Az hírlik önről nemzetiségi berkekben, hogy bár a FIDESZ Emberi jogi munkacsoportjának vezetője Láyer József, mégis Ön a "erős ember" kisebbségi kérdésekben. Valóban így van ez?

A munkacsoport vezetője tényleg Lájer József. A FIDESZ-en belül olyan rendszer működik, hogy akinek bizottsági tisztsége van, az eleve munkacsoportot vezet. Ugyanakkor léteznek a FIDESZ-en belül úgynevezett stratégiai munkacsoportok, amelyeknek az a leckéje, hogy hosszabb távon álmodozzanak, tervezzenek egy adott szakkérdésről. Ezek egyike a hazai kisebbségekkel foglalkozó stratégiai munkacsoportunk. Én alapítottam meg, vállaltam fel. Igaz tehát, hogy Láyer úr az Emberi jogi munkacsoport vezetője, én pedig külön a kisebbségi, stratégiai munkacsoport vezetője vagyok. Azt, hogy ki az erős, úgyis az élet, meg a parlamenti szereplés dönti el. Ha valaki a parlamenti szereplés alapján akar ítélni, el tudja dönteni, hogy ki az, aki formálisan vezet valamit, és ki az, aki esetleg a formalitás mellett érdemben is megnyilvánul.

Önt Baranya megye ötös számú kerületében választották meg országgyűlési képviselőnek. Előre vetítette ez azt, hogy az Emberi jogi bizottságban a helye?

Így van. Én tudatosan választottam az Emberi jogi bizottságot, mint a másik bizottságomat is, ami a mi beszélgetésünk szempontjából talán kevésbé érdekes, a Költségvetési és Pénzügyi bizottságot. Az előző ciklusban a megyei közgyűlés alelnöke voltam, van egy polgármesteri előéletem, tehát ilyen szempontból költségvetési ismerete is van az embernek, de ez nem a szerelem, hanem a muszáj területe, hiszen el kell igazodni ebben a világban. Nem beszélve arról, hogy ha az ember egyéni képviselőként, mint lobbista sikeres akar lenni, jó, ha ápolja a PM-el való kapcsolatokat. Más azonban a szerelem, amikor választhat az ember egy olyan jogterületet ahol szívesen ténykedik. Általában érdekelt volna az Alkotmányügyi bizottság, minden lehetőségem meg lett volna rá, hogy az oda is bekerüljek, de a kettő együtt nem tudott volna működni, mert mind a kettő nagyon leterheli az embert. Így a költségvetési mellé választottam egy olyan jogterületet, amely az előéletemből adódott. Vannak ismereteim: az ötös számú baranyai körzet kisebbségek által lakott. A Megyei önkormányzat alelnökeként kisebbségi kérdésekkel foglalkoztam. Igaz, egy más szegmensében láttam, nem az Országgyűlés magasságaiból, hanem ott, ahol érdemben történtek a dolgok. A kisebbségi ügy tehát a szerelem nálam, természetes, hogy ezt választottam.

Családi vonalon is van ilyen elkötelezettség, vagy csak azért, mert így alakult a pályája?

Ha a családi elkötelezettség származásként érthető, én német származású vagyok. A jól csengő magyar nevem is árulkodik erről... Ez a Hargitai olyan szépen csengő név, hogy ez igazán hiteles már nem is lehet. A nagyszüleim, vagy még apám is Hausmannként született és a második világháború után - bizonyos kényszerek hatására - két pengőért ő is vásárolt egy magyar nevet a három lehetséges közül.

A harmadik generáció vállalja -e az identitást?

Mármint az én gyerekeim? Nekem egy lányom van, ebben a kultúrkörben nő fel: táncsoport, énekkar, hagyományápolás - mindenben benne van. Egy Mohács melletti kis településen, Nagynyárádon élek, amely többségében ma is németek által lakott, sőt, ahol ez nem kordivat, hanem a mindennapok kultúrájának része. Nyilvánvaló, hogy az én lányom is ebbe csöppent bele. Neki ma már felsőfokú nyelvvizsgája van, ami nekem nincs. Én még úgy kerültem óvodába, hogy egy szót nem tudtam magyarul. De amikor általános, vagy középiskolások voltunk, abban a zárt világban nem volt érték németül tudni. A szüleim is azt mondták, tanulj matematikát! Aztán németet is tanultam, de mivel ez fontosságában a századik tárgy volt, az ember ezt így is kezelte. A gyerekeink generációja már másképp találkozik az idegen nyelvvel. Azt gondolom, ez nem csak az én lányomra igaz. Amellett, hogy otthonról is hoznak valamit, ami a német kultúrához köti őket, van bennük egy lehetőségekkel párosult tudatosság, egy motíváltság is. Ez ugyanis egy olyan nyelv, ami piacképes. Ritka az a gyerek, aki Nagynyárádon középiskolás korára nem szerez középfokú nyelvvizsgát.

Visszatérve a parlamentre...Amikor a költségvetési törvényjavaslatról tárgyalt a bizottság, még kormánypárti képviselők is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy bizonyos nemzetiségi célú költségvetési tételek befagytak, ami egyértelműen reálértékcsökkenést jelent. Lesz -e elegendő pénz az elkövetkező két évben a nemzetiségi létszféra finanszírozására?

Mi, akik valamilyen mértékben fertőzöttek vagyunk a kisebbségi kérdéssel, látjuk annak egységes rendszerét. Az államigazgatás csúcsairól, a minisztériumok szegmenséből nézve más ez a kép; mindenki a maga területét látja át. Több minisztériumnál is vannak kisebbségi pénzek, például az oktatási, a kulturális, a belügyi, az igzságügyi tárcánál, vagy akár magánál az Országgyűlésnél. Tárcafüggő tehát, hogy hol, hogyan terveztek: esetleg semmi növekedést, inflációtartó növekedést, vagy annál nagyobb növekedést. A másik az, hogy lobby érdekek is közrejátszanak. Az országos önkormányzatok - minden panasz ellenére - azért minden évben el tudják érni, hogy juttatásuk az átlag kisebbségi pénznél is jobban nőjön. Én ezt nem feltétlenül helytelenítem, csak ezt is látni kell. Igaz az, hogy nincs érdemi befolyásuk a költségvetésre, nem egyeztetnek velük, ahogy ezt a jogalkotási törvény előírja, ugyanakkor mindig megvan a lehetőségük arra, hogy a szűken vett saját kasszájukat felhízlalják, míg ezt más területekkel nem tudják megtenni. Ellentmondásos tehát a kép; van olyan minisztérium, ahol úgy terveztek, ahogy én ennek örülni tudok, más minisztérium meg kevésbé. Hogy lesz -e elég pénz? Mivel a kisebbségi törvény rendkívül puha, úgy fogalmaz, hogy csillagméretekben is lehet gondolkodni, meg silány mértékben is el lehet látni feladatokat, én azt gondolom, hogy lesz elég pénz erre a területre. A baj az, hogy nincsenek erős megkötések, a kisebbségi törvény nem követel ki egyértelműen egy költségvetési tervezési metódust. Ha módosítani tudnánk a kisebbségi törvényt, annak ebből a szempontól is lenne hozadéka. Egyértelműbb fogalmazásra lenne szükség sok helyen a törvényben és ennek egy egyértelmű költségvetési tervezéssel kellene párosulnia. Ma nem ez a helyzet, ma mindent és mindennek az ellenkezőjét is meg lehet tenni ezen a területen.

Az Ön neve is szerepel azon a képviselői módosító indítványon, amelyet a Fidesz frakció néhány képviselője nyújtott be. Ebben az Országos Német Önkormányzat címére csoportosítanak át három millió forintot a BM egyik jogcíméből a Deutsche Bühne fenntartására. Az Emberi jogi bizottság támogatta ezt a javaslatot, de mi lesz a sorsa a továbbiakban?

Itt többről is van szó, mint három millió. A lényeg a finanszírozási modellt érinti. A Deutsche Bühne, mint színház ugyanúgy jogosult állami támogatásra, mint az összes többi kőszínház, amelyek a belügyminisztériumi fejezetben vannak felsorolva. Mi azt képviseljük, hogy ne a Tolna megyei önkormányzat - mint egyik fenntartó - kapja meg ezt a pénzt, hanem a másik fenntartó, a működtetésben sokkal érdekeltebb német önkormányzat. A mi gondolkodásunk iránya az - és itt megint kitekintenék a kisebbségi törvény módosítására -, hogy kialakulhasson egy kisebbségi intézményrendszer, ennek a pénzügyi feltételeivel együtt. Így teljesen természetes lesz az, ha egy német színház az országos német önkormányzat irányítása alatt van, ő a fenntartó ennek mindenfajta előnyével és felelősségével együtt.

Mennyi az esélye ennek a módosító indítványnak?

Azt gondolom, hogy át fog menni, hiszen az, hogy a költségvetési forrásokat hova helyezem, abszolút nem költségvetési, hanem csupán szemléletbeli kérdés. Ez egy olyan módosító indítvány, ahol én nem látok gondot.

Miben látja az okát annak, a költségvetési törvény javaslata szerint a grémiumok által adható támogatási összegek két évre befagynak, s ezzel a reálértéküket sem őrzik meg - gondolok itt az Országgyűlés által adható szervezettámogatási pénzre, a Kisebbségi közalapítvány által nyújtható támogatásokra - addig a központilag, kormányzati kézből adható összegek jelentősen nőnek?

Azt gondolom, hogy a kormányzatok természetrajzából következik, hogy a saját maguk által elosztható forrásokat növelni akarják - én ezt bizonyos mértékben természetesnek tekintem. Nyilvánvalóan az is hamisan hangzana, ha kormánypárti képviselőként azt mondanám, hogy ez valami nagyon tragikus dolog, hiszen kormánypárti képviselő nyilván kicsit könnyebben jut ezekhez a forrásokhoz, ha a maga kisebbségi érdekszférája számára például az intervenciós keretet meg akarja csapolni, nyilván van befolyása arra, hogy oda kerüljenek ezek a források. Ezt a tisztesség kedvéért el kell mondani, és ezért nem is nagyon háborgunk, ha nőnek ezek az összegek.

De az is érthető, ha ezért egy ellenzéki képviselő háborog...

Teljesen természetes, ha emiatt egy ellenzéki képviselő háborog! Ugyanakkor lehetnek más, racionális magyarázatai is ezeknek az aránytalanságoknak. Az a kormányzati tisztviselő, aki ezen a kasszán ül, azzal találkozik, hogy a háromszorosát is ki tudná osztani, hiszen mindig van rá jelentkező, és ez egy könnyű elosztási mód, hogy az én aláírásommal mennek valahová források - minden embernek van ilyen szempontból gyengje. Persze, egy ellenzéki képviselő, aki kevésbé tudja ellenőrizni, befolyásolni ezt a pénzelosztást, az joggal háboroghat rajta. Nagyok az aránytalanságok, ezért arra tettünk, és még fogunk is tenni kísérletet, hogy ezeket a nagy ellentmondásokat tompítsuk. Nem onnan kell persze elvenni, ahol nagyobb volt a növekedés, hanem ahol kisebb, vagy semmi növelés nem jutott, oda más csatornákból kell forrásokat keresni.

A kormánypárti képviselők is megszavazták az Emberi jogi bizottság azon módosító indítványait, amelyek az Országgyűlés által adható szervezettámogatási összegeket, illetve a Kisebbségi közalapítvány által szétosztható keretet növelik. Mekkora ezeknek az esélye a túlélésre annak tükrében, hogy a többi bizottságban ezeket leszavazták?

Ezek a szándékok még nincsenek eltemetve, kapcsolódó módosító indítványokkal még vissza lehet hozni őket. Gond mindig azzal van, hogy honnan viszünk oda forrásokat? Az általánosság szintjén azzal mindenki egyetért, hogy az emberi jogi, kisebbségi érdekkör több pénzt kapjon. Nem valószínű, hogy a legszerencsésebb helyhez nyúltunk hozzá, de azt gondolom, hogy meg kell kísérelni máshonnan pénzt erre a célra elvenni. Tegnap tettem lépéseket a Fidesz frontemberei irányába, konkrétan a pártelnökkel, Kövér úrral beszéltem, aki éppen a költségvetés kapcsán a Szerb Országos Önkormányzatnál tett látogatást. Mielőtt odament, tájékoztattam arról, hogy milyenek a kisebbségek költségvetési pozíciói, és ő mondott néhány dolgot arról, hogy a Fidesz hogy fog hozzáállni a kérdéshez. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden más módosító indítványt a kormány félretesz, hiszen működnie kell egy fegyelemnek a Fideszben ahhoz, hogy ne feszítsük szét ezt a kétéves költségvetést - amely fölött egyébként a pénzügyminisztérium is őrködik -, mert ha utat engedünk az egyik lobby érdeknek, azonnal jelentkezik a többi is. Ezért a forntemberek irányában történő lobbyzásnak van értelme, s én éppen ezt is tettem. Az elnök úrral abban maradtunk, hogy tájékoztatjuk őt arról, hogy milyen kapcsolódó módosító indítványokat nyújtunk be, és ő segítséget fog adni ahhoz, hogy a legfontosabbak azért mégis átmenjenek. Ez egyébként mindig így működik. Kétségtelen, hogy az emberi jogi lobby messze nem a legerősebb a parlamentben, és ez mindig is attól fog függeni, hogy hány képviselő érzi fontosnak ezt a területet. Polgármesterből például sok van, ezért az önkormányzati lobby erős. A kisebbségi szférából kevés képviselő van, kevesen vannak ezzel megfertőzve, és csak mint valami érdekes kuriózumra, úgy tekintenek erre a világra. A pártok egyébként rosszul politizálnak, amikor elhanyagolják ezt a területet - ezt mondtam már a Fideszben is. A kisebbségek világára úgy kell tekinteni, hogy van mondjuk ezerháromszáz-ezernégyszáz településen közjogi módszerekkel megválasztott és valamilyen hatáskörrel rendelkező önkormányzat. Sokszor az ellenzéki vezetésű településekkel nem tudunk kontaktust tartani, de ilyen településeken is találhatunk kisebbségi önkormányzatokat, amelyeknek más a szemlélete. Se jobbra, se balra nem elkötelezettek, de a mindenkori hatalommal megpróbálnak kommunikálni. A hatalom is bölcsen tenné, hogyha megpróbálna kapcsolatot tartani ezzel a világgal. A másik érvem pedig: a kisebbségi önkormányzatok nagy része kistelepüléseken jött létre, ahol ennek vezetői a helyi társadalom krémjét jelentik. Nekik értékközvetítő, akaratképző, befolyásoló szerepük van ezeken a településeken. Én célszerűnek tartanám, ha ez a szféra felértékelődne a mindenkori hatalom szemében. Ma nem ez az általános.

Idefele jövet olyan allegóriát kerestem, amibe belefér mindaz, ami a kisebbségi joganyag módosítása körül zajlik immár több éve. Az Emberi jogi bizottság annak idején létrehozott egy ad hoc bizottságot, mondjuk úgy, egy golfklubot, profi és kevésbé profi játékosokkal, akik el is kezdték szorgalmasan ütögetni a labdákat. Utoljára már három labda is mozgott: a kisebbségi törvény, az önkormányzati választásokról szóló, és a parlamenti képviselők választásáról szóló törvény. Most azonban úgy tűnik, a labdák valami pocsolyában landoltak, és nem lehet tudni, hogy hol vannak a játékosok, létezik -e még egyáltalán a golfklub, vagy már esetleg bezárt? Egyáltalán szólíthatom még e bizottság elnökének?

Magamat még így tekintem, hiszen formálisan nem mondtuk ki azt, hogy ez a bizottság befejezte a munkáját, csupán arról van szó, hogy szünetelteti a tevékenységét. Mi az egész anyagot átadtuk a nagy bizottságnak, amelynek a feladata az, hogy a parlament irányába tovább vigye. Az Emberi jogi bizottság nyilván csak akkor viszi tovább a parlament elé ezt az anyagot, ha ezt a siker reményében teheti. Elképzelhető további egyeztetés, és erre a nagy bizottság kevésbé alkalmas. Azokat a játékosokat, akik a golfklubban részt vettek - voltak tevékenyek, és olyanok is, akik csak a nevüket adták hozzá - bármikor aktivizálni lehet. Kétségtelenül ezzel a három kérdéskörrel foglalkoztunk, bár a parlamenti képviselettel csak addig, amíg lehetett. Amikor a mi golfklubunk, ad hoc bizottságunk felállt, még nem jött létre a Pokol Béla által vezetett, Országgyűlés által felállított és a választójogi reformot előkészítő bizottság. Amikor ez létrejött, a mi feladatunk az volt, hogy kierőltessük, hogy egyáltalán a látókörükbe bekerüljön ez a kérdés. Ettől kezdve anyagokkal segítettük az ő tevékenységüket.

Az a klub már bezárt...

Még nem zárt be, de lassan be fog, év végéig van mandátumuk. Most fogalmazzák az országgyűlési határozati javaslatot, amelyben a kisebbségek parlamenti képviselete kapcsán azt fogják mondani, hogy nincs megegyezés - ami előre látható volt. Most jön el az a pillanat, amit kezdettől fogva szorgalmazok. Ha a választójogi reformba nem tudjuk beleilleszteni a kisebbségek parlamenti képviseletét, akkor hagyjuk a választójogi kérdéseket, de teremtsünk lehetőséget arra, hogy kisebbségi vezetők, kisebbségi közösségek egy szabályozott, rögzített eljárási rendben mégis be tudjanak kapcsolódni az Országgyűlés, az Emberi jogi, vagy akár több bizottság munkájába. Ez az a kérdés, amikor zsiráf megoldásokról beszélünk, tehát benn is vannak a házban, meg nem is, mert nekem továbbra is meggyőződésem, hogy erre a parlament fogadókész lenne. A dolog nyitja a kisebbségi vezetők kezében van. Ha nincs is az a fajta képviselet, amiben ők reménykednek - és amely alkotmányosan nem is egészen megalapozott, mondom jogászként -, kérdés, hogy el tudják -e fogadni ennek a zsiráf-megoldásnak bármilyen változatát, ellépve ezzel a holtpontról. Akkor lennénk pragmatikusak, ha ezt a lépést megtennénk. Ha pedig a politika holnap-holnapután többet akar, a jobb, a több irányába mindig elvihető a rendszer. De várni a csodát, hogy majd egyszer megérik a helyzet, és addig állni a startvonalon, ez számomra abnormális gondolkodás. A másik két kérdéssel kapcsolatban... Én a legizgamasabbnak a kisebbségi törvény, mint alaptörvény módosítását tartom, de persze ez összefügg a választási szabályok módosításával is. A szakbizottság végülis letett egy anyagot. A kisebbségi biztos, a minisztériumok a maguk egész szakapparátusával végig ott voltak és tevékenyen részt vettek a kidolgozásban, tehát nincs szó arról, hogy ez az anyag szakmailag gyenge, képviselhetetlen lenne. Hol van tehát most a labda, hol vannak a játékosok? Megszólítottuk a kormányt és a parlamenti pártok frakcióit. Szemmel láthatólag néhány frakció kivár. Láyer alelnök úr kezében van a kulcs ahhoz, hogy a Fidesz frakció állást foglaljon. Én tudom, hogy fog állást foglalni, mégsem történt meg ez mind a mai napig.

És miért nem?

Ezt tőle kellene megkérdezni, hol tartanak ezek a dolgok.

De hiszen Önnek képviselőtársa, sőt, munkacsoportjának vezetője. Nem kérdezhetné meg tőle?

Ez kétségtelen. Nem tartanám azonban elegánsnak, ha ezt megtenném, mint ahogy azt sem, miként az sem elegáns, ahogy az egész kérdés kezelve van. A korlátaimon nem tudok túllépni, én egy katona vagyok ebben a rendszerben. A frakcióvezető úr őt bízta meg azzal, hogy az általa vezetett munkacsoport alakítsa ki a Fidesz álláspontját. Hogy a kabinetekkel egyeztet -e, vagy sem, ez őrá van bízva. Amikor Szegeden ülésezett a frakció, önálló napirendi pont volt ez a kérdés, és el tudtam fogadtatni a kulturális kabinettel mindazt, ami a kisebbségi törvényt és a választási szabályok módosítását illeti. Akár dönthetnénk is most már. Egyébként a szocialisták kezdeményezése volt, hogy a frakciók pártpolitikai szinten nyilatkozzanak meg: támogatják -e a módosításokat, vagy sem? Én ezzel a kezdeményezéssel egyetértettem, hiszen nem baj az, ha a szakmailag fertőzötteken kívül a pártok vezető szintjein is elhangzik egy állásfoglalás. Ebben a fázisban vagyunk most, és az MDF -et kivéve - akik jelezték az egyetértésüket -, senki sem nyilatkozott még, a szocialisták sem. Ugyanakkor a kormány többször is tárgyalt már erről államtitkárok. Ismerem a véleményüket, jónak tartják mind a kisebbségi törvény módosítását, mind pedig a választási szabályokról szóló javaslatot. De azt ők is látják, hogy a választási szabályokkkal kapcsolatban tizenhárom kisebbségi vezető azt mondja, hogy felejtsük el az egészet. Egy kormány nyilván nem akar asszisztálni ahhoz, hogy olyan anyag kerüljön a parlament elé, amit bírálnak a kisebbségi vezetők, ezért azt mondja, hogy birkózzatok még egy kicsit az érintettekkel. Meggyőződésem, hogy a törvénymódosítások előkészítése olyan stádiumban van, hogy a politika, a pártok jó szívvel átengednék azt az Osrzággyűlésen. Igazából persze nem ért váratlanul, hogy tizenhárom kisebbségi vezető szembe megy ezzel az anyaggal. A választási szabályok esetében ezt nyiltan ki is mondják. Ma egyébként már nincsenek tizenhárman, mert a németeknek van egy másik álláspontja, és remélem, hogy a horvátok meg a szerbek is kialakítják új álláspontjukat. A cigány önkormányzatban kicsit képlékeny állapotok vannak és vannak az igazán kicsi közösségek vezetői, akik abszolút szembe mennek ezzel. Nem teszik ezt a kisebbségi törvénynél, mert ott nehezebb ellene fellépni, de tudom, hogy ott is szívesen megtennék. Ki kell mondani, itt, a sajtón kerszetül is, hogy számomra felfoghatatlan az az egységbe tömörülés, hogy tizenhárom kisebbségnek mindig ugyanaz az álláspontja, miden egyes kérdésben ugyanazt képviselik, holott a közösségeik érdekei annyira eltérőek. Úgy látom, hogy a szerb és a görög önkormányzat vezetői a legaktívabbak ebben, ők a legfelkészültebbek, csak annak a racionalitását nem látom, hogy a német önkormányzat miért adja mindehhez a nevét, amikor ők megfogalmaztak egy saját álláspontot; a romák miért adják a nevüket, vagy a horvátoknak miért ez az álláspontja... Induljunk ki az alaptételből! A kisebbségi törvény módosításának a lényege a valós kulturális autonómia, legyen végre egy intézményrendszered, amivel azt csinálsz, amit jónak látsz, és nem mások által fenntartott dolgokat befolyásolsz...

Tegyük ehhez hozzá, hogy kinek a finanszírozásával?

Vegyük példának az önkormányzati fenntartású intézményeket. Azokat is az állam finanszírozza. Másfajta finanszírozási módot nehéz lenne elképzelni, bizonyos kisebbségeknél pedig lehetetlen lenne másban gondolkodni. Tehát az állam finanszírozza ezt az intézményrendszert, de az irányításból és fenntartásból adódó minden lehetőség az országos önkormányzatoké, és nem a pécsi, vagy a budapesti önkormányzaté. Más kérdés, hogy a törvény elfogadása esetén mely közösségek fognak tudni élni ezzel a felkínált lehetőséggel. Nyilvánvaló, hogy eltérő mértékben fognak ezzel élni, ami már csak a számarányukból is adódik.

A törvény már ma is módot ad arra, hogy intézményeket alapítson, átvegyen, fenntartsom...

Ma is lehetőség van, de hiába, ha ehhez nem társul a finanszírozás rendszere. Itt van a horvát önkormányzat, amely átvette ezt a pici hercegszántói iskolát, és ez akár csődbe is viheti az önkormányzatot. A kisebbségi törvény módosítása ezt a problémát is megoldaná, gyakorlatilag az egyházfinanszírozás modeljét venné át. A gyerekek után járó állami normatívából még nem lehet intézményt működtetni, ehhez minden települési önkormányzat a zsebében kotorászva hozzátesz még valamennyit. Az országos önkormányzatok azonban nem rendelkeznek ilyen pótlólagos forrásokkal - ahogy az egyházak sem rendelkeznek -, és ha ezt az állam az egyházak esetében kipótolja, akkor itt is pótolja ki - ez a rendszer lényege. Nyilvánvaló, hogy a nagyobb lélekszámú közösségeknek naygobb imtézményrendszere is lesz, és fordítva, lesznek olyan közösségek, ahol ez eléggé szegényes lesz, vagy egyáltalán nem jön létre oktatási intézménye, mert nincs, aki igénybe vegye. Ha ez a helyzet bekövetkezne, nyilvánvalóvá válna különbözőségük, amit ma elfed kompetencia-szegénységük egyenlősége. Azt gondolom, hogy ezt a látszatot fenntartani sokak érdeke. Nem szólnak ugyan nyíltan ellene, de a háttérben és a gondolkodásban ez is benne van. És ez nehezíti ma a kisebbségi törvény módosítását. Addig, amíg a kisebbségi vezetők nem jönnek rá arra, hogy a saját közösségük érdekeit kell képviseljék, és nem az egységbe tömörülés a lényeg, addig az Országgyűlés valószínűleg passzívan áll és néz. Magyarán az ő kezükben van a döntés lehetősége. A választási szabályokon még birkózhatunk, de csak az alapvető jelenlegi keretek között. Továbbra is képviselem a külön napon történő választást, tisztább szabályrendszernek kell létrejönnie, mint a mai, mert ez már most is nevetséges, és 2002 -ben még inkább az lesz. Lehet ezen igazítani, kompromisszumokat lehet kötni. Magyarán, olyan pillanatban van ez a törvénymódosítási elkélpzelés, hogyha a kisebbségi vezetők akarnák, most is az Országgyűlés elé kerülhetne ez az anyag. A kormány nem hogy nem akadályozná, de egyenesen helyeselné, ha oda kerülne, viszont nem akarja, hogy az érintettek ellenében döntsünk valamiről. Az érintetteknek egyértelműen meg kell nyilvánulniuk.

A kompromisszum keresésében lehet -e most újra szerepe az ad hoc bizottságnak? Tervezi -e ennek az összehívását, most már nem csak a minisztériumi szakapparátusok, hanem az országos önkormányzatok bevonásával?

Lehet, sőt, nyilvánvalóan az ad hoc bizottságnak lesz ebben szerepe. Amint a kormányzat visszajelez, a közigazgatási államtitkárok visszajeleznek, és az álláspontjukat írásban megküldik a Kósáné által vezetett nagy bizottságnak, nyilvánvalóan ez az egyezkedés lezajlik. Akkor ennek a tizenhárom embernek az egysége vagy megbomlik, és valaki azt képviseli, amit mi mondunk, mert mi nyilván engedünk, vagy megmarad ez a hamis egység, és akkor nem fog történni semmi.

Elképzelhető ez a kompromisszum olyan módon, hogy a kisebbségi törvény módosításából csak azt tartanák meg, ami nem igényli a választási szabályok módosítását?

Olyat, ami semmilyen szinten nem indukálja a választási szabályok módosítását, a magam részéről nem tudok elképzelni, de ennyire nem is rossz a helyzet. Egy jogalkotási minimumnak ebben a szituációban én azt tekintem, hogy a kisebbségi törvénynek az a módosítási változata, ahogy azt mi előkészítettük, bizonyos területeken kiköveteli a választási törvény módosítását. Ezek jórészét még a kisebbségek sem vitatják. A választási szabályok átfogó módosítását illetőne nem tudom elfogadni azt, amit Lásztity Péró vezetésével megfogalmaznak a kisebbségi önkormányzati vezetők, hogy vonjuk vissza és felejtsük el. Másfél év után gyakorlatilag ezt mondták egy június 25 -i állásfoglalásukban, holott végig ők is azt képviselték, hogy változtatni kell a szabályokon. Azt el tudom képzelni, hogy árnyaljuk a leírtakat, de csak ebben a törvényben szabad gondolkodni. Lásztity Péró nemrég egy összejövetelen felvetette, hogy gyakorlatilag megint nulláról kezdjük el ezt a beszélgetést. Ebben az esetben nyilván kifutnánk az időből, hiszen egy évvel a válkasztások előtt már nem illik választási szabályokat módosítani. Legkésőbb tehát tavasszal el kellene fogadni a törvényt, csak ez lenne elegáns, ehhez pedig most kellene beterjeszteni a parlament elé.

Annál is indokoltabbnak tűnik hát a kérdés: mikor ül össze az ad hoc bizottság?

Az ad hoc bizottság akkor tud összeülni - természetesen a kisebbségi önkormányzati vezetőkkel együtt -, amikor a kormány visszajelez, még akkor is, ha addig a pártok politikai állásfoglalásai nem hangzanak el. Arra ugyanis nem számítok, hogy a pártokon belül a szakmai érvekkel szemben foglalnának állást. Más lenne a helyzet, ha a kisebbségek kijelentik, hogy ők ezt a tervezetet nem fogadják el, akkor a pártok azonnal elutasítanák a törvény módosítását. A szocialistáktól Kovács László, a Fidesztől Kövér László olyan nyilatkozatokat tettek korábban, hogy semmit sem akarnak a kisebbségek nélkül, ellenükre elfogadtatni. De ha a kisebbségek álláspontja legalább megosztott, akkor a politikának már van egy nagyobb mozgáslehetősége. Nekem sosem lesz szándékom, hogy valamit erővel átvigyünk a parlamenten, ezért én azt mondom, hogy rajtuk áll most a felelősség. Ha nagyon akarnak valamit, itt van egy pillanat, hogy az Országgyűlés változtasson a kisebbségi törvényen, ami indokolt lenne, nekik - eltérő mértékben ugyan, de - szintén nagyon jó lenne, és azért kell tisztább választási szabályokat alkotni, mert 2002 -ben nevetségessé válik a rendszer. Azt is tudom, hogy amit mi letettünk, az nem egy tökéletes verzió, de a szabad identitásválasztás eszméje mellet, amikor a regisztrációt nyilvánvalóan félretesszük, nemigen lehet tiszta rendszert csinálni. Egy ilyen rendszer ötven év múlva is tökéletesen működőképes lesz, mert addigra letisztulnak a hazai viszonyok és a nem-kisebbségi nem akarja majd beleártani magát a kisebbségek ügyébe. De ma az érvényesülés, a biznisz, az anyagi haszonszerzés vélt, vagy valós lehetősége benne van a rendszerben és ezért az ügyeskedők mindig meg fognak jelenni. Ötven év múlva nem, de ma természetesen megjelennek. Ez egy induló intézményrendszer, még csak két választás áll mögöttünk, és sokan csak a biznisz lehetőségét látják az egészben.

Elnök úr, köszönöm, hogy elmondta az érveit, és az Etnonet várja, hogy összeüljön az ad hoc bizottság, amiről szintén hírt fog adni.