Tisztelt Résztvevők!

Hálás vagyok a FUEN vezetőségének és az idei kongresszus szervezőinek – a Landesselbstverwaltung der Ungarndeutschen vezetőinek – a meghívásért és a lehetőségért, hogy köszöntőt mondhatok!

Örülök, hogy erre Pécsett kerülhet sor – abban a városban, amely pontosan 45 évvel ezelőtt befogadott engem és családomat Zsombolyáról/Jimbolia/Hatzfeldből (egy Temesvár/Timișoara/Temesburg melletti kisváros), egy olyan városban, amelyet azóta is második otthonomnak tekintek. Pécsett, ahol egyetemi hallgató voltam, és amelynek jogi karán közel négy évtizede dolgozom egyetemi tanárként. Pécsett, ahol a sokszínűség alapvető érték, ahol a tudomány és a művészet már nagyon régóta ebből a sokszínűségből táplálkozik. Nem véletlen, hogy ez a város – mint a Balkán kapuja – 2010-ben elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet.

Megtiszteltetés számomra, hogy két minőségben is szólhatok Önökhöz. 2013 óta mint a nemzetiségekért felelős biztoshelyettes – kisebbségi ombudsmanként eljárva –, és a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottságának nevében is.

Hadd kezdjem azzal, hogy elmondom: zavaros időket élünk, ez kétségtelen!

De nem feledkezhetünk meg a kerek évfordulókról sem! Az én külön kedvencem három jogi dokumentum: két nemzetközi szerződés, amelyek 2023-ban ünneplik kerek évfordulójukat, és egy magyar jogszabály. Ezek a 70 éves Emberi Jogok Európai Egyezménye és a 25 éves Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény. A magyar jogszabály pedig a 30 éves nemzeti és etnikai kisebbségi törvény. Mindhárom jogi dokumentum látszólag időben és térben egymástól függetlenül létezik, de mindhárom csak egymásra vonatkoztatva tudja kifejteni az alkotói által előirányzott joghatását, és csak egymást kiegészítve tudja biztosítani a hatálya alá tartozó közösségek és tagjaik általános emberi és speciális nemzetiségi/nemzeti kisebbségi jogait. A köztük lévő hidat pedig csak a jóhiszemű jogalkalmazás építheti fel.

Hadd idézzek először is egy olyan szöveget, amely – véleményem szerint – az említett jogi dokumentumok központi értékét képviseli:

“A nemzeti és etnikai kisebbségek sajátos egyéni és közösségi jogai alapvető szabadságjogok (…) E jogok összessége nem a többség ajándéka és nem a kisebbség kiváltsága, és forrásuk nem a nemzeti és etnikai kisebbségek számaránya, hanem a mássághoz való jog, amely az egyéni szabadság és a társadalmi béke tiszteletben tartásán alapul”.

A Magyar Országgyűlés 1993. július 7-én fogadta el a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényt, amely fenntartotta ezeket az elveket.

A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény 30 évvel ezelőtti elfogadását példátlanul intenzív szakmai munka és széles körű tudományos és politikai egyeztetés előzte meg, köszönhetően a kisebbségi civil szervezetek, az ügy iránt elkötelezett szakértők és az akkor tevékenykedő kiemelkedő nemzeti kisebbségi személyiségek kitartó tevékenységének. A törvény társadalmi és szakmai elfogadottságát, a kisebbségi jogvédelem melletti széleskörű konszenzust igazolták az elfogadás körülményei is: az Országgyűlés hatpárti konszenzus eredményeként szinte egyhangú, 96,5%-os többséggel fogadta el a nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló törvényt.

A kisebbségi törvény igen előremutató módon, részletesen biztosította a hatálya alá tartozó tizenhárom Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbség számára az alapvető egyéni és – a nemzetközi normáktól eltérő módon – kollektív jogokat. A jogalkotó által biztosított széles körű jogok példaértékű jogvédelmi rendszert hoztak létre Magyarországon, amelynek meghatározó eleme a nemzetiségi önkormányzati rendszer, amely a nemzetiségi közösségek önazonosságának, nyelvének, kultúrájának, szellemi és anyagi hagyományainak megőrzését szolgálja, és széles körű önkormányzati és kulturális autonómiát biztosít számukra.

Az a tény, hogy a nemzeti kisebbségek jogairól szóló, az Alaptörvénynek nevezett új Alkotmány rendelkezései nyomán 2011-ben elfogadott, új sarkalatos törvény a szabályozási koncepció mellett széleskörű szövegbeli összhangot is mutat, az eredeti jogszabály társadalmi és szakmai időtállóságának egyik legfőbb bizonyítéka.

A törvény elfogadása óta eltelt három évtized alatt a nemzetiségi jogterület Magyarországon a magyar jogrendszer egyik legösszetettebb szegmensévé vált: a nemzetközi alapokon nyugvó, rendkívül alaposan kidolgozott és dogmatikusan kidolgozott jogi keretrendszer mára fejlett támogatási és ellenőrzési mechanizmusokkal rendelkezik. Stabil történelmi és széles társadalmi alapjai folyamatos és dinamikus megújulási képességgel párosulnak. Egyszerre érzékeny és erős szabályozási környezet, amely ma is alapját képezi a közel egymillió magyarországi érintett jog- és érdekérvényesítésének.

Nemzetiségi ombudsmani munkám során folyamatosan figyelemmel kísérem a Magyarországon élő nemzetiségek jogait, és a társadalmi folyamatok és a gyakran változó jogszabályi környezet ellenére igyekszem a 30 évvel ezelőtt lefektetett elveket és szakmai normákat következetesen betartani, ugyanakkor ahol lehet és szükséges, megújítani.

A tanácsadó bizottság kiemelte a Keretegyezmény 25. évfordulóját, mivel a nemzetiségi jogok védelme kihívásokkal teli, sőt gyakran nagyon nagy kihívásokkal teli időszak. Ezt az évfordulót arra használták fel, hogy elgondolkodjanak az elmúlt 25 évről, különös figyelemmel az előre tekintésre. Megvizsgálták hogyan lehetne a nemzetiségi jogokat megerősíteni a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek, a sokszínű társadalmaink – tehát mindannyiunk –, valamint a nemzetközi közösség javára, amelynek keretében ezt a többoldalú szerződést kidolgozták, elfogadták, aláírták és ratifikálták. Mindezt azzal a céllal is, hogy az egyetemes nemzetiségi jogok (mint emberi jogok) a béke, a stabilitás és a biztonság garanciájaként Európában (és azon túl is) biztosítva legyenek.

A Keretegyezmény kidolgozásának idején hasonlóan nehéz volt a helyzet, mint jelenleg. Akkor a volt Jugoszláviában dúló háború inspirálta a kidolgozókat az elvek és normák felállítására. A nemzetiségi jogok emberi jogok, az elsődleges felelősség a nemzeti kisebbségekkel rendelkező államot terheli, de a kisebbségvédelem nemzetközi ügy és nemzetközi együttműködés kérdése. Mindezek az elvek és normák ma is ugyanolyan aktuálisak, mint az 1990-es évek közepén voltak. Relevánsak és egyformán jelentősek, de a gyakorlatban – sajnos – túl gyakran nem követik őket. A tanácsadó bizottság elmúlt évtizedekben végzett munkája alapján azonban igazságosnak kell lennünk, és azt kell mondanunk, hogy valóban történt néhány jelentős változás. Ezeket a tanácsadó bizottság mindig örömmel veszi tudomásul: változások a jogszabályokban, a politikákban, a konzultációs folyamatban, a nyelvhasználatban stb. Az elmúlt 25 év során a tanácsadó bizottság mégis számos hagyományos kihívást azonosított (mint például a kizárólagos nemzetépítés és az etnikai nacionalizmus, a populizmus, a rasszizmus különböző fajtái, amelyek a leginkább marginalizált nemzeti kisebbségek, a más etnikai, nyelvi vagy vallási identitású egyének ellen irányulnak, beleértve a nőket és a gyermekeket is; majd a szegénység, az éghajlatváltozás, a covid-19 világjárvány, a gazdasági érdekek és hasonlók által okozott egyenlőtlenségek és kihívások). Ami különösen aggasztó – és erre a tanácsadó bizottság is reflektál, és ezzel kapcsolatos aggodalmait az Európa Tanács tagállamaival is megosztotta –, az több új kihívás.

Ezek azok a nemzetiségi jogokat érintő kihívások, amelyeket a tanácsadó bizottság az elmúlt években megfigyelt: az idő most nem engedi meg, hogy mindet megnevezzük, csak néhányat sorolok fel. Például: a „kisebbség” szót pejoratívnak tekintik, és a „sérülékeny csoportok” kifejezéssel váltják fel, mivel úgy tűnik, csak ez a kifejezés indokolja a jogok védelmét. Egy másik új kihívás a kisebbségek, különösen egyes kisebbségek fokozott biztonsági fenyegetésnek való tekintése, amelynek során a kisebbségeket problémának tekintik abban az értelemben, hogy biztonsági fenyegetést jelentenek – így az emberi jogi megközelítés komoly próbatétel elé került. Vagy ilyen például a bilateralizmus erősödése, amely a multilateralizmus helyettesítését, nem pedig kiegészítését jelenti a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos nemzetközi kérdésekben.

Mindezek és számos más új kihívás minden eddiginél nehezebbé teszi a tanácsadó bizottság munkáját. Több erőfeszítésre, nagyobb elkötelezettségre és elhivatottságra és még több együttműködésre van szükség a különböző érdekelt felekkel, beleértve – természetesen – a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket is. Ezen a téren a tanácsadó bizottság aktívan együttműködik a nemzeti kisebbségek különböző szegmenseivel, a nőkkel, a fiatalokkal, az idősekkel, figyelmet fordítva a vidék és városok közötti megosztottságra, valamint azokra a társadalmi-gazdasági körülményekre, amelyek között egyes kisebbségek és a hozzájuk tartozó személyek élnek. Ez nagyon fontos, mivel a nemzetiségeken belül is megjelenik a sokféleség.

Ha a jövőbe, a következő 25 évre tekintünk, biztos, hogy társadalmaink ugyanolyan sokszínűek lesznek (ha nem még sokszínűbbek), mint ma. A társadalmi integráció eléréséhez mindannyiunknak meg kell tanulnunk alkalmazkodni és valóban el kell fogadnunk a nemzeti kisebbségeket, mint szerves és értékes részünket – ezt üzente az államoknak, és ezt üzeni Önöknek is a tanácsadó bizottság.

Minden nemzeti kisebbség és a hozzájuk tartozó személyek társadalmaink részét képezik, de nemcsak a társadalmi, hanem a közösségek közötti sokféleséget is fel kell ismernünk és megfelelően kell kezelnünk. A Keretegyezmény továbbra is az 1990-es évek közepén az államok által megfogalmazott kitűnő ötletek gyűjteménye, és ez az élő eszköz valóban felhasználható arra, hogy a kirekesztés helyett a befogadás, a bizalom helyett a bizalmatlanság, a homogenitás helyett a sokféleség megbecsülésének talaját biztosítsa. A tanácsadó bizottságnak az egyes részes államokra vonatkozó véleményeiben megfogalmazott ajánlásai mindig e célok elérésére törekednek. Ezt fogja tenni a most kezdődött hatodik ellenőrzési ciklusban is.

És most hadd fejezzem be azzal, hogy köszönetet mondok a FUEN-nek és tagszervezeteinek a hálózatuk megalakulása óta végzett több évtizedes munkájukért és erőfeszítéseikért – köszönetemet szeretném kifejezni minden akkori és mai nemzeti kisebbségi közösségnek, akik a kisebbségi élet sokszínűségével és színességével töltik meg országaikban a vonatkozó nemzetközi szerződések és a hazai jogszabályok rendelkezéseit, és hozzám hasonlóan nap mint nap a nemzetiségi jogok jobb érvényesüléséért dolgoznak.