Ma van a Roma Holokauszt, a Pharrajimos Emléknapja. 1944. augusztus 2-án éjszaka a lengyelországi auschwitz-birkenaui lágerben a nemzetiszocialista erőszakszervezet tagjai hozzávetőleg 4.000 roma gyermeket, nőt és férfit gyilkoltak meg. A Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának 1972-es határozata alapján erre a tragédiára tekintettel augusztus 2-án emlékezünk meg a második világháború során származásuk miatt üldözött és meggyilkolt fél millió európai, köztük több tízezer magyar roma áldozatról

2024-ben az Ombudsmanhelyettes a kalocsai roma közösséggel emlékezett. A Belügyminisztérium Nemzeti Roma Platform rendezvénysorozata keretében a Roma Közösségi Házban két programra is sor került augusztus 1-jén: köszöntőkkel, majd koszorúzással kezdődött a nap, majd a megemlékezést emlékezetpolitikai fókuszú szakmai konferencia és konzultáció követte.

Az Ombudsmanhelyettes az eseményen elmondta: „Az emberi élet és méltóság védelme a közszereplők és közösségvezetők kiemelt felelőssége, hiszen a közvéleményhez intézett megszólalásaikkal a meglévő társadalmi folyamatokat bármilyen irányban felerősíthetik, személyes példájukkal, megnyilvánulásaikkal hozzájárulhatnak a közbeszéd színvonalának emeléséhez, de a negatív tendenciák felerősödéséhez is. Továbbra is aktuális, amit az elmúlt évek során számos szakmai állásfoglalásomban kijelentettem: a hétköznapok szintjén egyre erősödő gyűlöletbeszéd még abban az esetben is rendkívüli veszélyeket hordoz a társadalmi békével szemben, ha e cselekmények nem érik el a bűncselekmény szintjét. Meggyőződésem, hogy az ezzel szemben történő fellépés közös társadalmi érdekünk és közös felelősségünk.” Felhívta továbbá a figyelmet arra is: „Hangosnak kell lennünk akkor is, ha a jelen egzisztenciális kihívásairól beszélünk. A romákat sújtó hátrányos megkülönböztetést, szociális, munkaerő-piaci, oktatási, lakhatási vagy akár egészségügyi problémáikat azonban nem érthetjük meg, és így nem is kezelhetjük eredményesen anélkül, hogy ismernénk e problémák múltbeli gyökereit és nem számolunk az aktuális társadalmi helyzettel. A hátrányos helyzetű roma lakosság szegénységének, kiszolgáltatottságának és kirekesztettségének megértését, a változtatáshoz szükséges állami szerepvállalás jelentőségét és szükségességét a többségi társadalom tagjai gyakorta utasítják el előítélettel, megvetéssel és gyűlölködő szavakkal.”

Szalayné Sándor Erzsébet arra biztatott mindenkit: „tanuljunk a múltból, próbáljunk helyesen élni és a legjobbat adjuk tovább a gyermekeinknek. A nagy sikerek mögött legtöbbször ott egy közösség is, amely nem pusztán a tagjainak számszerű összessége, hanem azonos irányba mutató önmozgással, a közös cél iránti elkötelezettséggel rendelkezik és közös fellépéssel tud eredményt elérni. Az együttműködés és az együtt gondolkodás tehát ma az egyetlen út, ami az igazi szabadsághoz és az emberi méltóság védelméhez vezet egy gyűlöletmentes, inkluzív társadalomban.”

A megemlékezésen beszédet mondott Farkas Tibor káplán, Radomszki Lászlóné társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, Simon Zoltán alpolgármester és Sztojka István, a városi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke is. Az eseményt versek és dalok kísérték.

Háttér:

Az 1940-es években a Harmadik Birodalom egész roma lakossága már a zsidósághoz hasonlóan embertelen megaláztatást és méltánytalanságokat volt kénytelen elszenvedni. Magyarországon viszonylag korán születtek cigányellenes rendelkezések. 1938-ban már a romák, mint népcsoport megbízhatatlanná nyilvánításáról rendelkeztek, és utasították a rendőri hatóságokat, hogy ha kell, szigorúan lépjenek fel ellenük. 1944-ben legalább harminc gettót és munkatábort hoztak létre, ahol több tízezer romát dolgoztattak embertelen körülmények között.

Kisebb roma csoportok már 1944 tavaszán német megsemmisítő táborokba kerültek, augusztusban pedig cigány munkaszolgálatos századokat állítottak fel. Több településen tömeggyilkosságokra került sor, így például Dobozon, Várpalotán, Lajoskomáromban vagy Lengyelben. A fajüldözés összességében több százezer cigány származású embert, a magyarországi roma közösségek csaknem harmadát közvetlenül érintette. A szavak először öltek, később pedig a hiányuk vált végzetessé: egy egész generáció elől hallgatták el az események tényét, majd bagatellizálták annak horderejét az 1950-es évektől közel 1990-ig. Olyan bátor és elkötelezett szakembereknek köszönhetjük a mai tudásunkat, mint Choli-Daróczi József, Daróczi Ágnes, Bársony János, Bernáth Gábor, Varga Ágota. A roma történelem és különösen a holokauszt kutatása és oktatása ma is, továbbra is kihívás, befejezetlen feladat, amelyet csak az állam támogatásával, a civil szervezetek és a szakemberek együttműködésével lehet megfelelő színvonalon biztosítani.