Húszéves a Ruszin Almanach
A Hodinka Antal Országos Ruszin Értelmiségi Egyesület, a Fővárosi, Terézvárosi és Józsefvárosi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében az Országos Idegennyelvű Könyvtárban bemutatták a Ruszin Almanach 21. számát, és megünnepelték a folyóirat 20. évfordulóját.
Dr. Lyavinecz Marianna elnökasszony röviden összefoglalta az Almanach két évtizedes múltját, majd kitért a most megjelent 21. kiadványra.
Dr. Szabó János is az egyik alapító tag volt, ő szintén visszaemlékezett a kezdetekre. Felelevenítette a nehézségeket, valamint hogyan küzdötték le azokat az elhivatott szakemberek.
Ezután többen gratuláltak a szerkesztőknek, megtették észrevételeiket. Méltányolták azt a szakmai minőséget, amelyet ruszin és magyar nyelven is tesznek.
Végezetül dr. Ljavinecz István, a Ruszinok Világtanácsának elnöke, a lap szerkesztő biztonságának tagja a további tervekről tájékoztatta a jelenlévőket és megköszönte a segítséget.
FRNÖ





