Kimeríthetetlen energiával több mint négy évtizeden át a tanári pályán
Laukó Zsuzsanna, a tótkomlósi Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda igazgatója július 31-én vonult nyugdíjba. Negyvenegy évvel ezelőtt, 1982-ben lépett először a helyi szlovák általános iskola tanári katedrájára, és tizenöt évig dolgozott az intézmény vezetőjeként, ahol egykor diákként tanult. Emellett számos közéleti funkciót lát el és jó néhány civil szervezetben is fontos szerepet tölt be, aktív és megbecsült tagja a helyi szlovák közösségnek. Ahogy Komlóson mondják: „igazi szlovák”. Az alábbi interjúban pályafutását tekintjük végig, és megpróbáljuk kideríteni, honnan ered kimeríthetetlen energiája.
Püski-Liker Bence interjúja, L’udové noviny
- Mikor kezdte a munkát?
- Nem volt könnyű feladatom tizenöt évvel ezelőtt, amikor az előző igazgatótól, a hirtelen elhunyt Marikné Fülöp Gabriellától minden átmenet nélkül át kellett vennem a munkát. Annak ellenére, hogy akkoriban igazgató-helyettesként dolgoztam, ám teljesen más feladatköröm volt. Nem volt kitől kérdezni, ha valamit nem tudtam, de fokozatosan sikerült mindent megoldani.
- Tótkomlósról származik, és ebbe az iskolába is járt, amit aztán 15 évig vezetett.
- Igen, komlósi vagyok, és még óvodába is ott jártam, ami ma a mi iskolánkhoz tartozik. Tehát ez az intézmény négyéves korom óta elkísér, 1966-ban a szlovák iskolában kezdtem az első osztályt, 1974-től 1978-ig a békéscsabai Szlovák Gimnáziumba jártam, érettségi után pedig a szegedi Juhász Gyula Tanárképzőn szlovák – biológia tanár szakra jelentkeztem. A diploma megszerzése után azonnal a tótkomlósi alma materben kezdtem tanítani, és itt vagyok azóta is 41 éve folyamatosan. Csak egy évig voltam otthon szülési szabadságon, majd azonnal visszatértem, mert hiányzott a csapat és a tanítványaim.
- Kezdettől fogva szlovákot és biológiát tanított?
- Az első években biológiát és kémiát, az akkori igazgató kért meg erre. Majd osztályfőnök lettem, és elkezdtem néptáncot is tanítani, először szakkör keretében. 1971-ben megalapítottuk a Harmónia Gyermekművészeti Együttest Lehoczki Anna igazgatónő idejében. Az úttörőszervezet megszűnése után láttuk, hogy a gyerekek szeretnének valahová tartozni, így szélesebb körben biztosítottuk számukra a néptánctanulás lehetőségét. Ezt követően elvégeztem egy C kategóriás néptáncoktatói szakot, mesterfokozatot szereztem szlovák nyelvből, és beiratkoztam egy közintézmény-vezetői képzésre. Soha nem akartam igazgató lenni, örültem, hogy gyerekeket taníthatok, tudást adhatok át nekik, nem voltak ekkora ambícióim, de az élet így hozta.
– Mit gondol, miért sikerült ilyen elismerésre méltó karriert elérnie?
– Valószínűleg azért, mert gyorsan tudtam alkalmazkodni az adott körülményekhez.
– Mikor választotta ezt a szakmát?
– Fiatal koromban a barátaimmal naplókat és füzeteket találtunk az utcán, amelyeket kidobtak egy irodából. Fogtuk őket, és elkezdtünk írogatni bennük, úgy tettünk, mintha tanárok lennénk. De megmondom őszintén, hogy még a gimnáziumban sem tudtam pontosan, hogy mit akarok csinálni. Amikor már az érettségi évében jártunk, elkezdtünk tanakodni az osztálytársainkkal, hogy mi legyen a következő lépés, és öten jelentkeztünk tanári szakra. A szlovák nyelv és biológia szakpárt választottam, de azt a választ kaptam, hogy nem lehet ilyen kombinációt választani. Magyar, orosz és testneveléssel volt lehetőségünk szlovákot választani. Akkoriban nagyon sok volt az orosz- és a magyartanár, ezért a testnevelést választottam, aztán hirtelen csodával határos módon visszavonták ezt a rendelkezést, és mehettem biológiára. Az idő pedig bebizonyította, hogy nagyon jó választás volt, mert reáltárgyakból nemigen van tanárunk.
– Mit szeret a magánéletében és a szakmai életében?
– Mindennek tudok örülni. Örülök, ha időseknek megyek segíteni a táncpróbákon, mert látom köztük volt tanítványaimat. Megmelengeti a szívem, ha arra gondolok, hogy még fiatal korukban kezdtünk el velük dolgozni, és ma is fontos számukra, hogy megőrizzék őseink tánckultúráját. Szívesen leülök a mandolinosok közé és játszok valamit. A szlovák házban a rendezvények után takarítunk. A szervezés soha nem könnyű dolog, de ha egy rendezvény sikeres lesz, nagyon boldog vagyok. A magánéletemben pedig örülök, ha láthatom az unokámat. Komárom mellett laknak, így nincs lehetőségünk minden héten találkozni. Nagyon pozitívan állok hozzá az élethez, igyekszem elűzni a negatív gondolatokat, és csak a legjobbakat veszem észre. Örülni kell a mindennapi apróságoknak. Ma például nagyon vártam a kellemes időt és a reggeli friss levegőt. A tanítványaimmal pedig mindig elégedett vagyok, nagyon okosak.
– A búcsúztatón a kollégák és a hallgatók nagy meglepetéssel készültek Önnek.
– Semmit nem sejtettem, nagyon jól sikerült eltitkolniuk. Már éppen befejeztem a beszédemet, hirtelen felcsendült a „Komlóšske hodinie sadne biju” dal, és minden osztály fogott egy ajándékot, egy mozaikdarabot, amelyet összerakva látható a teljes tanári kar, a személyzet és az iskola összes diákja. Amikor a fotó készült, Zsura Zoltán polgármester behívott a városházára, mondván, szeretne velem beszélni valamiről. Egyáltalán nem volt gyanús, mert képviselő-testületi tag vagyok. És amíg ott voltam, gyorsan elkészítették a fotót. Nagyon meglepődtem, ritkán sírok, de akkor sírtam. Ezt követően óriási lelki erőre volt szükségem, hogy lezárhassam a tanévet. Volt egy záróebéd is, és ott egy második meglepetés is várt, ugyanis a kollégáim vettek nekem egy kerti pavilont és egy hintaágyat. Amíg nem voltam otthon, a karbantartóink összeszerelték az udvaromban, egy fotót kaptam róla. Nézem, ismerős a kert, mondták, hogy ha hazaérek, kipróbálhatom. Nagyon kedvesek voltak, köszönöm!
– Mit fog csinálni friss nyugdíjasként?
– Óraadóként dolgozom tovább az iskolában, biológiát fogok tanítani. Mint már említettem, a helyi képviselő-testület tagja vagyok a kulturális és oktatási bizottságban. A helyi szlovák önkormányzat elnöke vagyok, és a Komlósi Szlovákok Szervezetének elnökévé is megválasztottak. Továbbra is segítek táncosainknak. Jelenleg egy koreográfiával készülünk a V víre táncversenyre. Továbbra is a Tremolo Mandolin Orchestra tagja leszek.
– És mindig látjuk, hogy segít a Szlovák Ház körül.
– Az olyan, mint egy családi ház. Mindig van egy kis munka, úgyhogy igyekszem minél többet kivenni a részemből.
Köszönöm szépen az interjút, és sok erőt és örömet kívánok az élethez!
