidók ezreit mentette meg a holokauszttól.

A Wallenberg a két színház első koprodukciója – igazi sikertörténet, véli a Magyarországi Német Színház igazgatónője. – A próbák alatt a két társulat igazán közel került egymáshoz – mondja Frank Ildikó. – Ebből az egymásra hangolódásból nagyszerű és értékes darab született. Magyarországon 2011. október 3-án mutattuk be, az ausztriai premier két héttel azután volt. Tavaly októberben gyakorlatilag minden egyes nap játszottuk a darabot. Ez nem volt könnyű! A színészeinknek előadásról-előadásra új árnyalatokat kellett felfedezni a darabban ahhoz, hogy mindvégig teljes odaadással tudják azt előadni. Ezáltal persze maga a produkció folyamatosan fejlődött. Mindnyájan hittünk abban, hogy a Wallenberg olyan előadás, amivel messzire juthatunk.

2012-ben, a Wallenberg-évben aztán be is következett az áttörés: a Berlini Magyar Nagykövetség meghívta az előadást a német fővárosba. Németország egyik legrégibb és legismertebb teátrumában, az Admiralspalastban, többek között berlini színházi szakemberek előtt mutathatják be a szekszárdi és salzburgi színészek a svéd diplomata történetét feldolgozó színdarabot. A Magyarországi Német Színház elkötelezetten készül az előadásra. Az efféle szerepléseket különösen fontosak tekintik: – Mi magunkat nemzetközi kulturális műhelynek tekintjük, és az ilyenfajta lehetőségek erősítik ezen küldetésünket – mondja Frank Ildikó. – Külföldi színpadon játszani mindig hihetetlenül jó érzés! Úgy tűnik, a németországi vendégszereplésünk kapcsán már csak egyetlen apróság hibádzik: kell még találnunk Berlinben egy megfelelő maszkmestert, mert a miénk sajnos nem jöhet velünk. Ezen kívül azonban alaposan felkészültünk. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a produkcióval méltóképpen képviseljük majd a színházunkat.

...megosztás
nemzetiség: