Országos németverseny az MNÁMK-ban
Ötödik alkalommal rendezte meg a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja (MNÁMK) a Nemzeti Tehetségprogram keretében a 9-10. évfolyamosok részére kiírt Országos németversenyt, amely során háromfős csapatok mutathatták meg nyelvtudásukat, kreativitásukat és csapatszellemüket. Az idei téma a fogyasztás és szolgáltatások volt.
Április 11-én 25 csapat és felkészítő tanáraik találkoztak Baján az idei verseny harmadik és egyben utolsó fordulójára. Korábban a tanulóknak egy online feladatsoron kellett bizonyítaniuk szövegértési képességeiket és szókincsüket. A versenyzők ugyan egyedül dolgoztak, de a csapattagok eredménye együtt számított a továbbjutáshoz. A legjobb 20 eredményt elért csapat feladata a második fordulóban egy rövid videófilm elkészítése volt, melyben a városuk érdekes és fenntartható szolgáltatásait kellett bemutatniuk. Egy háromfős zsűri választotta ki a 8 (illetve pontegyezőség miatt 9) legjobb csapatot, akik meghívást kaptak a döntőbe.
A döntő résztvevőinek három kategóriában (A2-B1, B2-B2+ és B2-B2+ nemzetiségi iskoláknak és külföldi német iskoláknak) három különböző feladattípus alapján kellett bizonyítaniuk. Célunk volt, hogy a résztvevők kissé megismerjék egymást és egymás iskoláját, ezért előzetesen arra kértük őket, hogy tartsanak egy rövid prezentációt az iskolájukról. A második körben villámfeladatok következtek, itt a csapatoknak saját stratégiát kellett kialakítaniuk, hogy miként tudnak az igencsak sok feladattal (olvasás- és hallásértés, nyelvtani, valamint szókincsfeladatok, szókeresés, stb.) a leghatékonyabban megbirkózni. Az ebédszünet után minden csapatnak egy adott szituációt kellett eljátszania. Természetesen a szituációk is a fogyasztás és szolgáltatások témakörhöz kapcsolódtak.
A végeredmény a videókra kapott pontszámokból, a villámfeladatok során elért pontokból és a zsűri által az iskola bemutatására, ill. a szituációkra adott pontokból tevődött össze. Nagyon intenzív és kihívásokkal teli nap volt, azonban minden résztvevő – akár versenyző, akár felkészítő pedagógus, zsűritag vagy a szervezőcsapat tagja – jól érezte magát, hiszen a verseny mottója is ez: „Deutsch macht Spaß” (A német nyelv szórakoztat).
A kategóriák dobogósai:
A2-B1
| 1. | Die Nockerln | Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium | Székesfehérvár |
| 2. | Die Deutschmeisterinnen | PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda Babits Mihály Gimnáziuma | Pécs |
| 3. | und und und | Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium | Zalaegerszeg |
B2-B2+
| 1. | Zutaten | Városmajori Gimnázium | Budapest |
| 2. | Ajvárok | Városmajori Gimnázium | Budapest |
| 3. | Lebenskünstler | Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium | Zalaegerszeg |
B2-B2+ nemzetiségi iskoláknak és külföldi német iskoláknak
| 1. | 3 Jägermeister | Koch Valéria Iskolaközpont | Pécs |
| 2. | Das beste Angebot | MNÁMK | Baja |
| 3. | Revanche | Friedrich Schiller Gimnázium | Pilisvörösvár |
A rangos szakmai zsűri értékes vásárlási utalvánnyal jutalmazta a kategóriákban első három helyezett csapatok tagjait, valamint felkészítő tanáraikat. A döntőbe jutott valamennyi versenyző ajándékcsomaggal térhetett haza.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Csorbai Péter






