Gyökerek és szárnyak – Jakab Róbertné Singely Mária életútja

Jeles évfordulóhoz érkezik augusztus 27-én Jakab Róbertné Singely Mária, a magyarországi szlovák oktatás, nemzetiségi közélet és politikai érdekképviselet egyik meghatározó személyisége. Pedagógusként, szlovák tankönyvek és szakmai munkák szerzőjeként, a budapesti szlovák iskola egykori igazgatójaként, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkáraként, majd a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnökeként egyaránt jelentős szerepet vállalt közössége életében. Pályája az országos politikába is elvezette: országgyűlési képviselő lett, 1985 és 1990 között pedig a magyar Országgyűlés alelnöki tisztségét töltötte be. Sokoldalú munkásságának valamennyi területét ugyanaz az alapvető ügy kapcsolta össze: a magyarországi szlovákság helyzete, nyelve, oktatása és kultúrája. Jakab Róbertné Singely Mária 1936. augusztus 27-én született a Nógrád megyei Felsőpetényben. Apai nagyszülei szlovák evangélikus földművescsaládból származtak, gyermekéveit Galgagután töltötte, ahol általános iskolába járt, majd Budapesten, szlovák iskolában folytatta tanulmányait. 1950 és 1954 között a szlovák tanítóképző növendéke volt, 1958-ban pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–szlovák szakán szerzett diplomát. Pályája kezdetétől szorosan kötődött a szlovák nemzetiségi oktatáshoz. A budapesti szlovák általános iskolában és gimnáziumban pedagógusként dolgozott, 1961-től igazgatóhelyettes, 1963-tól pedig igazgató volt. 1969-ben az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa lett, 1971 és 1978 között pedig annak nemzetiségi osztályát vezette. Nevéhez szorosan kapcsolódik a szlovák nemzetiségi tankönyvek és módszertani anyagok készítése: az oSlovMa életrajzi összefoglalója tizenkilenc, általános és középiskolák számára készült szlovák tankönyvet, valamint számos pedagógiai tanulmányt említ. A szlovák oktatásért végzett munkája ráadásul nem korlátozódott az elméletre: a korabeli Nógrád megyei sajtó több település szlováknyelv-oktatásának fejlesztésében nyújtott segítségét is méltatta. Pedagógusi munkássága mellett mind jelentősebb szerepet vállalt a magyarországi szlovák közéletben. 1983-ban titkos szavazással választották meg a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkárává, 1990-ben pedig az átalakult Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnöke lett. A rendszerváltozás időszakában megkezdődött a helyi szlovák szervezetek újjászervezése és az intézményhálózat bővítése; 1990-ben Békéscsabán létrejött a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete, a Szövetség pedig megalapította a Lipa Alapítványt. Életútjának különleges fejezete volt országgyűlési tevékenysége. 1985-ben szlovák nemzetiségi képviselőként került az Országgyűlésbe, 1985. október 10-től 1990. május 2-ig pedig annak alelnöke volt. Képviselői munkáját a rendszerváltozás után is folytatta, majd később ismét mandátumot szerzett. A szlovák oktatás és a nemzetiségi jogok ügye politikusként is fontos maradt számára. Egy 1991. decemberi parlamenti felszólalásában például nyíltan rámutatott az egységes nemzetiségi iskolarendszer hiányára, a tankönyvek és taneszközök elégtelenségére, valamint a pedagógusképzés és -továbbképzés problémáira. Tapasztalatait és a magyarországi szlovákság helyzetéről vallott nézeteit könyvben is összefoglalta: 1995-ben jelent meg Slová za nása o nás című kötete. A magyarországi szlovákság jövőjéről kritikusan, a valós problémákat sem kerülve gondolkodott. A nevéhez kapcsolódó „Nepoužiť tradície na sebaklam” – „Ne használjuk a hagyományokat önámításra” gondolat találóan fejezi ki ezt a szemléletet: a hagyományok ápolása mellett az élő nyelvet, az oktatást és a közösség valódi életképességét tartotta meghatározónak. Jeles évfordulója alkalmából ezért nemcsak az általa betöltött jelentős tisztségekre érdemes emlékeztetnünk, hanem mindenekelőtt arra a több évtizedes munkára, amelyet a magyarországi szlovák nyelvért, oktatásért és közéletért végzett.