Meghívó

Látogasson el a honlapra | Kapcsolat
TÁRSULATUNK ELSŐ ALKALOMMAL ÖNÁLLÓ PRODUKCIÓVAL A NEMZETIBEN
GENOCÍDIUM
2019.03.30., 17.30 – NEMZETI SZÍNHÁZ, KASZÁS ATTILA TEREM
MEGHÍVÓ
Magyarországon először önálló produkcióval Budapesten, a Nemzeti Színház színpadán az Artashat Örmény Nemzetiségi Színház.
A Jelen/Lét Fesztivál keretein belül minden egyes nemzetiségi színház bemutatkozik. Ezen a seregszemlén a nemzetiségi kultúra professzionális működtetése a közös cél!
Nemzetiségi színházként feladatunk az örmény holokausztról megemlékezni és a történteket professzionális módon évről évre újszerűen bemutatni a közönség számára, különleges tekintettel azokra a már meglévő vagy lehetséges nézőinkre, akik oly keveset tudnak a Genocídium történéseiről.
Örményország egész történelme nem áll egyébből, mint lakosságának kitartó és egyenlőtlen küzdelméből saját önazonossága és kultúrája védelmében. Célunk, hogy minél szélesebb körben eljuttassuk az üzenetet: mindez megtörtént, igaz. A történelmi tények magukért beszélnek. Az örmény nép kitartásának köszönhetően mostoha sorsa ellenére is független, egyéni nemzeti kultúrát alakított ki, amely követendő példát mutat számunkra a magyarországi nemzetiségi kultúra megőrzésének korában.
Társulatunk valódi küldetése az események kézzelfoghatóvá tétele a mai kor számára. Szeretnénk nem mindennapi katartikus élményben részesíteni nézőinket a színház eszközein keresztül. Szeretnénk útravalót adni a színházi élményen túl: elgondolkodtatni, nem elriasztani, tényfeltárni és igazságokat keresni!
Színházunk koncepciója egy izgalmas, újszerű, ugyanakkor tradicionális, igaz történetekkel tűzdelt zenés utazás, amely méltó emlékezés örmények és nem örmények számára egyaránt.
Várjuk Önöket nagy szeretettel a GENOCÍDIUM című előadásunkra, melynek időpontja: 2019. március 30., 17.30, helyszíne: Nemzeti Színház, Kaszás Attila terem (Budapest, 1095 Bajor Gizi park 1.).
Üdvözlettel:
Artashat Örmény Nemzetiségi Színház Társulata
Genocídium
Számos alkalommal ezzel a darabbal emlékeznek meg a magyarországi örmények a holokauszt áldozataira. A darabból rádiós hangjáték is készült. Az egy felvonásos dráma Antonia Arslan: Pacsirtavár című regénye nyomán írodott. Az előadás egy örmény származású férfi, Armen álmába kalauzol el minket.
Szereplők:
Armen – Pintér Gábor
Lucia – Koncz Eszter
Achonik – Tóth G.-Keller Linda
Kapcsolat:
Keller Linda, +36 70 6 177 679
Antal Tímea, +36 20 9 262 831






