Barátság – kulturális és közéleti folyóirat:
Magyarország népei kölcsönös
megismerkedését szolgáló folyóirat

Ünnepség a szlovén kultúra napja alkalmából

A Magyarországi Szlovének Szövetsége és az Országos Szlovén Önkormányzat közös szervezésében február 4-én került sor a szlovén kultúra napja alkalmából rendezett ünnepi műsorra a szentgotthárdi színházban. A Črepnje srca (A szív szilánkjai) című előadást Valentina Novak írta és rendezte. Az idei rendezvényen Merkliné Doncsecz Ibolya, szlavista és a Slovenski utrinki szlovén magazinműsor főszerkesztője mondott ünnepi köszöntőbeszédet. A műsor szerkesztősége idén ünnepli működésének 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból a MSZSZ és az OSZÖ elnökei, Kovács Andrea és Holecz Károly elismerő oklevelet adott át a főszerkesztőnek.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével dr. Helena Jaklitsch, határon túli és diaszpórában élő szlovénekért felelős államtitkár is, aki rövid beszédével köszöntötte az ünneplő közönséget. A rendezvényen szintén megjelent, illetve köszöntőt mondott a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, dr. Fürjes Zoltán, aki egyben átadta az Államtitkárság által megítélt nemzetiségi ösztöndíjat a szentgotthárdi gimnázium diákjának, Soós Jakab Áronnak.

A kulturális ünnep alkalmából az Apátistvánfalvi Kétnyelvű Általános Iskola kiállítással is készült, melyen azokat az agyagedényeket mutatták be, amelyeket az iskolában működő fazekas szakkör keretében készítettek a diákok Zelko Stefan, szlovéniai fazekasmester vezetésével.

Fotók: Silva Eöry

www.zveza.hu

szlovén szlovén2 szlovén3