Sváb felvonulás a VIII. Dunamenti Halfesztivál zárónapján – Magyarország egyik leglátványosabb sváb hagyományőrző eseménye
A VIII. Dunamenti Halfesztivált 2026. július 17. és 19. között tartják Mohácson, a Szabadság utca, Jókai utca és Szent János utca által határolt területen. A gasztronómiai és kulturális rendezvényen autentikus mohácsi halászlé, harcsapörkölt és sült halak várják a látogatókat, főzőverseny július 18-án, szombaton, néptáncos bemutatók mindhárom nap a színpadon. A zárónapon
700 sváb népviseletbe öltözött hagyományőrző vonul végig Mohács utcáin.
A házigazda Mohács mellett négy megye összesen több mint 30 településéről érkeznek hagyományőrző csoportok, hogy együtt ünnepeljék a magyarországi német közösség gazdag kulturális örökségét. Az 500 fős nagy sváb felvonulás résztvevői Somogy megyéből (Szulok • Barcs • Kaposvár), Bács-Kiskun megyéből (Hajós), Tolna megyéből (Bátaszék • Szekszárd • Mórágy • Bonyhád), Baranya megyéből (Somberek • Görcsönydoboka • Udvar • Bár • Kölked • Szebény • Kiskassa • Kővágószőlős • Ófalu • Harkány • Bóly • Babarc • Újpetre • Szederkény • Mecseknádasd • Szajk • Lánycsók • Dunaszekcső • Himesháza • Márok • Geresdlak • Komló • Villány) érkeznek.
Több száz népviselet, táncosok, zenekarok, élő muzsika és felejthetetlen hangulat várja a látogatókat!
A felvonulás július 19-én (vasárnap) 12:00 órakor indul a mohácsi Széchenyi térről, majd a menet a belvároson keresztül vonul a Selyemgyár Kulturális Negyedbe.



