Barátság – kulturális és közéleti folyóirat

A roma holokauszt európai emléknappá nyilvánítását kezdeményezi Járóka Lívia

Járóka Lívia sajtóközleménye

Augusztus másodikán emlékeznek meg világszerte a holokauszt roma áldozatairól. Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő írásbeli nyilatkozatot kezdeményezett, hogy ezt a napot az Európai Unió nyilvánítsa a Porrajmos (roma holokauszt) hivatalos emléknapjává.

A roma holokauszt, a Porrajmos (szó szerint: elemésztés) a második világháború számos rémtettének árnyékában sokáig ismeretlen maradt a szélesebb közvélemény előtt, s egészen a ’90-es évekig kellett várni a Porrajmos elismerésére. A Járóka Lívia által kezdeményezett írásbeli nyilatkozat emlékeztet: a megszállt kelet-európai területeken romák tízezreit küldte halálba a Harmadik Birodalom. Egyetlen napon, 1944. augusztus 2-án Himmler parancsára pedig több mint négyezer romát gyilkoltak meg az auschwitz-birkenaui haláltáborban. A Cigány Világszövetség 1972-ben elfogadott javaslata alapján ezért világszerte ezen a napon emlékeznek a második világháború roma áldozataira.

A dokumentum szerint a roma történelemmel és különösen a Porrajmossal kapcsolatos ismeretek hiánya erősítheti az előítéleteket és akadályozhatják a romák társadalmi befogadását. Mindezekre tekintettel indítványozza a nyilatkozat, hogy augusztus másodikát nyilvánítsák a Porrajmos áldozatainak európai emléknapjává.

Járóka Lívia ennek kapcsán kijelentette: “A roma holokausztról való európai szintű megemlékezés segít a romák XX. századi szenvedéseinek megismerésében és az áldozatok emlékének megőrzésében. Az emléknappá nyilvánítás ugyanakkor elősegíti a népek közötti szolidaritás erősítését és közvetetten is hozzájárulhat a romák társadalmi befogadásának erősítéséhez”.
Háttér: Az írásbeli nyilatkozatot Járóka Lívia fideszes, néppárti EP-képviselő kezdeményezte. Az Európai Parlament frakciói nevében aláírta még Juan Fernando López Aguilar spanyol szocialista; Cecilia Wikström svéd liberális; Catherine Greze francia zöld; valamint Mikael Gustafsson svéd kommunista képviselő. A dokumentumot a képviselők többségének december végéig kell kézjegyével ellátnia, hogy az Európai Parlament hivatalos állásfoglalásává válhasson.

...megosztás
nemzetiség: