A Nemzetiségek Bizottsága munkájából
A Nemzetiségek Bizottsága július 6-i ülése fontos lépést jelent a nemzetiségek és a jövő nemzedékek jogainak védelmében. A NEB kezdeményezte az Alaptörvény 17. módosításának kiegészítését (a T/324-es javaslat parlamenti eljárása során), hogy a nemzetiségi (és a környezetvédelmi) ombudsmanhelyettes valódi, önálló hatáskört kapjon. A kezdeményezés célja, hogy az Alaptörvény garantálja: a biztoshelyettesek a saját területükön önállóan járhassanak el, és azonnali, hatékony intézkedéseket tehessenek, akár saját jogon is kezdeményezhessék az Alkotmánybíróság eljárását.
Informális megbeszélésen találkoztak az Országgyűlés Magyarországi Nemzetiségek Bizottságának tagjai Dr. Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárral és Rágyanszki György nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárral a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium épületében július 15-én.
Heidl György másodszor találkozott a tizenhárom hazai nemzeti kisebbség képviselőivel: első alkalommal az őshonos nemzetiségeik országos képviselőivel, majd a nemzetiségi szószólókkal beszélgetett.
A találkozó kiemelten fontos mérföldkő a nemzetiségi érdekérvényesítésben. A szószólóknak lehetősségük nyílt személyes bemutatkozásra, közvetlen párbeszédre és legfontosabb ügyek bemutatására. A találkozó résztvevői megerősítették a partneri kapcsolatot a döntéshozókkal és nemzetiségenként vázolhatták fel a közösségeiket érintő legégetőbb kérdéseket, első kézből adhattak hangot mindennapi nehézségeiknek és jövőbeli terveiknek.
A megbeszélés középpontjában a magyarországi nemzetiségeket érintő aktuális kérdések, kihívások, fejlesztési elképzelések és a jövőbeli együttműködési formák álltak. A találkozón elhangzott, hogy a korábban felfüggesztett, több mint 11 ezer nemzetiségi pályázat feldolgozása és kifizetése a végéhez közeledik. A nemzetiségi kulturális programok, nemzetiségi táborok és nemzetiségi civil szervezetek működési támogatásai már megérkeztek a kedvezményezettekhez, jelenleg pedig az egyedi támogatások, valamint az intézmények felújítására és eszközfejlesztésére biztosított források kifizetése zajlik. A megbeszélésen résztvevők egyetértettek abban, hogy a nemzetiségi közösségekkel folytatott folyamatos párbeszéd elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövőben is olyan döntések szülessenek, amelyek valóban a közösségek érdekeit szolgálják. A jól működő programok – köztük a fiatalokat támogató kezdeményezések, az ösztöndíjak és az elismerések – továbbra is folytatódnak, emellett a pályázati rendszer megújítása is napirenden van.
A konstruktív egyeztetés és a felvetett problémák megvitatása hatékonyan segíti majd a nemzetiségi közösségek támogatását és a feladatok sikeres megoldását a jövőben is.





