Az ember – szerencsére – javíthatatlan optimista. Minden alkalommal, amikor új évbe lép, arra gondol, hogy jobb lesz, mint a régi, és az újévi fogadalmaknak köszönhetően ő maga is jobb lesz. Az elmúlt három év azonban arra tanított bennünket, hogy óvatosabbak legyünk. Az első év után, amelyre a COVID-19 világjárvány nyomta rá bélyegét, és amely az alapoktól megváltoztatta az életünket, 2020 küszöbén úgy gondoltuk, hogy már semmi sem lephet meg minket. Aztán kiderült, hogy mégis.

Újabb év telt el, amikor arra kényszerültünk, hogy a vírus terjedésének lassítását célzó intézkedésekkel irányítsuk életünket. A 2021-es esztendő hozott egyfajta ellazulást, óvatosan elkezdtünk “ébredni”, összejönni és a gyerekek ismét iskolába járhattak. Azt hittük jó lesz. Jöttek azonban a gazdasági nehézségek, energiaválság és háború a szomszédos államban. Bizonyára ti, kedves olvasók,is úgy gondoltátok, hogy a 21. századi Európában ilyesmit nem fogunk tapasztalni. Hogy nem jönnek vissza azok az idők, amikor emberek haltak meg a háborúban, atrocitásokat követtek el a polgári lakosság ellen, a családok elvesztették otthonaikat és el kellett hagyniuk szülőhelyüket. Sajnos tévedtünk. Ezt is meg kellett szoknunk.

Emellett természetesen szlovák közösségként is sok eredményt értünk el. A nagyvonalú állami támogatási politikának köszönhetően számos olyan beruházást tudtunk megvalósítani, amelyek hozzájárultak iskoláink és egyéb intézményeink működési feltételeinek javításához. Lépésről lépésre korszerűsítik az iskolaépületeket Budapesten, Békéscsabán, Sátoraljaújhelyen, Szarvason és Tótkomlóson. De vonatkozik azokra az iskolákra is, amelyeket a helyi szlovák önkormányzatok működtetnek Mátraszentimrén és Nézsán. E beruházások célja, hogy a szlovák nemzetiségi iskolákat – felszereléseikkel együtt is – vonzóvá tegyék a gyerekek számára, és a szülők ezekbe az iskolákba irassák gyermekeiket. De gazdagabbak is lettünk a tájházakba, szociális terekbe és egyéb kulturális létesítményekbe történő beruházásoknak köszönhetően országszerte. Megújítottuk a zempléni szlovákok gyűjteményét Rudabányácskán, amelyet kibővítettünk kórustagok találkozási tereivel, múzeumpedagógiai munkákkal és egyéb programokkal. Újra szlovák kézbe került az egykori budapesti Rákóczi úti szlovák evangélikus templom. Dolgozunk a Szlovák Kulturális Központ céljára történő rekonstrukción, ahol intézményeink kapnak helyet – múzeum, könyvtár és dokumentációs központ, a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézete, a Szlovák Vertigo Színház, a Ľudové Noviny szerkesztősége és a fővárosban működő kulturális csoportok, egyesületek. Méltó és élő „emlékmű” lesz az egykor erős pesti szlovák közösségnek, amely a múltról mesél.Valószínűleg nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy felismerjük: valószínűleg nehezebb idők következnek, amikor kevesebb lesz a pénz a befektetésekre. De lehet, hogy a sors azt akarja, hogy egy kicsit magunkba nézzünk, és “erőforrásokat” és tartalékokat keressünk – szintén – önmagunkban. 2023-ban 30 éve lesz a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény elfogadása, amely megteremtette nemzeti életünk jogi kereteit. Azóta hosszú utat tettünk meg, sok sikert értünk el, de biztosan van néhány dolog, amit elmulasztottunk.

Az egyik olyan terület, ahol a jövőre kell gondolnunk, minden bizonnyal a szlovák nemzeti oktatási rendszer, amely úgy tűnik, nem működik egységes rendszerként. Az óvodából, ahol a gyerekek a szlovák nyelvvel ismerkednek, legyen közvetlen út az általános iskolába, ahol szlovák nyelvet tanítanak. Az első négy évfolyam elvégzése után mindenhol legyen elérhető a magasabb szintű folytatás, nem beszélve a szlovák gimnáziumokba való beiratkozásról, vagy a nyelvtanulás folytatásáról kiegészítő oktatás vagy szlovák nyelvtanfolyam formájában. Célunk, hogy megoldást találjunk erre a problémára, annak érdekében is, hogy régiónként legalább egy iskolában hosszú távú személyi és tárgyi feltételeket biztosítsunk a szlovák nyelv oktatásához. A helyzetet bonyolítja a rendszer széttagoltsága, az, hogy az intézményeket különböző alapítók – önkormányzatok – működtetik, állami működtető és a szlovák nemzetiségi önkormányzatok. A következő időszakban több energiát kívánunk fordítani ennek a kérdésnek a megoldására, új utak, formák keresésére. El kell gondolkodni azon is, hogy jelenlegi formájában életképes-e a szlovák tanárképzés. Mint ismeretes, ez hagyományosan négy intézményben zajlik – Budapesten, Esztergomban, Szegeden és Szarvason, amelyek mindegyike hallgatóhiánnyal küzd.

A szlovák kultúra megőrzését és bemutatását szolgáló infrastruktúra biztosítása és működtetése mellett azt is fel kell tennünk magunknak, hogy megtettünk-e mindent a szlovák nyelv megőrzéséért, hogy ne tűnjön el falvainkból, városainkból. Sikerült-e megszólítani a fiatalabb generációt is, ami garancia lenne arra, hogy e kollektívák idősebb tagjainak távozása a szlovák közösséget ne tegye tönkre. Városainkban legalább a középületeken szlovák nyelven is feltüntetjük-e az intézmények, közterületek nevét. Hogy a szlovák önkormányzatokhoz befolyt pénzek mindig és mindenhol azt a célt szolgálják-e, amire szánták. Ezekre a kérdésekre választ találni nem kerül pénzbe, és a válaszadás sem anyagi kérdés. “Kirándulásra” hívlak benneteket, kedves olvasókat közösségünkbe, hogy jobban megismerjétek, és válaszolni tudjunk a problémákra, amelyekkel küzdünk. Meggyőződésem, hogy az önmagunk ilyen „építése” is legalább olyan eredményt hoz, mint a „kőbe” való befektetés. Ahhoz azonban, hogy ezt a munkát el tudjuk kezdeni, mindannyiunknak egészségesnek kell lennünk, amit szívből kívánok 2023-ra is!

Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke

http://www.luno.hu/