Barátság – kulturális és közéleti folyóirat:
Magyarország népei kölcsönös
megismerkedését szolgáló folyóirat

Szent Anna-napi áhitat

A St. Gerhards Werk Ungarn (Magyarországi Katolikus NémetekEgyesülete) július 26-ára, vasárnap 17 órára, Szent Anna napjára
ANNA-NAPI ÁHÍTAT-ra hívja szeretettel tagjait és minden kedves érdeklődőt
a Normafa melletti Szent Anna-réten lévő, a budakeszi svábok által 1825-1830 táján épített, 1949 után a kommunista ifjak által elpusztított és 1992-ben a Salamin-család által visszaépített, majd 2023-2024-ben felújított SZENT ANNA KÁPOLNÁ-hoz.

A budakesziek legegyszerűbben a Gyermekvasúttal jöhetnek a Szépjuhászné
(korábban: Ságvári-liget) állomástól 16 óra 16 perckor induló vonattal a Virágvölgy (az egykori Előre) állomásig (16 óra 33 perc) – innen rövid sétával pár perc alatt érhető el a kis Szent Anna kápolna. Visszafelé 18 óra 11 perckor indul vonat a Virágvölgy állomásról és 18 óra 27 perckor érkezik a Szépjuhászné állomásra.

A Szent Anna kápolna a Széll Kálmán térről induló 21-es vagy 221- es  busszal is elérhető (15-20 perc) – a Normafa-Gyermekvasút megállónál kell leszállni, onnan 10-15 perc sétával lehet elérni a Szent Anna kápolnát. Lehetséges találkozás: 16 órakor a Széll Kálmán téren a 21-es, 221-es buszok végállomásánál (Várfok utca).Az ÁHITAT kétnyelvű (német-magyar) imádságai, a Budakeszi
Asszonykórus énekei mellett Dr. Salamin András ismerteti a Szent Anna
kápolna történetét, lehetőség nyílik a felújított kápolna megtekintésére
is.

Herein Mária

St. Gerhards Werk Ungarn alelnöke

T.: +36 30 202 5322